12.rész(Takasugi)

Tegnap sikeresen kiderítettük ki állt a Yuto ügy mögött, illetve Chinen-t is sikerült kétszer is megsíratnom. Büszke is vagyok magamra, amiért egy ilyen gyáva nyúl vagyok! Nem értem, hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Ma megint itt a hétvége, ezért úgy döntöttem elmegyek az öcsémhez a kórházba és ma vele leszek. Anya azt mondta délután ő is bemegy, mert sajnos a munka miatt nem jut annyi ideje Shota-ra, mint szeretné. Miután kikeltem az ágyból felkapta Rin-t és lementem vele a konyhába.

- Jó reggelt Ryo-chan, mindjárt kész a reggeli! - köszöntött az anyám, én pedig elmosolyodtam.

- Köszönöm, de most nem vagyok éhes.

- Ryo-chan, mégis mi a baj? Látom hogy valami nagyon zavar! - erre én nem szóltam semmit, csak a hasára hajtottam a fejem.

- Anya, nagy butaságot csináltam, de tényleg nem akartam, hogy így legyen!

- Mit csináltál?

- A nagyapa kérésére telbeszéltem Chinen fejét, hogy ne barátkozzon Daiki-val. Ő azt kérte tőlem, hogy öljem meg de én képtelen voltam rá, szóval ha megtudja bántani fogja Hirona-t!

