9.rész(Hirona)

Ma van Valentin nap, az évnek azon napja, amikor a lányok már kora reggel óta azon bajlódnak, hogy csokoládét készítsenek életük szerelmének. Én már elkészítettem az enyémet, amit Irie-nek szánok. Jó tudom, hogy nem igazán ismerjük egymást, de szeretnék kedveskedni neki. Takasugi meg én már rá sem nézünk egymásra. Gyakorlatilag olyanok vagyunk, mint két idegen. Szerencsére Yoshida és ő ott vannak egymásnak, így Takasugi nem fog megint a padlóra kerülni. Miután beléptem az iskolába, láttam, hogy Umika egy dobozt nyújt át Yoshida-nak.
Yoshida-kun, ezt neked csináltam!
- Ez a kedvencem! Köszönöm, Umika-chan! - Yoshida nyomott egy puszit a barátnőm arcára, aki ettől teljesen fel volt dobva. Én odasétáltam Irie padjához.
- Ezt neked csináltam! - tettem le a dobozt a padra. Irie kinyitotta a dobozt, kivett belőle egy csokit és megette.
- Ez nagyon finom, de miért én kapom?
- Nos, az igazság az... - fogalmam sem volt, mit válaszolhatnék erre.
- Ha nem akarod, akkor nem kell elmondanod. Igazából én is szerettem volna mondani neked valamit.
Irie, beszélhetnénk? - jött oda hozzánk Takasugi, de nem nézett rám.
- Ha nagyon muszáj, akkor menjünk! - Irie felsóhajtott, majd mindketten kimentek a teremből. Én úgy döntöttem, követem őket. a könyvtárba mentek, ahol rajtuk kívül csak én voltam.
- Irie, tudom, hogy mi ketten sosem voltunk túl jóban, de mégis lenne egy kérésem: Kérlek, mondj le Hirona-ról! Én túlságosan is szeretem őt ahhoz, hogy végignézzem, ahogyan valaki mással van együtt! - Takasugi letérdelt Irie elé és fejet hajtott előtte, miközben a szemei megteltek könnyekkel. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Tehát igaz az, amit a lányok mondtak és Takasugi, tényleg szerelmes belém!
- Neked komolyan ennyit jelent ez a lány?
- Te is tudod, hogy már hat éve csak arra vágytam, hogy találkozhassak vele. Kérlek, engedd át őt nekem!
- Ha már annyira szeretnéd, akkor legyen! - Irie elment, Takasugi pedig megtörölte a szemét és felállt. Teljes sokkban voltam. Én épp azt vártam, hogy Irie szerelmet valljon nekem, erre kiderül, hogy valójában Takasugi az, aki szerelmes belém. Miért esett mégis jól, hogy szeret engem? Hiszen én sosem tudnék így érezni iránta, vagy mégis?
- Takasugi Kun! - léptem ki a rejtekhelyemről.
- Neked, nem szabadna most itt lenned!
- Mindent hallottam, szó szerint mindent. Akkor te tényleg...
- Ne haragudj, de most mennem kell! - nagyon zavarban volt, ez látszott is az arcán. Egyébként rövidre vágatta a haját, ami sokkal jobban láttatni engedte az arcát, ami egyébként pufók volt és aranyos. Felsóhajtottam, majd én is visszamentem a terembe, mert kezdetét vette az utolsó óra. Az óra végeztével szerettem volna még beszélni Umika-val, hogy elújságoljam neki mi történt ma, de Takasugi bezavart. Odasétált a padomhoz.
- Ez a tiéd! - motyogta, majd a padomra tett egy apró dobozt, ami egy apró eprekkel díszített papírba volt becsomagolva.
- Mi ez?
- Csak nyisd ki! - noszogatott, én pedig kinyitottam a dobozt. Egy ezüstlánc volt benne, medál helyett pedig, egy apró ékkövekkel kirakott ezüstgyűrű lógott le. A gyűrű pont olyan volt, mint amilyen az eljegyzési gyűrűk is szoktak lenni.
- Ezt meg miért kapom?
- Csak mert, tönkretettem a gépedet! - hallottam a hangján, hogy hazudik.
- Én ezt nem fogadhatom el, túl drága ajándék, de azért köszönöm! - Takasugi, mintha ezt meg sem hallotta volna, a nyakamba tette a láncot. Annyira szép volt, ráadásul ő volt az utolsó, akitől ezt vártam. - Én már komolyan nem értelek téged. Mégis mit jelent ez a lánc?
- Azt, hogy amit Irie előtt mondtam, az tényleg igaz.
- De miért pont én? Hiszen nem is ismersz engem!
- Hidd el, többet tudok rólad, mint azt te gondolnád és bár tudom, hogy te nem érzel így, én azért még el akartam mondani.
- Nem mondtam, hogy nem érzek így, igazából fogalmam sincs, hogy érzek irántad. Muszáj gondolkozzak ezen.
- Ha már eszedbe jutott, akkor tudod hol lakok! - azzal fogta magát és elsétált, én pedig ott maradtam egyedül a gondoltaimmal. Vajon legbelül én is ezt érzem mint ő, vagy valójában soha nem is vonzott igazán?

8.rész(Takasugi)

Nagyon megrémültem. Újabb ember tudja a titkomat és ez nincs rendben. Sajnos ebből már nem bújhatok ki, így el kellett mondanom neki mindent, töviről-hegyire.

Igen, én vagyok Yamada Ryosuke! Sajnálom, amiért ez idáig eltitkoltam, de a körülmények ezt kívánták meg.

- Biztos nem lehetett könnyű feldolgozni, hogy ilyen fiatalon végig kellett nézned, az édesapád halálát!

- Valóban nem volt könnyű, hogy a szemem láttára gyilkolták meg. Ezért is kellett nevet változtassak, hogy a riporterek ne találhassanak meg.

- Nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked, amiért megmentetted a lányom életét!

- Ugyan már, ez igazán semmiség. Asszonyom, szeretnék kérni öntől két nagyon fontos dolgot!

- Persze, mond csak nyugodtan.

- Az első, hogy ezt még tartsa titokban, egyelőre szeretnék még nyugodt életet élni! A másik, hogy kérem engedje meg, hogy vigyázhassak a lányára!

- Mégis mi szükséged van erre?

- Asszonyom, a lánya komoly veszélyben van! Én tudom ki volt az, aki végzett a férjével!

- Csak azt nem mond, hogy...?

- Az édesapámat is ő ölte meg. Ez volt az egyik oka annak, hogy idejöttem. Szeretném ha Hirona-chan biztonságban lenne.

- De miért teszed ezt?

- Én beleszerettem Hirona-chan-ba azon a napon, mikor megismertem őt. 

