Epilógus

Szóval ennyi lett volna a történet. Van valakinek kérdése? - kérdeztem az osztálytól, mire Nakahara felnyújtotta a kezét.

- Igen, Nakahara-chan? Mit szeretnél még tudni?

- Mi lett miután elvette a feleségét Yamada-sensei? Ugye együtt maradtak?

- Remélem ez választ ad a kérdésedre! - felnyújtottam a kezem, amin ott virított az apám jeggyűrűje. Reméltem, hogy ennyivel megelégszenek és nem lesz több kérdés. Végül a csengő mentett meg a további meséléstől. - Rendben, mindenki tanulja meg a ma vett anyagokat a következő órára! - a diákok szétszéledtek, kivéve Nakahara-t és Ozeki-t.

- Sensei, ezt a történetet azért mesélte el, hogy meggyőzzön minket, hogy tartsuk meg a babát? - suttogta a lány, mire megráztam a fejem.

- Egyáltalán nem. Csak arra akartam rávilágítani, ha szeretitek egymást akkor képesek lesztek úgy dönteni, hogy az mindkettőtöknek a legjobb legyen. Nektek kell döntenetek arról, hogy mi legyen a gyerek sorsa. Ha nem érzitek magatokat késznek erre, akkor még mindig ott van az örökbe adás lehetősége. A lényeg az, hogy ne ijedjetek meg tőle, mert úgyis meg fognak oldódni a dolgok! - végül mindketten elköszöntek, én pedig hazaindultam. Ma van Misaki 5.születésnapja és nem lenne szép, ha én mint az apja nem lennék ott. Fogalmam sincs hol is kezdjem. Miután leérettségiztünk, elvettem Hirona-t és amíg én az egyetemre mentem, ő az anyám és a saját anyjának a segitségével nevelte Misaki-t. Az öcsém már iskolába jár és eléggé szemtelen, de ez a korával jár. Daiki most egy kórházban dolgozik rezidens orvosként, ráadásul a főnöke lett az anyám vőlegénye, ami nagyon menő. Chinen és Umika-chan végül szakítottak, de a kis törpe nem szomorkodott sokáig, ugyanis megismerte egy gazdag család lányát és most szeretné őt elvenni. Yuto gyermekvédelmis lett, jelenleg ő foglalkozik a két diákommal Nakahara-val és Ozeki-vel akik hamarosan szülői örömök elé fognak nézni. Kicsit mintha magamat és Hirona-t látnám bennük. Ha már itt tartunk, mi ketten azóta is boldog házasságban élünk és neveljük Misaki-t és a pár hónapos fiúnkat Ryo-t. Szerencsére kezdjük elfelejteni a sok rosszat ami történt velünk és az életünk egy sokkal jobb fordulatot vett. Miután megvettem a lányom ajándékát, haza is mentem. Ma mindenki átjött ünnepelni, szóval jó sokan leszünk.

- Megjöttem! - léptem be a házba, mire a lanyom felém rohant.

- Papa! - felkaptam a földről és nyomtam egy puszit az arcára. Misaki mosolya fülig ért és a szemei most sokkal jobban csillogtak mint szoktak.

- Na te szülinapos kis hercegnő, várod már az ajándékodat?

- Igen, de siess mert a mama már nagyon várta, hogy meg gyere! - letettem a földre, mire megfogta a kezem és szó szerint a konyhába rángatott.

- Ryosuke, üdv itthon! - jött oda hozzám Hirona, én pedig egy csókot nyomtam a szájára.

- Ne haragudj amiért késtem, csak feltartottak a diákok! Tudod arról a kettőröl van szó, akiknek gyerekük lesz!

- Igen, említetted. Na és sikerült elérned náluk valamit?

- Igazából nem tudom, minden esetre megtettem amit csak tudtam. Viszont ma csak ünnepeljünk, elvégre ma van ennek a kis hercegnőnek a születésnapja! - kaptam fel a földről a lányomat és miután jól megcsiklandoztam, elengedtem, hogy bemenjen a nappaliba, ahol már a többiek várták. Hirona meg én addig meggyújtottuk a tortán a gyertyákat.

- Ryosuke, el sem tudod hinni milyen boldog vagyok! Azért is mert melletted lehetek és mert végre az életünk csodásan alakul! - elmosolyodtam és magamhoz öleltem.

- Hálás vagyok neked amiért a körülmények ellenére is mellettem maradtál és minden egyes nap boldoggá teszel engem! Soha többé nem akarlak téged szomorúnak látni!

