16.rész(Takasugi)

Néhány nap el telt már, de Hirona nem jött iskolába. Azóta már az egész iskola tud az esetről, mégse sejti senki, hogy ki lehetett az elkövető. Bárki is legyen az, ha megtalálom biztosan megölöm. nem érdekel, ha olyan leszek mint a nagyapám, de ezt biztosan nem fogja megúszni az a szemét, aki ezt merte tenni az én drágaságommal. Többször voltam azóta a házuknál, de a mamája mindig azt mondta, hogy senkit sem akar látni, főleg nem engem. Teljesen meg tudom érteni, hiszen ilyenkor ki akarna bárkit is látni. Bár tény, hogy borzasztóan fáj, amiért nem tudok beszélni vele és megmondani neki, hogy nekem így is tökéletes és nem érdekel mi történt, mert én így is szeretni fogom őt. A szünetben ismét megpróbáltam felhívni őt, de sajnos ismét csak hiába.

- Takasugi-kun, ne emészd magad ennyire! - jött oda hozzám Chinen és Daiki.

- Már hogyne tenném? Hiszen az egész az én hibám! Ha nem hagyom őt magára, akkor ez az egész nem történik meg.

- Szerintem te is tudod, hogy ki áll emögött, ahogyan minden más mögött is, ami eddig ebben az iskolában történt, mióta itt vagyunk. A pletykák, Yuto megvádolása, a baleseted, a heg az arcodon és most Hirona-chan megerőszakolása. Mind egy emberhez köthető, akit mindhárman nagyon jól ismerünk! - szóval a nagyapám volt. Miért nem törődik bele abba, hogy nem vagyok olyan mint őt? Soha nem okozna nekem örömöt az, ha szenvednem kell hagyni másokat. 

- Srácok, ugye segítetek nekem kideríteni, hogy ki áll emögött? - bólintottak, majd megvártuk, míg a diákok és a tanárok mind elmennek ebédszünetre, így belopakodtunk a tanáriba és elkezdtük figyelni a biztonsági kamera felvételét. Az egyiken csak rajta van az, aki bántotta az én gyönyörűségemet. Daiki ügyesen feltörte a rendszert, így könnyedén meg tudtuk szerezni a felvételt.- Állítsd le! - szóltam egy pillanatban. A saját szememmel láttam, ahogyan az iskolaorvos, aki egyben fizikát is tanított, hogyan mocskolja be a lányt akit szeretek. Mérhetetlen undort éreztem iránta és persze megvetést.

- Ez még tanárnak meri nevezni magát? - szorult ökölbe Chinen keze. Úgy tűnik őt sem hagyta nyugodni ez az egész dolog. Mindketten kedvelték Hirona-t, szóval nem volt nehéz rávennem őket, hogy segítsenek bosszút állni.

- Mire gondolsz Ryosuke?

- Bosszút fogunk állni ezen a nyomorultan. Könyörögni fog az életéért, ebben biztosak lehettek! - felálltam a helyemről, majd idegesen kisétáltam a szobából. Daiki és Chinen pedig ott loholtak a nyomomban.

- Yama-chan, most mégis mit fogsz csinálni? Meg akarod őt ölni?

- Ne aggódjatok, erről szó sincs. Én nem a nagyapám vagyok. Meg fogjuk őt leckéztetni az egészen biztos, de nem most. Egyelőre beszélnem kell Hirona-val, nekem most perpillanat ő a legfontosabb. - elköszöntem a fiúktól, majd egyenesen Hirona házához mentem. Úgy döntöttem hiába mennék be a bejáraton, az nem segítene. Az anyukája úgyse engedne be, így radikális módszert választottam. Szerencsére az ablaka nem volt nagyon magasan, így felmásztam a párkányára és kopogtatni kezdtem az ablakon, remélve, hogy meghallja és kijön.

- Yamada-san? - nyitotta ki az ablakot. Borzasztó állapotban volt. Levert volt és látszott rajta, hogy néhány perccel ezelőtt még sírt is.

- Hirona-chan, kérlek engedj be, muszáj beszélnem veled, magamhoz akarlak ölelni téged!

- Nem lehet. Nem érdemelsz egy olyan lányt, mint én vagyok. Én egy utolsó mocskos lány vagyok, hát nem érted? - én foglalkoztam a tiltással, bemásztam a szobájába és leültem az ágyra.

- Addig nem megyek el innen, ameddig nem beszéltünk. Kérlek, ne küldj el csak így. Mi lett azzal, hogy szeretjük egymást? Talán már elfelejtetted?

- Már, hogy felejtettem volna el. De, mégis kinek fogok így kelleni? Soha nem lesz már senki, aki nőként tekintene rám, így soha nem lesz senki aki elvenna majd engem! - Hirona egyre csak zokogott, mire én nem bírtam tovább és magamhoz szorítottam, a törékeny testét.

- Jól figyelj rám! Te vagy a legszebb és legkülönlegesebb lány, akit csak ismerek. Nincs szükséged egy férfira sem, mert én itt vagyok és szeretlek téged Hirona Chan!

- Ez nem olyan egyszerű Yamada San!

- Tudom már hogyan bizonyítsam! Hirona Chan, legyél a feleségem!

- Elment az eszed?

- Ha ez kell ahhoz, hogy újra láthassam a mosolyodat, akkor már holnap elveszlek feleségül! - láttam, hogy a szája mosolyra húzódik, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről.

- Soha senki nem volt még ilyen kedves hozzám! Köszönöm, hogy vagy nekem Yamada San! Te mindig jókor vagy jó helyen es melletted mindig biztonságban érzem magamat! - gyengéden végig simitottam az arcán, majd nyomtam egy puszit a homlokára.