- Ha ez így van, akkor kérlek továbbra is gondoskodj a lányomról! Tudod, Hirona mióta megmentetted, minden egyes nap azt kérdezi, hogy mikor találkozhat végre veled! Takasugi-kun, azt hiszem a lányom is szerelmes beléd!

- Kétlem, de még ha így is lenne, Hirona sosem fogadná el, hogy egy ilyen kripli, mint én együtt akar lenni vele. Talán jobb lesz nekem egyedül!

- Ha ezt hiszed, akkor nem ismered eléggé a lányomat! Hirona soha senkit nem ítélt még meg a külseje alapján. Ő az a fajta, akinek az ember személyisége számít. Kérlek, ne bánj így magaddal! Te semmivel sem vagy kevesebb, a többi embernél! Egy nagyon okos és értelmes fiú vagy, fiatalkorod ellenére már több dolgon mentél keresztül, mint a legtöbb ember! - könnyek szöktek a szemembe. Nagyon jól esett ezt valaki olyantól hallani, akivel noha nem sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm, mégis összeköt minket a közös múlt, elvégre az ő férjét, illetve az én apámat is ugyanazok gyilkolták meg. Hirona mamája megígérte, hogy nem szól senkinek, ezért kicsit megkönnyebbültem. Miután sikeresen hazavitt, beszélnem kellett az anyámmal.
- Megjöttem!
- Üdv itthon Ryosuke! Nahát, ki ez az aranyos kiskutya a kezedben?
- Rin a neve és szeretném megtartani! Most, hogy Irie és Yoshida szeretnék élni a saját életüket, megint egyedül maradtam!
- Részemről semmi akadálya! Ha már itt tartunk, hol voltál ilyen sokáig?
- Hirona mamája rájött, hogy valójában nem vagyok Takasugi Touichi, így kénytelen voltam neki elmondani mindent. Tudom, hogy nem lett volna helyes, de...
- Rendben van ez így! Azt is elmondtad neki, hogy a Kronosz áll e mögött?
- Azt nem említettem! Nem szerettem volna, ha még jobban megijed.
- Ryosuke, pontosan mit akart elérni a nagyapád azzal, hogy megöleti az apádat?
- Mégis mit gondolsz? Természetesen az volt a célja, hogy átvegyem a céget!
- Ryosuke, ha ez megtörténik, ugye nem fogsz engedelmeskedni a nagyapádnak? - nem tudtam rá válaszolni. A nagyapám vezeti a Kronoszt, ami gyilkosságok előkészítésével, illetve kivitelezésével foglalkozik. A nagyapám már többször elmondta, hogy nekem kell majd átvennem a Kronoszt, ha ő már nem lesz. Mindig is borzasztó érzés volt, egy bűnöző ivadéka lenni. Talán az apámnak is ezért kellett meghalnia.
- Ne aggódj, eszembe se jutott ilyen!
- Tényleg, azt hiszem ideje lenne elmennünk a fodrászhoz, eléggé megnőtt már a hajad.
- Most miért jössz hirtelen ezzel? A hajam jó úgy, ahogy van! - szerencsére az anyám, nem erőltette tovább a témát. Miután felment a fürdőbe, megcsörrent a telefon.
- Halló?
- Találkoznom kell veled Ryosuke, a szokott helyen várlak!
- Igenis! - a mosolyom eltűnt és előjött a komoly énem. Noha, utálom magam, amiért a nagyapám egy bűnöző, de akkor is a nagyapám, akinek engedelmeskednem kell. Bementem az anyámék szobájába, majd a szekrényből elővettem az apám egyik öltönyét és azzal együtt mentem ki a szobából. A szobámba mentem, ahol Rin befoglalta az ágy mellett lévő kanapét. Magamra kaptam az öltönyt és egyenesen a fodrászhoz mentem hogy eleget tegyek az anyám kérésének. Noha azt mondtam, hogy a hajam jó úgy ahogy van, de így azért mégsem állíthattam a nagyapám elé. A fodrász elég rövidre vágta a hajamat, ami nagyon furcsa volt. Miután ott végeztem, már indultam is, hogy találkozzak a nagyapámmal. Egy kihalt sikátornál volt a találka.
- Ryosuke, végre megjöttél!
- Itt vagyok,ahogy kérted! Mit szeretnél tőlem?
- Csak szerettem volna ismét nyomatékosítani, hogy te fogod majd átvenni a Kronoszt! Remélem, veled nem kell majd azt tennem, amit a bolond apáddal kellett! De ha ezzel nem győztelek meg, talán ez majd segít! - erre a zsebéből előhúzott, egy képet Hirona- róla. - Ez az a lány, aki tetszik neked igaz? Mi lenne, ha cserébe azért, hogy átveszd a céget, megkímélném ezt a lányt?
- Rendben megteszem amit kérsz, de őt hagyd ki ebből!
- Ezt már szeretem! Tudtam, hogy, te nem hagysz cserben.
- Pontosan, mit kell majd tennem?
- Mindent a maga idejében. Addig is, maradj elérhető, hogy kapcsolatba tudjak lépni veled!
- Ahogyan parancsolod. Akkor én most távozok is! - fejet hajtottam előtte, majd hazamentem. Őszintén megmondva, rettegtem a nagyapám tervétől, de féltettem Hirona életét, ezért nem tehettem mást, bele kellett mennem, a nagyapám játékába.

7.rész(Takasugi)

Szerencsére sikerült eléggé kipihennem magamat. Mikor felébredtem, Hirona nem volt a szobába, helyette Hirona mamája ült az ágy mellett és borogatott tovább. Bevallom nagyon kellemes érzés volt, hogy így törődik velem.
- Már jobban vagyok? - motyogtam.
- Szerencsére a lázad már kezd lejjebb menni. Nagy szerencséd van, hogy Hirona rád talált, mert nagyon magas volt a lázad!
- Köszönöm, hogy így törődik velem. Tudja, az édesanyám azt mondta nekem, hogy igyekszik bepótolni azt az időt, amit külön töltöttünk, de mégis mindig magánál kötök ki!
- Igen, láttam az édesanyádat az értekezleten. Biztos nagyon boldog vagy, amiért az édesanyád újra veled van.
-Igen, nincs is nagyobb boldogság, mint együtt lenni az édesanyámmal annyi év után, abban a házban, ahol az apám halála előtt éltünk. Sajnos, ő már nem érhette ezt meg, de remélem bárhol is van most, azért egy kicsit büszke rám!
- Abban biztos vagyok, Takasugi Kun! - Hirona mamája hazavitt, hogy otthon tudjak tovább pihenni. A mamám nagyon aggódott miattam.
- Jaj, kicsikém miért nem hívtál fel, hogy nem érzed jól magad? Érted mentem volna!
- Ne aggódj, már jobban vagyok egy kicsit, nem akartam, hogy aggódj miattam!
- De hiszen ezért vagyok az anyukád! Néha engedd meg, hogy gondoskodjak rólad, ahogyan eddig nem tehettem! - láttam, hogy elszomorodik, erre lefeküdtem az ágyba.
- Akkor mesélj esti mesét, hogy hamarabb elaludjak! - szerencsére ettől jobb kedve lett és miután az ölébe fektetett, elkezdte elmesélni nekem a piroska és a farkast. Gyerekkoromban is mindig erre a mesére aludtam el és most is jó volt ezt hallani. valahogy úgy éreztem, mintha most élném újjá a gyerekkoromat, amit levesztettem.