- Nem is fogsz! Mert melletted minden egyes nap maga a csoda! - nos, így ért véget három rejtélyes diák története. Végül mindhárman megtaláltuk a boldogságot és sikerült véghez vinnünk azt, amiért sok évvel korábban visszatértünk az otthonunkba.

22.rész(Takasugi)

Teljesen kétségbe voltam esve. Abban az egy pillanatban csak egy dolog számított, még pedig, hogy megmentsem Hirona-t. Szerencsére Daiki és Chinen megígérték, hogy vigyáznak Shota-ra, így miatta nem kellett aggódjak. Összeszedtem minden erőmet, majd elindultam a nagyapám rejtekhelyére. Út közben azon gondolkodtam, vajon bántani fogja Hirona-t? Ha igen, nem fog érdekelni, hogy évekre rács möge kerülök, biztosan megölöm. Miután odaértem, rögtön berontottam.

- Ryosuke! - kiáltott Hirona mikor meglátott. Szerencsére tényleg nem esett semmi baja, ez legalább egy jó jel.

- Ugye nem esett semmi bajod?

- Igen, de ne gyere közelebb! - fogalmam sem volt mi ez a hirtelen ellenállás, de pillanatokon belül megtudtam, mikor egy pisztolyt éreztem a halántékomhoz simúlni.
- Mégsem vagy olyan haszontalan, mint gondoltam.
- Miért nagyapa, miért akarod tönkretenni az életemet?
- Tönkretenni? Én hatalmat adok a kezedbe Ryosuke!
- Hiszen én nem akarok egy gyilkos lenni, mint te!
- Hiába próbálkozol, ez a te sorsod, akár akarod akár nem! Ki kell használnod a lehetőségeket amik a kezedben vannak!
- A fenébe is, én csak egy normális életet akarok! Kérlek legyen már vége ennek!
- Én megpróbáltam. Nem akartam idáig eljutni, de nem hagytál más választást! - ellökött magától, majd nekem szegezte a pisztolyát. Tudtam, hogy most meg fog ölni, így becsuktam a szemem, hogy ne kelljen ezt látnom. Ám legnagyobb meglepetésemre semmi sem történt. Kinyitottam a szemem és akkor láttam meg, hogy Hirona próbálja elvenni a nagyapámtól a pisztolyt. Szét akartam szedni őket, de már túl késő volt. A pisztoly elsült, Hirona pedig rémült tekintettel lökte le magáról a nagyapám élettelen testét.
- Megöltem! - kiáltott fel és a lábai összerogytak. Odafutottam hozzá és magamhoz öleltem.
- Figyelj, nem tettél semmi rosszat érted? Erről senkinek sem beszélünk egy szót se, rendben?
- Ryosuke miért nem utálsz? Hiszen miattam halt meg a nagyapád!
- Ez most nem számít! Csak az számít, hogy te meg a baba jól legyetek. Bízd ezt rám. Ne aggódj, mert megígérem, hogy nem fogsz börtönbe kerülni! - bólintott, majd felhívtam Chinent és Daikit, hogy vigyék haza Hirona-t. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. Csak abban az egyben voltam biztos, hogy meg kell védenem őt a börtöntől. Nem bírná ki ha ott kellene élnie. Szerencsére eszembe jutott valami, igaz ha azt meglépem azzal végleg elvágom az esélyemet nála, de nincs más választásom, meg kellett cselekednem ezt a lépést. Megvártam míg a srácok hazaviszik Hirona-t, majd miután kezdett sötétedni, a kezembe vettem a nagyapám pisztolyát és lőttem vele egyet.
- Yama-chan, mi a fenét művelsz? - láttam meg az ajtóban a Chinen-Daiki párost.
- Nem tudom milyen hülyeségre készülsz, de azt ajánlom, hogy verd ki a fejedből!
- Srácok, már megtettem! - előhúztam a hátam mögül a pisztolyt, mire a két srác csak döbbenten meredt rám.
Yama-chan, mit csináltál?
- Csak azt tettem ami ebben a helyzetben az egyetlen megoldás lehetett. Daiki, most pedig hívd a rendőröket.
- Te tényleg megbolondultál, hiszen akkor börtönbe kerülsz és.... - azt hiszem leeshetett neki a dolog, mert egy ideig csak némán bámult rám. - Te tiszta hülye vagy! Mi a fenéért csinálod ezt! - üvöltötte, mire lehajtottam a fejemet.
- Nézd, ez az egyetlen módja, hogy Hirona ne kerülhessen börtönbe. Nincs más megoldás Daiki!