- Nem fogom megengedni, hogy mégegyszer bántsanak téged! Soha többet nem kell félned attól hogy egyedül maradsz, mert én soha nem fogom elengedni a kezedet!

- Én nagyon szeretlek téged Yamada Ryosuke! De félek, hogy nem kellenék így neked.

- Nekem te úgy vagy tökéletes ahogyan most vagy. Soha nem akarnának megváltoztatni. - meg akartam őt csókolni, de ijedten elhúzta a fejét.

- Kérlek, ezt még ne. Nem állok készen még erre. Tudom, hogy te nem vagy rossz, de még túlságosan félek ettől. Megértesz ugye?

- Hát persze, ne haragudj, hogy ezt tettem. Hirona-chan, kérhetek tőled egy szívességet? Segítenél nekünk bosszút állni Ito-senseien?

- Mégis mit tervezel? - szóról szóra elmondtam neki mindent. Először tiltakozott, de nagy nehezen belement. Végül szóltam az anyukájának, hogy itt vagyok, ő pedig megkönnyebbült, hogy Hirona már egy kicsit jobban van. Végül megengedte, hogy itt maradjak éjszakára. Beszéltem az anyámmal is, neki se volt ellenvetése.

- Yamada-san, miért nem mész haza? Semmi hasznát nem tudod most venni nekem!

- Dehogyisnem. Itt tudok feküdni melletted és elismételni ha kell százszor mennyire szeretlek téged és csodállak is, amiért még ilyen állapotban is erős vagy. Bárcsak én is ilyen lettem volna, akkor nem kellett volna titkolóznom előtted!

- Ami volt elmúlt és egyáltalán nem haragszok rád. Szeretlek Yamada-san és ha végre sikerül ezen túllépnem, akkor neked akarom adni magamat, mert én csak veled akarok lenni! - láttam, hogy ismét kibuggyannak a könnyei, így szorosan magamhoz öleltem. Borzasztóan aggódtam érte, ugyanakkor örültem, hogy velem akar maradni. Közben pedig már terveztem a bosszúmat a mocskos tanár ellen.

*Másnap*

Másnap este, kezdetét is vehette a nagy terv. Hirona rettentően félt, de én megnyugtattam, hogy nem eshet még egyszer bántódása. Szerencsére apámnak volt egy rendőr ismerőse, akinek megmutattam a felvételt és úgy döntött segít csapdába csalni azt a mocskot, aki tanárnak meri nevezni magát. Megigazítottam Hirona haját és ruháját, majd Daiki és Chinen társaságában elbújtunk és mindent figyeltünk.

- Nocsak Hirona-chan! Ismét egyedül? - legszívesebben felképeltem volna, de muszáj volt higgadtnak lennem, másképp nem sikerült volna a terv.

- Sensei, mit keres maga itt? Kérem, hagyjon engem békén!

- Nehogy azt hidd, hogy békén foglak téged hagyni, mert megőrülök érted! - erőszakkal magához húzta, majd elkezdte őt csókolgatni. Erre odarohantam hozzá, egy játékkéssel, ami igazinak tűnt és a nyakához tartottam.

- Mondja ezt még egyszer, ha meri! Na mi van megnémultál? Bezzeg akkor nagyon bátor voltál, mikor bemocskoltad a barátnőmet! - Hirona odaszaladt a Chinen Daiki pároshoz, én pedig a mellkasához tartottam a kést.

- Takasugi-kun, kérlek, biztosan meg tudjuk ezt beszélni!

- Nincs mit megbeszélni. Az ilyen mocskoknak, meg kell halniuk! - a hónalja közé szúrtam a kést, mire az ember jajveszékelni kezdett.

- Kérlek kegyelmezz nekem! Várjunk csak, hiszen ez nem is igazi!

- Rendőrfőnök, innentől átveheti és köszönöm a segítségét. Most már arra a helyre kerülsz, ahol egy életre megtanulod, hogy ne kezdj ki a diákjaiddal. Milyen szánalmas! - sziszegtem, majd Hirona-val és a két fiúval elhagytuk az iskola épületét. - Köszönöm Hirona-chan, amiért segítettél. Most már nem lesz semmi baj, meglásd! - elmosolyodtam és magamhoz öleltem, de ő picit ellökött magától.

- Az nem olyan biztos. Tegnap voltam orvosnál és azt mondta, hogy babát várok, Yamada-san! - teljesen lefagytam. Mi az, hogy babát? Hiszen ez lehetetlen. nem lehet, hogy annak a mocsoknak a gyerekét várja. Először még azt gondoltam, hogy utánuk megyek és tényleg megölöm azt a szemetet, de eszembe jutott Hirona és, hogy mennyire kétségbe lehet esve.

- Hirona-chan, ugye nem tervezed, hogy elveteted a babát?

- Hát az lenne a legjobb. Nem állok készen arra, hogy anyuka legyek, ez nagyon nehéz lenne most nekem.

- Na és ha azt mondanám, hogy annak a babának lesz egy apja, aki majd támogat téged és a nevére veszi a babát?

- Miről beszélsz Yamada-san?

- Igen Yama-chan, mégis miről beszélsz? - kérdezte Chinen is.

- Felnevelnéd velem azt a kisbabát? Megengednéd, hogy az apja legyek? - a szemébe néztem, Hirona szemei pedig könnybe lábadtak.

- Ne mondj ostobaságokat. Ugyan miért nevelnéd fel valaki más gyerekét?
- Azért mert ő te a gyereked és ha a tiéd, akkor az enyém is. Nem érdekel, ha valójába ez az aljadék ember az apja, mert neki erről nem kell majd tudnia. Csak az számít, hogy te mit akarsz. - ere a kezébe fogta az arcomat és megcsókolt. Hosszú és szenvedélyes csók volt, én pedig egyből tudtam a választ a kérdésemre.