7.rész(Hirona)

Takasugi halkan szuszogott az ágyamon és az arcszínéből láttam, hogy kezd egyre jobban lenni. Szerencsére, már a láza is kezdett lejjebb menni

- Hirona, gyere vacsorázni! - jött be a szobámba, az anyám.

- Anya, kérlek halkabban! Most sikerült elaludnia!

- Szegénykém, mi történt vele? - lépett oda hozzá és megsimogatta az arcát.

- Felment a láza. Anya, Haruna talált néhány cikket Yamada Takuyaki - ról, Takasugi gépén. Szerinted ők ketten, közel álltak egymáshoz?

- Hirona, nem szabadott volna ezt csinálnod, ez egyáltalán nem helyes!

- Tudom, de ki kell derítenem, hogy mégis ki ez a Takasugi Touichi!

- Most inkább menj vacsorázni, addig én itt maradok vele! - kimentem a konyhába, ahogy azt az anyám kérte. Hiába próbálom magam tartani az ígéretemhez, miszerint nem megyek Takasugi közelébe, muszáj kiderítenem, mi folyik itt.

*Másnap*

Másnap az iskola könytávárban igyekeztem információ után kutatni. Leültem az egyik géphez és rákerestem Yamada Ryosuke nevére. Elég sok cikk volt a balesettel kapcsolatban, de egy cikken megakadt a szemem:"A cégörökös visszatért! Yamada Takuyaki árván maradt fia, Yamada Ryosuke visszatért, hogy átvehesse az apja cégét, amit apja kegyetlen halála után megörökölt. A fiú az esettel kapcsolatban így nyilatkozott: Borzasztó, ami a szüleimmel történt, de a legjobb tudásom szerint igyekszek majd vezetni az apám cégét!" - tehát akkor mégis itt van valahol. Muszáj megtaláljam, hogy megköszönhessem neki, hogy megmentette az életemet. Aznap történt, mikor magukkal vitték az apámat. Rossz emberektől kért kölcsönt, amit nem tudott megadni, így az életével fizetett érte. Engem is magukkal akartak vinni, mint fizetséget, de megszöktem előlük. Épp üldöztek, mikor egy autó száguldott felém.Láttam felém futni, egy velem egyidős fiút, aki ellökött, így az autó őt ütötte el. Mindketten kórházba kerültünk, ugyanabba a szobába. Hallottam, ahogy az orvosok arról beszélgettek, hogy kénytelenek amputálni az egyik lábát, hogy megmentsék az életét. Persze akkor még nem igazán tudtam felfogni a dolgot, de most már igen. Tudom, hogy nincs semmim, amivel meg tudnám hálálni, de megígértem magamnak, hogy nem leszek másé csakis az övé. Talán ezért nem tudok más szemmel nézni Takasugi - ra, mert nem akarom megszegni az ígéretemet. Ha végre megismerhetem Yamada Ryosuke - t, akkor megmondom neki, ha ő is ezt akarja, akkor hajlandó leszek az övé lenni. Magamon kívül ugyanis nem tudok mást felajánlani.

- Te meg mit csinálsz itt? - hallottam meg, egy ismerős hangot.

- Takasugi Kun! - igyekeztem bezárni a cikket, de sajnos nem voltam elég gyors.

- Szóval még mindig nem hagytad abba!

- Félreérted!

- Ugyan, engem nem érdekel, ha megszeged a nekem tett ígéretedet! Csak meg akartam köszönni, hogy segítettél!

- Hiszen te is segítettél nekem, már nem egyszer, szóval ez csak természetes!

- Nem, egyáltalán nem az!

- Visszatérve a korábbira, neked fogalmad sincs arról, mennyire meg akarom találni Yamada Takuyaki fiát! Kérlek, ha tudsz róla valamit mond el nekem!

- Miért olyan fontos neked, hogy megtaláld?

- Mert az a fiú, megmentette az életemet és szükségem van arra, hogy megköszönhessem ezt neki.

- Sajnálom, de nem tudok segíteni, azt hiszem most már megyek! - zavartan kisétált a könyvtárból. Vajon tudhat valamit, amit én nem? De mégis miért nem akar segíteni nekem? Úgy döntöttem, követem őt. Láttam, hogy Irie és Yoshida, az iskola előtt várják őt. Egy fa mögé rejtőztem, ahol szerencsére nem vettek észre.

- Én ezt már nem bírom, Hirona egyre többet fog megtudni!

- Ez van akkor, ha hazudni próbálsz kedves őszinteség királya! - horkantott fel Irie.

- Kérlek srácok, muszáj segítenetek, ez egyedül nem megy!

- Takasugi Kun, azt hiszem én is szeretném végre abba hagyni ezt és normális életet élni, mint amikor még minden rendben volt!

- Na és mi lesz a tervünkkel?

- Egy fenét, abba a tervebe! Már nem akarom megbosszulni azt, amit a szüleimmel tettek és Hirona biztonsága, pedig neked fontos egyedül! Nekünk semmi közünk sem volt a lányhoz, hiszen te voltál az, aki annyira közel került hozzá!

- Irie, fogd már be, azt akarod, hogy bárki meghalljon?

- Halljanak csak meg, legalább mindenki megtudja, hogy mekkora hazug vagy te!

- Hiszen megígértétek, hogy segítetek nekem! - Takasugi szeme könnybe lábadt.

- Nem vagyunk barátok, hogy segítsek neked! - Irie elment, Yoshida pedig még ott maradt.

- Sajnálom Takasugi Kun, de ln sem szeretném ezt tovább folytatni! . Yoshida lehajtotta a fejét, majd szomorúan elsétált ő is. Ha lehetett, most még inkább megsajnáltam Takasugi - t, ugyanakkor felkeltette a kíváncsiságomat. Vajon kik is lehetnek ezek a fiú valójában és mit akarhatnak tőlem?

6.rész(Takasugi szemszöge)

Szerencsére Yoshida és Irie elintézték a dolgokat, így valamilyen szinten megkönnyebbültem. Ahogyan korábban már azt az anyámnak is megmondtam, úgy döntöttem, át fogom venni az apám cégét. Már beszéltem is az apám egyik bizalmasával,  aki felajánlotta a segítségét, hogy sikerüljön mindent előkészíteni, amíg el nem érkezik az idő, hogy az apám helyébe lépjek. Az anyám, persze igyekezett lebeszélni róla, de kötelességem megvédeni azt, amit az apám kemény munkával létrehozott. Az iskolában látszólag helyre állt a rend, már senki sem beszélt a Hirona - val történtekről. Kár, hogy ez nem tartott túl sokáig. Hirona elég dühösen lépett be a terembe és szegény Yoshida padjához trappolt.