- De hiszen baleset volt!
- Baleset vagy sem, ez nem fogja érdekelni a rendőröket, így is és úgyis börtönbe csuknák és épp ezt akarom elkerülni!
- Te tényleg képes lennél ezt tenni? Hiszen gyilkossággal fognak vádolni Ryosuke! Akár évekre is börtönbe kerülhetsz! Biztos, hogy tönkre akarod tenni az életedet?
- Ha ezzel megmenthetem Hirona és a gyereke életét, akkor igen. Tudom, hogy bolondnak hiszel de amióta csak megismertem mindig mindent úgy tettem, hogy az neki a legjobb legyen és most is épp ezt akarom tenni. Tegyetek meg nekem még egy utolsó dolgot és hívjátok fel a rendőrséget, rendben? Ha valaki kérdezi, akkor semmi közötök hozzám? Soha nem ismertetek engem, csak erre jöttetek, meghallottátok a lövést és ennyi! Nem akarlak titeket is belekeverni a dologba, így is épp eleget tettetek már értem, itt az ideje, hogy végre valamit magam tegyek meg. - végül be kellett látniuk, hogy hasztalan lenne engem meggyőzni, mert úgyis csak azt nézném, hogy Hirona-nak mi a jó és az jelen esetben az, ha én megyek börtönbe helyette. A srácok hívták a rendőröket, akik miután megérkeztek, bevittek mindhármunkat. Amíg Daiki-t és Chinen-t arról faggatták, mit is láttak vagy nem láttak pontosan, addig engem arról kérdeztek, mégis miért akartam megölni a nagyapámat. Nem akartam azt mondani, hogy mert a nagyapám egy gyilkos akinek nem volt joga élnie, noha a lelkem legmélyén ezt éreztem. Helyette azt mondtam, hogy csak elpattant a fejemben valami és a nagyapám lett az áldozatom. Valamiért ezt a rendőrök elhitték, illetve a srácok is segítettek beetetni a rendőröket, szóval minden a terv szerint ment.
Egy héttel későbbre tűzték ki a tárgyalásomat és mivel minden bizonyíték ellenem szólt, ezért első fokon 10 év letöltendőt kaptam. Az anyám persze ahogy megtudta a dolgot, rögtön kiborult és igyekezett először szép szóval megkérni, hogy mondjam el a igazat, majd mikor nem akartam, akkor alaposan leüvöltötte a fejemet. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy nem akartam többet beszélni vele, így megkértem a rendőröket, hogy ne engedjék be többet az anyámat. Ez a hely abszolút nem neki való, egyébként sem szeretném, ha elterjedne a pletyka, hogy a gyilkos fiát látogatja a börtönben és esetleg ez a cég tönkremeneteléhez vezetne. Végül is a börtönbe kerülésnél is lehetett volna sokkal rosszabb, például ha nagyapám megölt volna. Így csak 28 éves koromig el leszek zárva mindenkitől akit szeretek...Ugyan ki a fenét álltatok? Ennél rosszabb dolgot el sem tudok képzelni, de már tényleg nem maradt más választásom. Csak el kellett fogadnom, hogy hosszú éveket kell majd abban az apró kis szobában eltöltenem anélkül, hogy együtt lehetnék azokkal akiket szeretek. Nem lehetek ott mikor az öcsém először megy iskolába, nem örülhetek a barátaimmal az iskola végének, de ami a legfájdalmasabb, hogy nem lehetek ott mikor Hirona babája megszületik. Pedig annyira vártam már, hogy a kezembe vehessem. Nem hallhatom ahogyan azt mondja nekem, hogy apa, nem lehetek mikor járni kezd, szóval mindenből ki fogok maradni, ami akár egy kicsit is örömet okozhatott volna nekem. De el kell fogadnom, hogy ez az én döntésem volt és bármennyire is fáj, mostantól ez lesz az otthonom.

21.rész(Takasugi)

Teljesen le volt döbbenve. Végülis pont erre a reakcióra számítottam. Hiszen ki örülne ha megtudná, hogy a vőlegénye egy rokona végzett az apjával. Viszont tudnia kellett a teljes igazságot, még ha az borzasztóan fájdalmas is lesz.

- Ugye ez most csak egy vicc? Szóval ezért viselkedtél mindig úgy igaz? Ezért akartál engem mindig megvédeni?

