10.rész(Takasugi)

Egész éjszaka forgolódtam az ágyamban. Valahogy nem akart álom jönni a szememre. Annak örültem, hogy Shota és a mama végre megismerkedtek egymással, ráadásul az öcsém már sokkal jobban van, szóval akár még haza us engedhetik. Hirona viszont azóta sem hívott fel. Talán kár volt elmondanom, hogy szeretem, hiszen ő úgysem érzi ezt irántam. Másnap reggel nem sok kedvem volt iskolába menni. Nem akartam találkozni Hirona-val, a tegnap történtek után. Lehet, hogy totál hülyének néz és magában jót nevet rajtam. Miután felvettem az egyenruhámat és megreggeliztem, az anyámmal indultunk is az iskolához.

- Miért vagy ilyen szótlan? - nézett rám, mire felsóhajtottam.

- Tegnap bevallottam Hirona-nak, hogy szerelmes vagyok belé.

- Ryo-chan, akkor ez azt jelenti, hogy te és Hirona-chan végre együtt lehettek, hiszen ez csodálatos!

- Anya, te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű! Hiszen nem lenne mellettem biztonságban és különben sem érdekelné őt egy olyan valaki, mint én. - elvégre egy kripli vagyok és a nagyapám egy igazi bűnöző. Mégis kit érdekelne egy ilyen, mint én?

 Ne csináld ezt Ryosuke! - kiáltotta, én pedig reméltem, hogy senki nem hallotta meg. Nem akarom, hogy az anyám buktasson le engem, ráadásul véletlenül.

- Anya, kérlek halkabban, még a végén meghall valaki. Te is tudod, hogy egyedül az otthonunkban hívhatsz így, különben le fogunk bukni.