- Ezt meg mégis mire véljem? - dobott le a padjára egy fotót, amin Umika és ő voltak, egy kicsit félreérthető helyzetben. Persze, nincsenek együtt, mindenesetre a kép igencsak aranyosra sikeredett.

- Mégis mi a baj, Hirona Chan?

- Nem megmondtam neked, hogy ne menj Umika közelébe? Honnan tudja, hogy nem rossz szándékkal közeledsz felé? - talán kötelessége beszámolni mindenről, amit csinál? Hiszen Umika nem egy ötéves kislány.
- Hagyd már békén! Egyébként meg nem értem, hogy neked mégis mi közöd van ahhoz, hogy Yoshida és Umika Chan között mi történik? - elegem volt abból, hogy ennyire bizalmatlan, mikor semmi oka sincs rá.
- Hogy miért szólok bele, az az én dolgom és nem pedig a tiéd. Egyébként meg furcsállom, hogy neked nem okoz gondot, hisz Umika az én barátnőm! . igen a te barátnőd, de ha úgy kezeled mint egy ötévest, akkor semmire sem lesz képes egyedül.
- Ez Yoshida élete, nem pedig az enyém, ezért nincs jogom beleszólni abba, hogy kivel találkozzon. Ha meg akarod tartani a barátnődet, akkor fogd be néha a szádat! - helyre kellett végre tennem, bár elég rosszul esett, ezt mondanom neki. Nem akartam, de meg kellett tegyem.
- Takasugi Kun, köszönöm, hogy segítettél!
- Ugyan már, sajnálom, amiért azt mondtam neked, hogy maradj távol Umika - tól. Ha tényleg szereted őt, akkor csak nyugodtan mond ezt meg neki is, nehogy úgy járj, mint én.
- Ugyan már Takasugi Kun, Hirona Chan biztosan kedvel téged, csak nem meri bevallani. Meglásd, hogy hamarosan sikerül megpuhítanod őt! - nos remélem, igaza lesz és Hirona tényleg kedvel engem, még ha csak egy kicsit is. Közben eszembe jutott, amikor Yoshida szülei megkértek arra, hogy gondoskodjak a kis törpéről és védjem meg őt, a Kronosz - tól. Végül is örülök neki, hogy belementem. Láttam, hogy Hirona odajön hozzám, aminek nagyon nem örültem.
- Mit akarsz, már megint? Hiszen az előbb olyan jól kitudtál engem osztani!
- Ki vele, honnan ismered Yamada Takuyaki - t? - teljesen megborzongtam. Mégis honnan tudja, hogy ismerem őt? Remélem semmit sem derített ki velem kapcsolatban, mert az komoly veszélyt jelente rám, a két fiúra sőt magára Hirona - ra is.

- Honnan tudod, hogy ismerem?

- Ne játszd már az ártatlan, hisz a géped tele van a róla szóló cikkekkel! - nem hiszem el, hogy képes volt erre. Azt mondta bízik bennem, akkor mégis miért kezdett el kutakodni utánam? Nos, ennyit a bizalomról!
- Szóval kémkedsz is utánam? Nem hittem volna, hogy a te eszeddel csak ennyire futotta. De ha már annyira tudni akarod, akkor semmi közöm ahhoz az emberhez! Most már megnyugodtál? Ha igen akkor hagyj végre békén, ne zaklass, sőt ne is gyere a közelembe! - rosszul esett, hogy le kellett tagadnom az apámat, de meg kellett tennem, különben minden kiderülne. Azt hiszem, most már tényleg jobb lesz, ha többet nem megyek a közelébe. Hiába hittem azt, hogy ennek majd jó vége lesz, mégsem lett az. Úgy döntöttem, hogy véget kell vetnem ennek, ha nem akarom, hogy ő igya meg a levét. Az órák után egyből haza akartam menni, de kezdtem magamat egyre rosszabbul érezni. A lépteim kezdtek egyre elnehezedni, míg kénytelen voltam megállni. A szemeim előtt, lepergett minden. Láttam, ahogyan idegen emberek rontanak be az autónkba, ahol néhány késszúrással megölték az apámat. Az anyámnak szerencséje volt, engem pedig nem bántottak. Ott voltam a kocsiban, azzal a tudattal, hogy a szüleimet megölték és én voltam az egyetlen, akit nem bántottak. Miért nem öltek meg engem is? Talán az lett volna a legjobb, ha engem is megölnek, akkor nem kellett volna ennyit szenvednem. Már levegőt is alig kaptam, amikor meghallottam Hirona hangját.
- Takasugi Kun!
- Nem megmondtam, hogy ne gyere a közelembe? - már hangom is alig volt, de még mindig csak bántottam. A homlokomra tette a kezét, majd rögtön el is húzta onnan.
- Hiszen te lázas vagy! Gyere, majd itt tudsz pihenni! - hiába ellenkeztem, ő nem figyelt rám. Segített bemenni a házába, ahol befektetett az ágyába. A gyengeségtől, már mozdulni sem bírtam. Éreztem, hogy egy hideg vizes törölközőt rak a fejemre, ami eléggé jól esett.
- Mit nem értettél abból, hogy nem akarlak a közelemben tudni? Azt hittem felfogtad! - nem akartam többet a közelében lenni, de azt hiszem, ő ezt nem igazán értette meg.
- Ez nem olyan egyszerű! Hiszen amikor látom milyen állapotban vagy, érzem, hogy segítenem kell neked, akár akarod, akár nem! - tehát akkor mégiscsak fontos vagyok neki.

- Ha annyira bosszantalak, akkor mégis miért vagy folyton a közelemben?

- Már megmondtam, csak nem akarlak ilyen helyzetekben látni. Nem tudom miért, de úgy érzem fontos vagy nekem! - szóval tényleg igaz. Akkor ezek szerint, mégiscsak törődni akar velem, ami egy jó jel. Remélem hamarosan már arra is rájön, hogy köztünk jóval több van, mint amit ő gondolna.

- Csak nem belém szerettél?

- Nem arról van szó! egyszerűen csak segíteni akarok!