- Tudom, hogy most ezer okod van gyülölni engem, de őszinte akartam végre lenni hozzád! Nem hazudhatok tovább erről, különben esküszöm megbolondulok. Tudod, a nagyapám egy Kronosz nevű szervezetet vezet, ami gyilkosságok megtervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Azt akarta, hogy apám átvegye a cégét, de ő nem ment bele ezért a nagyapám megölette őt, nekem pedig ezt végig kellett nézzem.

- De mégis, hogy tartozhatott apám a nagyapádnak? Hiszen az előbb mondtad, hogy a nagyapád gyilkosságokat tervez meg.

- Hidd el jobb ha ezt nem tudod!

- Kérlek Ryosuke ne hazudj nekem! Azt mondod, hogy szeretsz engem hát akkor légy őszinte velem!

- Rendben. De kérlek ígérd meg nekem, hogy nem fogod kevésbé szeretni az apádat azután, miután rájöttél az igazságra! - bólintott, én pedig folytattam. - Szóval, édesapád munkahelyén a főnök folyamatos terrorban tartotta a dolgozókat. Megverette őket, addig dolgoztatta őket míg azok rosszul nem lettek és sokkal kevesebb fizetést adott nekik, mint ami valójában járt nekik. Az apádnak elege lett ebből és mivel hallott a nagyapám szervezetéről kapcsolatba lépett velük, hogy elintézzék a főnökét. Nem tudhatta hogy a Kronosz gyilkosságokkal foglalkozik, mert nem így hirdették magukat. Az apám próbálta lebeszélni őt, de nem hallgatott rá. Aztán a többit már te is tudod! - lehajtottam a fejem, mert képtelen voltam a szemébe nézni. Szégyeltem magam amiért egy ilyen ember ivadéka vagyok. Hirona persze ahogy várható volt hangos zokogásban tört.
- Én ezt nem hiszem el! Hogy lehetett az apám olyan ostoba! Ha ez nincs akkor nem történt volna olyan sok rossz dolog velünk!
- Ne őt hibáztasd kérlek! Az egyetlen felelős a nagyapám és sajnos nem csak ebben az egy dologban ludas. Yuto puskázása, a pletykák a heg az arcomon, a tönkretett előadás és a....
- A megerőszakolásom is ugye? - nézett rám fájdalommal teli szemekkel, mire bólintottam egyet.
- Bocsáss meg, amiért egy ilyen ember vére csörgedezik az ereimben, hidd el minden erőmmel azon vagyok, hogy megállíthassam őt.
- Ryosuke, nincs miért bocsánatot kérned. Nem mi választjuk meg hova akarunk születni. Te nem a nagyapád vagy! - megsimogatta az arcomat, mire magamhoz öleltem.
- Kérlek mostantól sehová se menj egyedül. Félek te leszel a nagyapám következő célpontja!
- Ne aggódj, amíg melletted lehetek nem érhet semmi baj! - elmosolyodtam majd megcsókoltam. Megkönnyebbültem, hogy végre nem emészt engem tovább ez a titok, illetve, hogy Hirona nem utált meg engem ezért. Szerencsés vagyok amiért egy ilyen csodás barátnőm lehet, mint ő.

*Néhány nappal később*

Szerencsére nem tartottak bent túl sokáig a kórházban. Az iskolába egyelőre nem mehettem vissza, mert már az egész iskola tudta a viselt dolgaimat, szóval féltem, hogy majd veszik jó néven, hogy egy gyilkos ivadéka is ott van közöttük. Szerencsére az én osztályom elfogadóbb volt és támogatnak engem a nagyapám elleni harcban. Addig is míg le nem csillapodnak az ügyek, Hirona illetve Chinen hozzák nekem a tanulnivalót.

- Ryosuke, el kell mennem a kórházba, nem akarsz velem jönni? - kérdezte Hirona aki ma nálunk volt, hogy együtt tanulhassunk.

