Epilógus

Szóval ennyi lett volna a történet. Van valakinek kérdése? - kérdeztem az osztálytól, mire Nakahara felnyújtotta a kezét.

- Igen, Nakahara-chan? Mit szeretnél még tudni?

- Mi lett miután elvette a feleségét Yamada-sensei? Ugye együtt maradtak?

- Remélem ez választ ad a kérdésedre! - felnyújtottam a kezem, amin ott virított az apám jeggyűrűje. Reméltem, hogy ennyivel megelégszenek és nem lesz több kérdés. Végül a csengő mentett meg a további meséléstől. - Rendben, mindenki tanulja meg a ma vett anyagokat a következő órára! - a diákok szétszéledtek, kivéve Nakahara-t és Ozeki-t.

- Sensei, ezt a történetet azért mesélte el, hogy meggyőzzön minket, hogy tartsuk meg a babát? - suttogta a lány, mire megráztam a fejem.

- Egyáltalán nem. Csak arra akartam rávilágítani, ha szeretitek egymást akkor képesek lesztek úgy dönteni, hogy az mindkettőtöknek a legjobb legyen. Nektek kell döntenetek arról, hogy mi legyen a gyerek sorsa. Ha nem érzitek magatokat késznek erre, akkor még mindig ott van az örökbe adás lehetősége. A lényeg az, hogy ne ijedjetek meg tőle, mert úgyis meg fognak oldódni a dolgok! - végül mindketten elköszöntek, én pedig hazaindultam. Ma van Misaki 5.születésnapja és nem lenne szép, ha én mint az apja nem lennék ott. Fogalmam sincs hol is kezdjem. Miután leérettségiztünk, elvettem Hirona-t és amíg én az egyetemre mentem, ő az anyám és a saját anyjának a segitségével nevelte Misaki-t. Az öcsém már iskolába jár és eléggé szemtelen, de ez a korával jár. Daiki most egy kórházban dolgozik rezidens orvosként, ráadásul a főnöke lett az anyám vőlegénye, ami nagyon menő. Chinen és Umika-chan végül szakítottak, de a kis törpe nem szomorkodott sokáig, ugyanis megismerte egy gazdag család lányát és most szeretné őt elvenni. Yuto gyermekvédelmis lett, jelenleg ő foglalkozik a két diákommal Nakahara-val és Ozeki-vel akik hamarosan szülői örömök elé fognak nézni. Kicsit mintha magamat és Hirona-t látnám bennük. Ha már itt tartunk, mi ketten azóta is boldog házasságban élünk és neveljük Misaki-t és a pár hónapos fiúnkat Ryo-t. Szerencsére kezdjük elfelejteni a sok rosszat ami történt velünk és az életünk egy sokkal jobb fordulatot vett. Miután megvettem a lányom ajándékát, haza is mentem. Ma mindenki átjött ünnepelni, szóval jó sokan leszünk.

- Megjöttem! - léptem be a házba, mire a lanyom felém rohant.

- Papa! - felkaptam a földről és nyomtam egy puszit az arcára. Misaki mosolya fülig ért és a szemei most sokkal jobban csillogtak mint szoktak.

- Na te szülinapos kis hercegnő, várod már az ajándékodat?

- Igen, de siess mert a mama már nagyon várta, hogy meg gyere! - letettem a földre, mire megfogta a kezem és szó szerint a konyhába rángatott.

- Ryosuke, üdv itthon! - jött oda hozzám Hirona, én pedig egy csókot nyomtam a szájára.

- Ne haragudj amiért késtem, csak feltartottak a diákok! Tudod arról a kettőröl van szó, akiknek gyerekük lesz!

- Igen, említetted. Na és sikerült elérned náluk valamit?

- Igazából nem tudom, minden esetre megtettem amit csak tudtam. Viszont ma csak ünnepeljünk, elvégre ma van ennek a kis hercegnőnek a születésnapja! - kaptam fel a földről a lányomat és miután jól megcsiklandoztam, elengedtem, hogy bemenjen a nappaliba, ahol már a többiek várták. Hirona meg én addig meggyújtottuk a tortán a gyertyákat.

- Ryosuke, el sem tudod hinni milyen boldog vagyok! Azért is mert melletted lehetek és mert végre az életünk csodásan alakul! - elmosolyodtam és magamhoz öleltem.

- Hálás vagyok neked amiért a körülmények ellenére is mellettem maradtál és minden egyes nap boldoggá teszel engem! Soha többé nem akarlak téged szomorúnak látni!

- Nem is fogsz! Mert melletted minden egyes nap maga a csoda! - nos, így ért véget három rejtélyes diák története. Végül mindhárman megtaláltuk a boldogságot és sikerült véghez vinnünk azt, amiért sok évvel korábban visszatértünk az otthonunkba.