- Tudod mivel segíthetsz nekem a legtöbbet? Ha végre le állnál ezzel a nyomozósdival! Kérlek, ne kutass a múltamban, mert túlságosan fájdalmas és nem akarom, hogy feltépd a sebeimet! Megértesz engem ugye? - anélkül akartam erre megkérni, hogy bármit is elmondtam volna neki a múltamról. Képtelen vagyok róla beszélni, mert borzasztóan fáj még most is ez az egész. Talán majd egyszer képes leszek erről őszintén beszélni valakinek.
- Igen és sajnálom, amiért kutakodtam utánad, többet nem fog előfordulni, de most már inkább aludj, mert különben sosem leszel jobban! - végül is jelen esetben ez tűnt a legjobb megoldásnak. Behunytam a szememet és lassan elnyomott az álom.

6.rész(Hirona szemszöge)

Másnapra azt hittem, hogy végre eltűnnek a pletykák. Hát óriásit tévedtem. Épp a terem felé igyekeztem, amikor a hirdetőtáblán ki volt függesztve egy kép, amit Yoshida és Umika láthatóak, igencsak félreérthető helyzetben. Nagyon mérges lettem, hiszen mondtam már Umika - nak, hogy tartsa távol magát tőle, hiszen egyikünk sem tudja, hogy pontosan honnan jöttek ezek a fiúk. Dühösen trappoltam be a terembe, egyenesen Yoshida asztalához! 

- Ezt meg mégis mire véljem? - dobtam le a padjára a képet.

- Mégis mi a baj, Hirona Chan?

- Nem megmondtam neked, hogy ne menj Umika közelébe? Honnan tudja, hogy nem rossz szándékkal közeledsz felé?

- Hagyd már békén! Egyébként meg nem értem, hogy neked mégis mi közöd van ahhoz, hogy Yoshida és Umika Chan között mi történik? - jött oda Takasugi, mire felhorkantottam.

- Hogy miért szólok bele, az az én dolgom és nem pedig a tiéd. Egyébként meg furcsállom, hogy neked nem okoz gondot, hisz Umika az én barátnőm!

- Ez Yoshida élete, nem pedig az enyém, ezért nincs jogom beleszólni abba, hogy kivel találkozzon. Ha meg akarod tartani a barátnődet, akkor fogd be néha a szádat! - azzal visszament a helyére. Nem hiszem el, még ő akar engem kioktatni? Talán ő tudja mi a jó Umika - nak, vagy én? Nem sok időm volt dühöngeni, ugyanis kezdődött az óra. Szokás szerint a három fiú brillírozott, amiből kezd már egy kicsit elegem lenni.Az óra után, Haruna jött oda hozzám.

- Hirona, találtam valami érdekeset Takasugi gépén!

- Te fel tudtad törni a gépét?

- Természetesen nem én voltam, csak lefizettem egy alsóbb évest, aki megcsinálta helyettem. De most ez lényegtelen. Találtam néhány újságcikket, Takasugi gépén, amik érdekelhetnek! - a címlapokon ez állt: "Holtan találták, a Yamada ingatlanfejlesztési cég elnökét, Yamada Takuyaki és felesége gyilkosság áldozata lett, az egyetlen túlélő, pedig a tizenkét éves fiúk Yamada Ryosuke. A cégben megindult a csatározás, az elnök helyettesét illetően." - hiszen én ezt a pasast láttam már valahol, de fogalmam sincs, hogy hol. Ahogyan közelebbről megnéztem azt a képet, az egyetlen akit sikerült kivennem, az Yamada Takuyaki fia volt. Hiszen én ezt a fiút ismerem!

- Haruna, én tudom ki ez a fiú!

- Mármint Yamada Takuyaki fia?

- Igen, ő volt az, aki gyerekként megmentette az életemet és a kórházban mikor felébredtem azt mondták, hogy elveszítette emiatt az egyik lábát. Haruna, én sokkal tartozom annak a fiúnak!

- Akkor mi lenne, ha előkerítenénk?

- Kétlem, hogy még itt lenne, azok után, hogy a szüleit megölték, ráadásul ott van az a rengeteg újságíró is. Biztos az egyik rokonához került, ezért nem tudni róla semmit. Jobb lesz, ha nem bolygatjuk a múltat tovább. De vajon, miért érdekelhette ez Takasugi - t?

- Biztos ő is ismerte a fiút. lehet, hogy az apja annál a cégnél dolgozott! Hiszen azt mondtad egy villában lakik, akkor biztos ő is ott dolgozott! Mi lenne, ha rákérdeznél?

- Talán az nem is lenne olyan rossz ötlet! - oda is mentem, hogy beszélhessek vele.

- Mit akarsz, már megint? Hiszen az előbb olyan jól kitudtál engem osztani!

- Ki vele, honnan ismered Yamada Takuyaki - t? - erre hirtelen összerezzent a teste, mintha megijedt volna.

- Honnan tudod, hogy ismerem?

- Ne játszd már az ártatlan, hisz a géped tele van a róla szóló cikkekkel!

- Szóval kémkedsz is utánam? Nem hittem volna, hogy a te eszeddel csak ennyire futotta. De ha már annyira tudni akarod, akkor semmi közöm ahhoz az emberhez! Most már megnyugodtál? Ha igen akkor hagyj végre békén, ne zaklass, sőt ne is gyere a közelembe! - látszott rajta, hogy nagyon mérges, így úgy döntöttem, hogy nem zavarom többé. Inkább visszamentem a helyemre és ott vártam a becsöngőt. Órák után, pedig hazafelé igyekeztem. Útközben végig Takasugi reakcióján járt az agyam. Vajon tényleg nem ismerte azt a férfit, vagy csak próbálja letagadni? De ha le is tagadja, vajon miért teszi? Talán közel álltak egymáshoz és ezért nem akarja, hogy kiderüljön? Mindenesetre elég furcsa volt nekem. Az anyám még nem ért haza a munkából, így teljesen egyedül maradtam, illetve csak azt hittem. Bementem a szobámba, majd elkezdtem az ablakon bámulni kifelé. Azt kellett észrevegyem, hogy Takasugi vonszolja magát el a ház előtt. Hiába akartam teljesíteni a kérését, miszerint nem megyek többet a közelébe, egyszerűen nem bírtam legyőzni a késztetést, így kiszaladtam a házból.

- Takasugi Kun! - szaladtam oda hozzá.

- Nem megmondtam, hogy ne gyere a közelembe? - olyan elhalt volt a hangja és verte őt a víz. A homlokára tettem a kezemet és éreztem, hogy tüzel a homloka.

- Hiszen te lázas vagy! Gyere, majd itt tudsz pihenni! - először még ellenkezett, de aztán rájött, hogy fölösleges és végül mégis velem jött. Lefektettem a szobámban, majd egy hideg vízbe mártott törölközőt tettem a homlokára.

- Mit nem értettél abból, hogy nem akarlak a közelemben tudni? Azt hittem felfogtad!

- Ez nem olyan egyszerű! Hiszen amikor látom milyen állapotban vagy, érzem, hogy segítenem kell neked, akár akarod, akár nem.