- Szeretnék, de anyám csak délután jön meg, addig nekem kell vigyázzak Shota-ra. Egyébként, miért kell neked odamenned? Valami baj van a babával?
- Nem, ez csak egy rutin vizsgálat. Azt nézik meg, hogy nincs-e a babának valami fejlődési rendellenessége. Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - még, hogy ne aggódjak? Hiszen a nagyapám bármikor támadhat és nem bírnám ki Hirona nélkül.
- Hirona-chan, csinálsz nekem kakaót? - jelent meg az öcsém a szobám ajtajában. Olyan kölyök kutya szemeket vágott, hogy nem lehetett neki nemet mondani.
- Hát persze, hogy csinálok, egyszerűen nem tudok neked nemet mondani! - nyomott egy puszit az arcomra, majd az öcsémmel együtt lement a konyhába. Itt volt az ideje cselekednem. Nem akartam, hogy Hirona egyedül legyen és a nagyapám rátalálhasson. Épp ezért már volt is egy tervem.
- Ryosuke, mi történt? - vette fel a telefont Daiki.
- Dai-chan, meg kell tennetek nekem valamit. Kérlek kövessétek Hirona-t a kórházba, hogy ne legyen egyedül. Félek a nagyapám bármikor rátámadhat. Megteszitek ezt nekem?
- Persze, ha szerinted ez segít, akkor elkísérjük. - ez egy kicsit megnyugtatott, noha nem teljesen. Még mindig tartottam tőle, hogy a nagyapám el fogja őt venni tőlem. Igyekeztem az öcsémre koncentrálni, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat. Délután viszont már jogosan kezdtem aggódni, ugyanis Hirona nem jelentkezett és a mobilját sem vette fel. Így felhívtam Daikit, hogy tájékoztasson.
- Daiki, mi van Hirona-val?
- Ryosuke ne akadj ki, de nagyon úgy néz, ki hogy felszívódott!
- Mi az, hogy felszívódott? - kiabáltam a telefonba. - Hiszen azt mondtad, hogy vigyázztok rá!
- Azt is tettük. Vártuk őt a bejáratnál, de nem jött. Aztán visszamentünk a dokihoz, de ő meg azt mondta már elment. Nem akarlak megijeszteni, de szerintem tudjuk ki áll a dolog mögött! - még szép, hogs tudtam. Miért nagyapa, miért akarsz engem tönkretenni? Féltem, hogy bántani fogja Hirona-t. A gondolataimból a mobilom csörgése zökkentett ki.
- Daiki, megtudtál valamit? - a vonal másik végén azonban nem az unokatestvérem volt.
- Ryosuke, micsoda csalódás!
- Mit csináltál Hirona-val?
- Semmit, még...De ha nem jössz ide fél órán belül félek nem fogom tudni ezt mondani!

20.rész(Hirona)

Egy csodálatos éjszakát töltöttem el Ryosuke-val és azt hiszem már nincsenek akadályok közöttünk. Remélem végre ő is levetkőzi a félelmeit az apró hibáival kapcsolatban, hiszen nekem azokkal együtt is tökéletes. Korán reggel keltünk fel, hogy minél hamarabb visszaérhessünk a többiekhez. Már biztos nagyon aggódhatnak miattunk. Ryosuke vezetett, én pedig ott sétáltam szorosan mögötte.

- Hé, a tegnap éjszaka, nagyon jó volt Ryosuke! Remélem most már elfogadod, hogy úgy szeretlek téged, ahogyan vagy.

- Azt hiszem nincs más választásom, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy egy ilyen apróságon rágódjak. Egyébként nekem is tetszett a tegnap éjszaka. De most siessünk, mert sosem fogunk megérkezni! - itt be is fejeződött a beszélgetésünk, csak szótlanul sétáltunk egymás mellett, mikor Ryosuke hirtelen megtorpant.

- Mi a baj? Megint eltévedtünk?

- Nem, de ott van egy kígyó! - mutatott az egyik sziklán ülő kígyóra. Nagyon megijedtem, ugyanis kiskorom óta rettegtem tőlük.

- Ugye nem mérges kígyó?