- Kicsikém, én mondtam hogy ne bízz meg benne, mert csak szenvedni fogsz! - szorosan magához ölelt, mire kibuggyantak a könnyeim. Borzasztóan éreztem magamat. Nem akartam, hogy ez legyen de már nem táncolhatok vissza.
- Miért folyik bennem az ő gonosz vére? Miért nem lehet ő is olyan kedves, mint apa volt? Nem értem anya, magyarázd meg!
- Ryo-chan nyugodj meg, nem emészd magad, te nem tehetsz semmiről. Most inkább egyél szépen és meglásd utána jobb lesz egy kicsit! - nyomott egy puszit a fejemre, én pedig leültem és megreggeliztem. Közben az anyámnak el kellett mennie dolgozni, én pedig Rin-nel játszottam egy kicsit, mikor csengettek.
- Ki az? - kérdeztem, miközben kinyitottam az ajtót.
- Yama-chan, bejöhetek? - Chinen volt az, én pedig rendesen meglepődtem, de persze nem küldtem el. Sőt még örültem is annak, hogy eljött.
- Mit csinálsz itt? Azt hittem utálsz a tegnapi miatt! - szomorúan lehajtottam a fejemet és leültem a kanapéra.
- Haragudtam is, de aztán jobban átgondoltam a dolgot és rájöttem, hogy te nem ezt akartad, igaz Yama-chan? - bólintottam egyet, ő pedig leült mellém.
- Sajnálom, amiért hagytam, hogy miattam sírj, de nagyon félek. A nagyapám azt mondta, ha nem ölöm meg Daiki-t, akkor bántani fogja Hirona-t és én ezt nem akarom! Ugyanakkor bántani sem akarom Daiki-t, mert ennyire nem utálom. Chinen, mit csináljak? - nyöszörögtem és a vállára döntöttem a fejemet.
- Ne aggódj Yama-chan, majd az öcsikéd kitalál valamit! - megpaskolta a fejemet, én pedig magamhoz öleltem.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek törpe? Köszönöm, hogy te még így is ki állsz mellettem.
- Hiszen te is mellettem voltál, mikor megölték a bátyámat és megígérted a szüleimnek, hogy te majd megvédesz. Inkább nekem kellene megköszönnöm, amiért így védesz a nagyapádtól!
- Ugyan már, ez semmiség. Nincs kedved velem jönni? Az öcsémhez megyek a kórházba.
- Ne haragudj, de Dai-chan meg én moziba megyünk a lányokkal!
- Hirona nem is balhézott miatta?
- Hiszen már megkedvelt téged Yama-chan, szóval nincs oka ellenségesnek lennie veled! Akkor most megyek, mert nem fogok odaérni! - azzal sietősen távozott. Nagyon boldog voltam, hogy meg tudtuk ezt beszélni és kibékültünk. Remélem lesz elég erőm megmondani a magamét a nagyapámnak, ha pedig mégse akkor találnom kell valami más módszert, mert nem akarok még több embert megbántani. Mielőtt elmentem volna, készítettem pár szendvicset, teát és néhány mesekönyvet, ugyanis Shota imádja a meséket. Ha bemegyek hozzá, mindig azt kéri tőlem, hogy olvassak neki, mielőtt elalszik. Nos, amíg az anyánk külföldön lábadozott, addig anyja helyett anyja voltam az öcsémnek, így már természetesnek veszem, hogy gondoskodjak róla. Miután elkészültem, már mentem is a kórházba. Szegény Shota ma egyedül kellett lennie, mert a nagyszüleim betegeskednek, de remélem ha bent leszek vele és elújságolom neki a nagy hírt, majd boldog lesz. Miután megérkeztem, bementem Shota szobájába.
- Bátyus! - odaszaladt hozzám, én pedig óvatosan felvettem a földről. A szíve miatt Shota nagyon kicsi és törékeny, így óvatosan kell bánni vele.
- Örülsz, hogy itt vagyok? - bólintott egyet, mire elmosolyodtam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Ugye ma sokáig itt maradsz? - kérdezte, miközben ráültettem az ágyra.
- Nem maradok sokáig és te sem Shota! Képzeld a doktorbácsi azt mondta, ma már hazamehetünk együtt. - az amúgy is nagy szemei még hatalmasabbak lettek.
- Hurrá, végre a mamával és veled lehetek! - a nyakamba csimpaszkodott, én pedig átöleltem. Olyan jó volt végre igazán boldognak látni. Már nagyban játszottunk, mikor Shota elkezdett integetni. Megfordultam és szemben találtam magam Hirona-val, aki szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Te mit keresel itt? - a francba, mi van ha lebuktam? Akkor most biztosan utál engem. Lélegezz Ryosuke, lélegezz és igyekezz nem leleplezni magadat.
- Izé, csak láttam, hogy erre jössz és...- szóval követett engem? Pedig azt hittem végre leáll ezzel a nyomozósdival.
- Bátyus, ő a szerelmed? - nézett ránk nagy szemekkel az öcsém, mire kínunkban elnevettük magunkat.
- Shota, ne is mond ilyeneket! - igyekeztem leplezni, hogy mennyire zavarba hozott, mondjuk nem sok sikerrel.
- Ugye itt maradsz velünk játszani? - végül Shota addig erősködött, ameddig Hirona bele nem egyezett. Végülis egész klassz volt, ráadásul úgy tűnt még élvezte is az öcsém társaságát. Sajnos Shota hamar elaludt, így az orvos csak nehezen tudta megvizsgálni. Mivel mindent rendben talált, haza is vihettem.
- Köszönöm, hogy foglalkoztál az öcsémmel. Tudod a betegsége miatt nem igazán van közösségben!
- Nehéz lehet neked ugye? Mármint, hogy ilyen sokat kell vele foglalkoznod!
- Nem nagy dolog, Shota nagyon boldog és amíg ő boldog, addig én is az vagyok. Tényleg, miért lettél hirtelen ilyen kedves velem? Én azt hittem nem kedvelsz engem!
. Az úgy volt, de megláttam benned valamit, amit igenis kedvelhetek. Különben is, már nem vagy olyan nagyképű és beképzelt, mint voltál. Most sokkal jobban kedvellek, mint korábban! - végül megérkeztünk, addigra Shota is felébredt. Az anyánk a kedvencét főzte, vagyis ma gombóc volt a vacsora. Hirona is maradt vacsorára, aminek az öcsém nagyon örült. Azt hiszem ezek után többször fogjuk még látni egymást, ez biztos. Vacsora után az anyám elvitte lefektetni Shota-t a szobájába, ugyanis ott fog aludni vele, amíg az ő steril szobája kész nem lesz. Én hazakísértem Hirona-t,
- Köszönöm az estét, nagyon jól éreztem magam Takasugi-kun!
- Én is jól éreztem magam veled. Akkor majd holnap találkozunk az iskolában!
- Igen, majd holnap! - erre nyomott egy puszit az arcomra, majd bement a házukba. Olyan boldog voltam, mint eddig sosem. A tudat, hogy megint egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, boldogságot adott nekem. Kár, hogy ez nem tartott sokáig, ugyanis egy kéz befogta a számat és addig tartotta ott, amíg levegő hiányában, el nem ájultam.