- Rendben, ne aggódj nem szólok egy szót se! - végül sikeresen elértük az iskolát. Én elköszöntem az anyámtól, majd bementem az iskolába. Yoshida ma csak később jön be, ugyanis sikeresen megfázott, így muszáj elmennie az orvoshoz. Azonban legnagyobb meglepetésemre Hirona és Irie a folyosó végén beszélgettek. Szóval mégis őt választotta. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz, de azért kicsit reménykedtem, hogy nem őt választja majd. Mikor elindult vissza, szándékosan is ott maradtam.
- Nem láttalak tegnap! Azt hittem sikerült döntened! - látszott, hogy meglepődött. Nem hiszem, hogy számított arra, hogy már a tanítás kezdete előtt ezzel jövök neki. Viszont furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
- Én még nem döntöttem. Kérlek adj nekem még egy kis időt! - mégis mennyi időt szeretne? Bármennyire is fáj elismernem, ha ő most visszautasít, soha nem fogok többet egy lányra sem ránézni. Nekem csak Hirona kell és senki más. Ment volna el, de finoman elkaptam a csuklóját.
- Valaki mást szeretsz igaz? Irie az, láttam neki adtad a Valentin napi csokit is! - ráadásul, még most is vele beszélgetett. Kell ennél több bizonyíték?
- Ez nem igaz! Nem vagyok belé szerelmes! - szóval nem szereti? De akkor meg mégis mire vár? Hiszen ha ez igaz, akkor miért nem akar velem lenni?
- Akkor miért nem akarod elfogadni a szerelmemet?
- Én csak.... most mennem kell! - azzal be is futott a terembe. Elég könnyen lerázott, ami kicsit rosszul esett. Nem értem mi ütött belé ilyen hirtelen. Hiszen eddig minden olyan jól alakult, erre pont ennek kell történnie. Talán tényleg jobb lett volna, ha nem teszek vallomást. Mindkettőnket megkíméltem volna a felesleges szenvedéstől. Az első óra kémia volt és épp dolgozatot írtunk, mikor a tanár odasétált Nakajima padjához és kivett belőle, egy papírlapot.
- Nakajima, megmagyaráznád? - a lapon amit kivett a padjából a teszt megoldásai voltak.
- Ez nem az enyém! Tanár úr, hiszen tudja, hogy sosem puskáznék!
- Nézd fiam, én nagyon kedvellek, de amit láttam az a teszt megoldásai voltak. Gyere velem az igazgatóhoz, majd ott elbeszélgetünk. A többiek addig írják tovább a tesztet! - na ez nagyon furcsa volt. Kétlem, hogy szüksége lett volna puskára, szóval biztos, hogy valaki betette a padjába.
- Yoshida, nézzük meg mi történt! - súgtam oda a mellettem ülő fiúnak, mire biccentett egyet a fejével és az igazgatóihoz mentünk. Mivel nem hallottunk kívülről semmit, így várnunk kellett. Nemsokára Hirona és a barátnői is megérkeztek.
- Mi történt? - mélyen a szemembe nézett, én pedig alig bírtam ellenállni a pillantásának.
- Biztosan nem ő volt, de nincs semmi amivel bizonyítani lehetne. - bárcsak lenne valami a kezünkben. Őszintén nem igazán kedvelem Nakajima-t, mivel elég izgága és egyfolytában beszél, viszont ő Hirona egyik barátja, ezért szeretném kideríteni az igazságot.
- Akkor most mi fog történni?
- Legvalószínűbb, hogy felfüggesztik, amíg ki nem vizsgálják az ügyet.
- De Yuto ártatlan, ő nem tenne ilyet! - annyira kétségbeesett volt. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, hogy megvigasztalhassam. Sajnálom, hogy nem tudok neki semmi biztatót mondani.
- Hirona-chan, tudjuk milyen fontos neked Nakajima-kun, de nincs semmi bizonyíték arra, hogy nem ő tette be a puskát! - végszóra Yuto is megérkezett.
- Yuto-kun, mit mondott az igazgató? - lépett elő Suzuka-chan.
- Hát, mivel ez volt az első eset, így komolyabb büntetést nem kapok, de nem vehetek részt a fesztiváli színdarabban. Az igazgató azt mondta Takasugi-kun fog helyettesíteni! - szóval én? Akkor Hirona meg én mindenki előtt csókolózni fogunk? Az osztály a hamupipőkét akarja előadni, Hirona pedig hamupipőke szerepét kapta meg. Eredetileg Nakajima lett volna a herceg, de így ez a szerep rám várt. Talán az Isten így próbált jelezni nekem, hogy nem volt rossz döntés szerelmet vallani neki? Ha ez így van, akkor még keményebben fogok küzdeni azért, hogy megnyerhessem a szerelmét. Ezúttal nem lesz több panaszkodás és csak azt tartom szem előtt, hogy mi a legjobb az előrehaladás szempontjából. Mindketten elég zavarban voltunk, noha ezt valószínűleg a többiek nem vették észre.
- Hirona-chan, dolgozzunk keményen együtt! - felé nyújtottam a kezemet, ő pedig bizonytalanul ugyan, de belecsúsztatta a sajátját.
- Rendben van, Takasugi-kun!
Órák után végül úgy döntöttem egyedül akarok hazamenni. Valahogy ki kellett gondoljak egy jó stratégiát arra, hogyan hódíthatnám meg Hirona-t. Nem tudom ő mit érez, de remélem nem fog ellenkezni és akkor talán, ismétlem talán együtt lehetnénk. Épp hazafelé igyekeztem, mikor megszólalt a mobilom.
- Halló!
- Ryosuke, végre elértelek! Beszédem van veled, sürgősen!
- Ne haragudj, de most nem lehet! Holnap be kell mennem az öcsémhez és szeretném kipihenni magam, ha nem bánod!
- Rendben van, akkor elmondom telefonban, mi lesz a feladatod. Likvidálnod kell Arioka-t és az apját! - most azt kérte tőlem, hogy öljem meg Irie-t, pontosabban Daiki-t? Mégis, hogy kérhet ilyet? Hiszen én nem vagyok gyilkos!
- Miért akarod, hogy meghaljanak?
- Mert az apja túl sokat tud, a fiacskája pedig úgysem kedvel téged, vagy tévedek? ha véletlenül elszólja magát, akkor hatalmas bajba kerülök én is és a Kronosz is. Szóval ajánlom neked, hogy hallgattasd el őt!
- Hiszen Chinen szülei is tudnak minket!
- Ők könnyen manipulálhatók. Hiszen a fiacskájuk felnéz rád. Csak annyi a dolgod, hogy elérd, hogy ő és Arioka összevesszenek, a fiú utána bármit megtesz majd neked! - valóban ezt akarom tenni? Hiszen én nem vagyok olyan mint a nagyapám. Mégis, ha belegondolok, hogy bántaná Hirona-t, nincs más lehetőségem.
- Rendben van, úgy lesz ahogy kérted, csak adj egy kis időt! - azzal kinyomtam. Borzasztóan érzem magam, de ha ez az egyetlen mód arra, hogy Hirona biztonságban legyen, akkor Irie-nek meg kell halnia! Nincs másik lehetőségem megvédeni azt, akit szeretek