- Ne aggódj, csak egy közönséges sikló. Várj itt, én mindjárt elzavarom! - fogott egy száraz faágat és azzal igyekezett elhessegetni a kígyót, de az megharapta a lábát, majd eltűnt onnan.
- Ryosuke, minden rendben? - szaladtam oda hozzá.
- Persze, ne aggódj, menjünk tovább! - én viszont észrevettem, hogy a harapás helyén egy jókora vörös volt maradt.
- Kérlek ne hazudj nekem! Mérges kígyó volt, ugye?
- Igen, de kérlek ne aggódj, a méreg nem hat azonnal. Ha sietünk, akkor nem lesz semmi baj! - bólintottam, majd folytattuk tovább az utunkat. Ahogy sétáltunk, hirtelen éles fájdalom nyílalt a hasamba. Először próbáltam titkolni Ryosuke elől, de a fájdalom nem akart elmúlni.
- Gyere, mássz fel a hátamra! - guggolt le mögém.
- De mi lesz a méreggel?
- Azzal ne foglalkozz! A gyerekünk most a legfontosabb! - felszálltam a hátamra és úgy mentünk tovább. Nem tudom mennyi idő telt el, de észrevettem, hogy egyre lassabban haladunk. Ryosuke homlokára tettem a kezemet, ami tűz forró volt. Leszálltam a hátáról, és igyekeztem megállítani.
- Ryosuke, kérlek most álljunk meg, nagyon rosszul vagy.
- Nem lehet, különben soha nem érünk oda.
- Könyörgök, nem akarlak elveszíteni! - buggyantak ki a könnyeim. Erre megállt és magához ölelt.
- Nem fogsz elveszíteni, mert soha nem hagylak magadra!
- Akkor kérlek pihenj, nem akarom, hogy rosszabbul legyél! - bólintott, majd leültünk az egyik fa elé. Ryosuke kezdett egyre rosszabbul lenni, a szemei kezdetek egyre sűrűbben lecsukódni, ez pedig nem jelentett jót. Igyekeztem őt ébren tartani, közben pedig segítségért kiabáltam.
- Hirona-chan! - láttam meg a távolból Umika-t és Chinen-kunt. A fiú az egyik lábára sántított, ám mikor meglátta a földön fekvő Ryosuke-t, ezzel nem törődve odasietett hozzá.
- Yama-chan! - paskolta meg az arcát.
- Umika, mi történt veletek?
- Chinen-kun megrántotta a bokáját, mikor egy kicsit összekaptunk. De ez most egyáltalán nem számít. Mi a fene van Yamada-kunnal?
- Egy mérges kígyó megmarta. Én próbáltam mondani neki, hogy pihenjen le, de aztán megfájdult a hasam, ő pedig a hátára ment és itt kötöttünk ki! - igyekeztem a lehető leggyorsabban vázolni a helyzetet- Borzasztóan aggódtam Ryosuke-ért.
- Umika-chan, hívj segítséget, siess! - kiabált rá Chinen-kun a barátnőmre.
- Hirona, vigyázz nehogy téged is elkapjanak! - hallottam meg Ryosuke elhaló hangját. Dőlt róla a víz és biztosra vettem, hogy csak félrebeszél.
- Ryosuke, tarts ki még egy kicsit, mindjárt érkezik a segítség!
- Kérlek, fuss különben téged is megölnek, mint az apádat! - szóval Ryosuke tudja kik ölték meg az apámat? De mégis, hogyan lehetséges ez? Szerencsére nem kellett túl sokat várni a segítségre. A mentősök a tanárunknak is szóltak, Mind a négyen a kórházba mentünk. Szerencsére Chinen-kun lába csak meghúzódott, illetve nekem se esett semmi komolyabb bajon. A biztonság kedvéért azért készítettek egy ultrahangot, hogy biztosak legyenek abban, hogy a babának nem lett semmi baja. Nagyon ideges voltam és féltem, nehogy Ryosuke-nak valami baja essen. Bár tudom, hogy nagyon erős, de egy ilyen dolgot nem szabad félvállról venni. Nagyon megkönnyebbültem, mikor az orvos azt mondta jobban lesz, csak pihennie kell. Felhívtam az anyukáját is, hogy ő is tudjon a dologról. Miután közölték, hogy nem esett baja a babának, be is mehettem hozzá. Szerencsére már magánál volt.
- Ryosuke, hogy érzed magad?
- Azt hiszem már jobban. Ugye neked sem esett semmi bajod?
- Az orvos azt mondta, hogy nincs semmi baj. Örülök, hogy már jobban vagy. Annyira aggódtam miattad!
- Kérlek, ne idegesítsd fel magad. Szerencsére nem történt semmi komoly! Kérlek, próbálj megnyugodni. - nyomott egy puszit a kézfejemre, mire elmosolyodtam. Azonban az a vallomás nem hagyott nyugodni, muszáj volt rákérdeznem.
- Ryosuke te tényleg tudod ki ölte meg az apámat? - nagyon megdöbbenhetett, ugyanis szóhoz sem bírt jutni. Végül csak szomorúan bólintott egyet.
- Azt hiszem nem titkolhatom el tovább előled az igazat. Hirona, az aki megölette az apádat, a nagyapám volt!