- Ha annyira bosszantalak, akkor mégis miért vagy folyton a közelemben?

- Már megmondtam, csak nem akarlak ilyen helyzetekben látni. Nem tudom miért, de úgy érzem fontos vagy nekem!

- Csak nem belém szerettél?

- Nem arról van szó! egyszerűen csak segíteni akarok!

- Tudod mivel segíthetsz nekem a legtöbbet? Ha végre le állnál ezzel a nyomozósdival! Kérlek, ne kutass a múltamban, mert túlságosan fájdalmas és nem akarom, hogy feltépd a sebeimet! Megértesz engem ugye?

- Igen és sajnálom, amiért kutakodtam utánad, többet nem fog előfordulni, de most már inkább aludj, mert különben sosem leszel jobban! - végül is nem kellett kétszer kérni, egész hamar elaludt. A legnagyobb kérdés viszont még válasz nélkül maradt: Mégis, miért fájdalmas a múltja?

5.rész(Takasugi szemszöge)

Látszott, hogy Hirona nagyon meglepődött, amiért megöleltük egymást, szerintem viszont ez teljesen normális volt. Attól még, hogy nincs köztünk semmi, ettől függetlenül megölelhetjük egymást nem? Utánaszaladtam, mert mindenképp beszélni akartam vele. Nem igazságos, hogy így lerázna engem. Szerencsére, a tetőtéren rátaláltam.

- Miért rohantál el? Talán nem esett jól, hogy megöleltelek? Mondjuk nekem sem volt egy leányálom elhiheted. - még, hogy nem volt leányálom? Ez volt életem legszebb egy perce, ne jó a legszebb talán az volt, amikor megcsókoltam.

- Nem állnál le végre? Amióta csak ismerlek, mást sem hallok tőled, csak bántást. Bezzeg arra jó vagyok, ha valakinek meg kell téged vigasztalnia! - miért van az, hogy mindig igaza van? Én csak kihasználom őt, amikor szükségem van rá, egyébként meg csak bántom őt. Utálom is magamat ezért.

- Mintha annyira szükségem lenne rá! - igen, tényleg szükségem van rá, méghozzá nagyon is.

 Tényleg? Akkor tegnap mégis miért csókoltál meg? Vagy azt akarod mondani, hogy azt sem szánt szándékkal tetted? - még szép, hogy szándékos volt! Még ha csak egyszer is, de érezni akartam az ajkának azt az édes eper ízét.

- Természetesen nem. Magamtól soha nem csókolnék meg, egy ilyen egyszerű és buta lányt, mint te! - és már megint csak bántom. Talán az lenne a legjobb, ha eltűnnék az életéből és akkor nem lenne lehetőségem bántani őt.

- Szóval egyszerű és buta mi? - láttam, hogy eléggé dühös lett és készült volna otthagyni, de ezt nem engedhettem meg. Elkaptam a csuklóját és magamhoz rántottam. - Most meg mi a fenét csinálsz?

- Mintha nem tudnád! - a kezembe vettem az arcát és gyengéden megcsókoltam. Ez más volt, mint az első csókunk, akkor én is zavarban voltam, de ettől teljes mértékben eltekintettem most és igyekeztem több szenvedélyt vinni a csókba- Látszott, hogy ő is élvezi, hisz a kezeit a nyakam köré fonta.

- Ezt nem szabadna! - csak motyogott, miközben ő sem volt képes abbahagyni. Talán most van itt az ideje, hogy elmondjak neki mindent?

- Ez most ne érdekeljen! Elképzelni sem tudod, mennyire akartam már ezt! - igazából már azóta, amióta csak megismertem, bár ez csak az utóbbi napokban tudatosult bennem.

- Akkor tényleg igaza volt a lányoknak és szerelmes vagy belém? - tehát akkor már tudja? Erre mégis mit kellene válaszolnom? Ha igent mondok, akkor kérdezősködni fog és akkor kénytelen lennék elmondani az igazat, de arra még nem állok készen, legalábbis egyelőre. Így hát nem szóltam semmit, csak igyekeztem ellenállni a pillantásának. -  - Szóval csak egy csókra kellettem. Hiszen megmondtad, egy olyan buta lány, nem érhet fel hozzád! - láttad, hogy könnyekkel telítődik meg a szeme, ez pedig olyan volt, mintha késsel bökdösnének. Mégis, hogyan bánthattam meg őt ennyire? Most először láttam őt sírni miattam. Esélyem sem volt megmagyarázni neki, mert elszaladt, ezért jobbnak láttam, ha nem megyek utána, különben csak még rosszabb lesz az egész.
- Takasugi Kun! - jelent meg Yoshida, én pedig a tető szélére ültem és onnan lógattam le a lábamat.
- Most mégis mihez kezdjek? Ezt soha nem fogja nekem megbocsátani! Kit álltatok, én soha nem lehetek olyan srác, akit ő megérdemelne. Talán az lenne a legjobb, ha Irie meg ő összejönnének.
- Biztos, hogy ez lenne a legjobb? Hiszen te nagyon szereted Hirona Chan - t, akkor miért nem tisztázod végre a dolgokat?
- Azért, mert félek! Mi van ha elutasít? Hiszen tudod, hogy elveszítettem az egyik lábamat!
- Azt hiszed, hogy ettől majd nem fog rád úgy nézni, mint egy egészséges emberre? - bólintottam egyet, mire Yoshida elnevette magát.
- Ez nem fog megtörténni Takasugi Kun! Menjünk inkább vissza, mert nemsokára kezdődik az óra! - visszamentünk a teremhez, ahol Irie várt minket.
- Van egy kis probléma!
- Mi az?
- Valaki pletykálni kezdett az iskolában anonimként és azt állította, hogy a Yuto nevű srác együtt jár Suzuka Chan - nal.
- Szóval pletykák, mi? Mégis honnan indult ez?
- Az iskola újságban van egy külön szegmens, ami csak ezzel foglalkozik, de a pletyka egy internetes fórumból ered! Irie, nézz utána, hogy mégis mikor töltötték fel azt a pletykát, majd mi utána járunk a dolognak, igaz fiúk? - bólintottak egyet, majd Yoshida és én a terembe mentünk és megvártuk, amíg Irie megérkezik az eredménnyel. A megérzéseim ismételten nem hagytak cserben, ugyanis valóban egy tanár indította el a pletykát, ahogy azt sejtettem is. Hallottam, hogy Hirona és a barátnői épp erről a pletykáról beszélgettek.
- De vajon ki tehette? - ez egy nagyszerű kérdés Haruna Chan!
- Mégis ki más? Természetesen a tanárok! - kiváló nyomozásunk eredményeként jöttünk rá erre.
- Miért vagytok ilyen biztosak benne?
- Egyedül a tanárok használhatják a gépeket tanítási idő alatt, ezért diák nem lehetett. Az iskola újság pletykarovatát, úgyis anonim néven teszik közzé, így nem tudni, hogy ki írta őket. Ez a pletyka viszont egy fórumon terjedt el, amit a diákok nem igazán használnak, ezért vagyunk biztosak benne, hogy csakis egy tanár lehetett!
- Ez igaz! Takasugi Kun, kérlek csináljatok valami! - Umika Chan nagyon kétségbe volt esve, látszott, hogy aggódik a barátaiért. Belátom, nem lett volna szabad megkérnem Yoshida - t, hogy maradjon tőle távol, hiszen nagyon ártatlan, úgysem jönne rá semmire sem.
- Ha Takasugi részt vesz benne, akkor én nem! - persze, Hirona még mindig dühös rám, amit meg tudok érteni. Hibásnak érzem magamat azért, amit vele tettem, de most már nem csinálhatom vissza. Az ebédszünetben is igyekezett kerülni engem, én pedig nem erőltettem, hogy beszéljük meg ami történt. Azt hittem ennél rosszabb már nem is történhet, de mekkorát tévedtem.
- Takasugi Kun! - szaladt be Yoshida a terembe.
- Mi történt?
- Újabb pletyka. Azt állítják, hogy Hirona Chan, azért barátkozik ezekkel a lányokkal, hogy nekik köszönhetően majd fel tudjon kapaszkodni. Most már mindenki tudja, hogy Hirona Chan apjának tartozásai voltak! -hisz ez teljességgel kizárt! Mégis, hogy a fenébe kerülhettek ezek az információk ki? Hiszen ezek a dolgok mindig személyesek, vagyis csakis a tanárok nyúlhatnak hozzá. El se tudtam képzelni, hogy mégis min mehet most keresztül. Bárcsak, ne derült volna ez ki róla. Láttam, hogy Hirona, Umika Chan kíséretében visszajön a terembe. Látszott rajta, hogy nagyon megbántotta a dolog.
- Srácok én..
- Nem kell mondanod semmit Hirona, mi hiszünk neked! - örültem, hogy ilyen barátai vannak, akik kiállnak mellette, még a legrosszabb pillanatokban is.