*Másnap*

Mivel ma nem volt iskola, kicsit pihenhettem végre. Szerencsére örömteli hírt kaptunk, az öcsém már sokkal jobban van, így hamarosan haza fogják őt engedni. Ez nagyon jó hír és boldog vagyok, amiért végre a családom itt lehet velem. Csak az apám hiányzik olyan nagyon. Még mindig borzasztó a tudat, hogy a nagyapám képes volt megölni a saját fiát, csak mert nem volt hajlandó bűnözővé válni. A mai napban mégis az a legjobb, hogy lustálkodhatok kedvemre, az anyukám pedig tonnaszámra süti nekem a csokis kekszeket, amiket imádok. Gyerekként is mindig azt készített ha azt akarta, hogy jobb kedvem legyen.

- Hé Rin, szerinted mit csináljak ma? - vettem fel a földről a kutyát és összeborzoltam a szőrét. Rin csak megnyalta az arcomat, majd leugrott az ágyról és már ott sem volt. Hát egy kutya mégsem ember, hogy beszélni tudjon. - Unatkozom! - nyögtem fel, majd magamra húztam a takarót.

- Ryo-chan, nem akarsz lefürdeni? Talán az majd elűzi az unalmadat! - jött be a szobába az anyám, mire bólintottam egyet és birtokba vettem a fürdőszobát. Igaz nagyon jót tett a forró víz, de az unalmamat nem mulasztotta el. Kezdem egyre szorosabbnak érezni a műlábat, szóval azt hiszem ha legközelebb meglátogatom az öcsémet, majd beszélek az orvossal, hogy cseréljék ki. Különben is azt mondta, hogy a csonk nőhet még, szóval ez nem probléma. Kicsit furcsa belegondolni, hogy nincs lábam, de a csonkja ennek ellenére is nőhet még. Miután végeztem, felöltöztem, majd egy törölközővel igyekeztem megszárítani a hajamat. Mikor kijöttem, legnagyobb megdöbbenésemre Hirona állt ott teljesen életnagyságban. Szóval lehetséges, hogy döntött már? Nagyon reméltem, hogy igen és azt is, hogy engem választott.

- Te meg, hogy kerülsz ide?

- Azt gondoltam, gyakorolhatnánk a jövő heti előadásra, persze ha neked ez nem gond. - kit álltatok? Soha nem fogom megtudni mit érez irántam. Ez nagyon nem fair, muszáj lenne tudnom. Annak viszont örülök, hogy nem taszítja őt a tény, hogy engem kell majd megcsókolnia. Végül is ez csak egy előadás és semmi több. 

- Nem, egyáltalán nem. Anya, vihetek egy kis sütit a szobába? Éh gyomorral nem jó elkezdeni semmit, igaz? - ha már próbálunk, akkor adjuk meg a módját. Különben is, meg akarom kóstolni azokat a sütiket. 

- Persze, vigyetek csak nyugodtan, épp most sültek ki! - egy tálcára pakoltam őket és bementünk a szobámba. Látszott rajta, hogy nagyon zavarban van, amit nem igazán értettem.

- Szóval, hol kezdjük? - épp ült volna le az ágyra, én azonban hátulról átöleltem és az államat a vállára tettem.

- Annyira örülök, hogy itt vagy! Tudom, hogy még nem mondtál sem igent sem nemet, de tudnod kell, hogy én várni fogok rád addig, amíg ezt el nem döntöd. - hiszen ő az egyetlen lány, akit egész idáig szerettem és ez sosem fog megváltozni.

- Takasugi-kun, én...
- Hirona, szeretlek! - magam felé fordítottam és mélyen a szemébe néztem. Annyira gyönyörű és rémült volt a pillantása. Napról napra egyre jobban szeretem őt és már képtelen vagyok ezt magamban tartani.
- Én is szeretlek téged! - először azt hittem csak rosszul hallottam, de amikor újra és újra lejátszódott a fejemben ez a mondat, már tudtam, hogy nem én hallottam félre. Tényleg szeret engem. Tehát amikor azt mondta, hogy nem szerelmes Irie-be, az nem hazugság volt. Annyira boldog voltam abban a pillanatban. Most már csak erőt kell vennem magamon és elmondani neki mindent, de még mindig nagyon félek, hogy el fog engem utasítani, ha ezt megtudja. Viszont abban a percben ez egyáltalán nem érdekelt. Csak fogtam magam és gyengéden megcsókoltam. Azt akartam, hogy ez a pillanat soha ne múljon el és Hirona velem maradjon, egészen örökké!