5.rész(Hirona szemszöge)

Takasugi ölelése nagyon jól esett és ez megijesztett. Miután elhúzódtunk, kiszaladtam a teremből, egyenesen a tetőtérre. Még szerencse, hogy épp akkor csöngettek ki, szóval végül is nem lett belőle bajom. Furcsa érzés járt át. Ugye nem lehet, hogy kezdek beleszeretni? Talán ez a büntetésem azért, mert az utóbbi időben nem igyekeztem eléggé az iskolában? Isten ments, hogy beleszeressek.
- Miért rohantál el? Talán nem esett jól, hogy megöleltelek? Mondjuk nekem sem volt egy leányálom elhiheted.
- Nem állnál le végre? Amióta csak ismerlek, mást sem hallok tőled, csak bántást. Bezzeg arra jó vagyok, ha valakinek meg kell téged vigasztalnia!
- Mintha annyira szükségem lenne rá!
- Tényleg? Akkor tegnap mégis miért csókoltál meg? Vagy azt akarod mondani, hogy azt sem szánt szándékkal tetted?
- Természetesen nem. Magamtól soha nem csókolnék meg, egy ilyen egyszerű és buta lányt, mint te!
- Szóval egyszerű és buta mi? - dühösen megráztam a fejemet és indultam volna vissza a terembe, de Takasugi elkapta a karomat és magához húzott. - Most meg mi a fenét csinálsz?
- Mintha nem tudnád! - a kezébe vette az arcomat és megcsókolt. Ezúttal viszont nem csak egy pillanat erejéig. Ez a csók hosszú és szenvedéllyel teli volt. Nem tudom mi történt velem, de az ajkam csak úgy falta az övét. Takasugi nyaka köré fontam a karomat, ő pedig a kezét a derekamra csúsztattam.
- Ezt nem szabadna! - motyogtam, miközben tovább csókoltam őt.
- Ez most ne érdekeljen! Elképzelni sem tudod, mennyire akartam már ezt!
- Akkor tényleg igaza volt a lányoknak és szerelmes vagy belém? - elhúzódtam tőle és kérdőn rámeredtem. Takasugi nem szólt semmit, csak elfordította a tekintetét. - Szóval csak egy csókra kellettem. Hiszen megmondtad, egy olyan buta lány, nem érhet fel hozzád! - igyekeztem visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Sírva visszaszaladtam a terembe és levágtam magamat a székemre.
- Hirona mi történt? - szaladtak oda hozzám a lányok.
- Nem történt semmi sem, ne aggódjatok miattam!
- Hirona Chan, tudjuk, hogy valami baj van. A barátnőid vagyunk, nekünk nyugodtan elmondhatod! - Umika leült mellém és a fejemet a vállára döntötte.
- Az a helyzet, hogy egy fiú tegnap ellopta az első csókomat és ráadásul ma is megtette!
- Ezért sírsz? Hiszen ennek örülnöd kellene! - sóhajtott fel Haruna.
- Ez a fiú Takasugi volt! - a lányok mind döbbent arccal bámultak rám.
- Szóval Takasugi Kun, kétszer is megcsókolt? Ezek szerint tényleg szerelmes beléd!
- Nem lányok, közölte velem, hogy őt az ilyen egyszerű és buta lányok mint én, egyáltalán nem érdeklik! Azt hiszem jobb lesz, ha túlteszem magamat rajta.
- Én ezt nem hiszem el! - jött oda Suzuka, az iskola újsággal a kezében.
- Mi történt Suzuka?
- Az iskolaújságban elindult az a pletyka, miszerint Yuto és én együtt járunk! - dobta le az újságot a padomra, amin valóban ott virított a cikk.
- Hé lányok, mi történt? - jött oda hozzánk Yuto is. - Suzu Chan, nem is tudtam, hogy jár... Micsoda? mégis, hogy gondolhatják ezek azr, hogy mi ketten járunk? Hisz ez a kép akkor készült, amikor a sportversenyen voltunk, ez nem bizonyít semmit!
- De vajon ki tehette? - tette fel a nagy kérdést Haruna.
- Mégis ki más? Természetesen a tanárok! - jött oda hozzánk Takasugi, a két fiúval együtt.
- Miért vagytok ilyen biztosak benne?
- Egyedül a tanárok használhatják a gépeket tanítási idő alatt, ezért diák nem lehetett. Az iskola újság pletykarovatát, úgyis anonim néven teszik közzé, így nem tudni, hogy ki írta őket.
- Ez igaz! Takasugi Kun, kérlek csináljatok valami! - nézett rá könyörgően Umika, mire én felálltam a helyemről.
- Ha Takasugi részt vesz benne, akkor én nem! - nem akartam még egyszer csak egy kicsit is közel kerülni hozzá. Szerencsére, Takasugi sem erőltette a dolgot, így végül nem tettünk semmit sem. Szerencsére az ebédszünet hamar elérkezett, így végre egy kicsit kimozdulhattam a teremből. Igazából azt hittem nem történhet már semmi rossz. Hát alaposan tévedtem.
- Friss hírek, az A osztály dívája valójában nincstelen, aki a gazdagabbak hátán akar felkapaszkodni! - hallottam meg az egyik elsős hangját. Ahogyan haladtam végig a folyosón, mindenki megvető pillantást vetett rám. Vajon miért csinálják ezt?
- Hirona Chan - futott utánam lihegve Umika, mire megálltam.
- Umika, mi történt?
- Ugye ez nem igaz? - nyomott a kezembe, egy újabb magazint ezúttal a címlapon én voltam, azzal a mondattal, amit az elsős volt szíves kikiabálni.
- Hiszen ez lehetetlen! Mégis ki képes ilyesmire?
- Fogalmam sincs, de azt hiszem jobb ha most visszamegyünk a terembe! - Umika megfogta a kezemet és visszasiettünk a terembe. Mikor megérkeztem, mindenki néma csendben ült. Gondolom ezek szerint már olvasták a cikket.
- Srácok én...
- Nem kell mondanod semmit Hirona, mi hiszünk neked! - jött oda hozzám Haruna, mire elmosolyodtam.
- Ne aggódj, ki fogjuk deríteni mi történt!

4.rész(Takasugi szemszöge)

Végre eljött a hétvége, vagyis ma nem kellett iskolába menni. Helyette a mamám elvitt engem a régi házunkba, ahol tizenkét éves koromig éltünk hármasban. A gyilkosság után az akkor újszülött öcsémmel együtt a nagyszüleinkhez kerültünk. Furcsa lesz újra visszakerülni a régi otthonunkba.
- Ryosuke, ne aggódj, a ház semmit sem változott azóta, hogy utoljára itt voltunk.
- Ezt tudom, de apa halála óta, már semmi sem a régi. Anya, mi lett apa cégével? - az apám kemény munkájának hála lett a cég olyan sikeres.
- Még mindig nagyon sok profitot termel, de szükség lenne valakire aki elvezeti.
- Majd én leszek az a valaki. Az érettségi után, azonnal munkába állok. Tudom, hogy nehéz lesz, de ezt a céget apa kemény munkával hozta létre, én pedig nem akarom, hogy ez semmivé váljon!
- Majd később beszélünk még erről, most inkább menjünk be! - mikor beléptünk a házba, megcsapott az ismerős illat. Hihetetlen, hogy hat éve semmit sem változott. A bútorok mind a helyükön voltak, a közös képeink a falon, szintén semmit nem változtak. Felmentünk a szobámba, ami most is ugyanúgy volt berendezve mint akkor.
- Na jó Ryosuke, ki vele mégis mi történt a gyilkosság után?
- Nos, miután azt hittem, hogy mindketten meghaltatok, nagyon megijedtem. Aztán az ablakból megláttam egy velem egyidős lányt, akit apa gyilkosai kergettek és mire észbe kaptam, már el is löktem őt a kocsi elől, ami el akarta ütni, így az engem ütött el!
- De ugye, nem lett semmi komoly bajod?
- Azt nem mondhatnám! Úgy egy hónapig kómában feküdtem, aztán mire felébredtem, ez már hiányzott! - felhúztam a jobb lábamon a nadrág szárát, hogy szabaddá válhasson a műlábam. Szerencsére, eléggé hasonlít az igazihoz, így senki nem vette eddig észre. Egyedül csak a nagyszüleim illetve az öcsém tudják az igazat. Az anyám egy darabig csak megrökönyödve állt, majd könnybe lábadt a szeme és magához ölelt.
- Annyira sajnálom, ami történt veled. Az egész az én hibám! Ha nem játszok halottat, akkor ezt meg tudtam volna akadályozni!
- Először is nem te tehetsz róla, másodszor, ezt akkor is meg tettem volna. Annak a lánynak az apját is azok ölték meg, ahogy az enyémet is, ezért elhatározta, hogy megvédem, de arra nem gondoltam, hogy hat éve folyamatosan szerelmes leszek belé!
- Hiszen akkor találkoztatok először és utoljára? Akkor mégis, hogy lehetsz belé szerelmes?
- Ez nem pont így van. A lány akit megmentettem, történetesen az egyik osztálytársam.
- Ne mond, hogy az a lány, aki az értekezleten többször olyan furcsán nézett rád?
- Igen ő az. Hirona az a lány, akit meg kell védenem, de nagyon nehéz ha közben szerelmes vagyok belé!
- Akkor, miért nem mondod meg neki az igazat?
- Nem értené meg és nem is fogadná el, hogy egy kriplivel kell együtt legyen, aki mellett szégyenkeznie kell.
- Te nem is vagy kripli, nem engedem, hogy így beszélj magadról!
- Hiszen ez az igazság. Mégis ki akarna együtt lenni egy olyannal, aki az egyik lábát elveszítette? Egy olyan lány, mint Hirona egy egészséges fiút érdemel, aki nem titkolózik előtte és nem kell félelemben leélnie vele az életét. Na ilyen fiút érdemel ő.
- Hiszen te is ilyen vagy! A testi hibád ellenére is drágám!
- Mama, kérlek ne folytassuk ezt, mert csak rosszabbul fogom érezni magamat!
- Akkor mi lenne, ha elmennél venni egy fürdőt? Az jót fog tenni, meglásd.
- Rendben, akkor megyek is. Addig csinálsz nekem egy kis sütit, olyat, mint amilyet akkor sütöttél, amikor fel akartál vidítani?
- A csokidarabosat? - bólogattam, majd a fürdő felé vettem az irányt. Talán az anyámnak igaza lesz és egy kellemes fürdés majd segít lenyugodnom. Kicsit fájt feltépni ezt az egészet, de meg is könnyebbültem, hogy kiönthettem a szívemet neki. Olyan jó volt megmártózni, a forró vízben, eszembe jutott, hogy az egész napot itt kellene töltenem, miközben az anyukám tonna számra süti nekem a csokidarabos sütiket, amikkel mindig fel tudott vidítani. Kicsit lebuktam a víz alá, hogy még jobban átjárjon a forróság.
- Valaki segítsen! - hallottam meg Hirona kiáltását, mire rögtön feljöttem a víz felszínére. Vajony hogy kerülhetett ide? Hiszen fogalma sincs, hogy hol élek.
- Te meg mi a fenét csinálsz itt? - gyorsan magamhoz vettem, a magam mellé már előre kikészített törölközőt, majd a meztelen felsőtestemre terítettem.
- Én csak használni akartam a mosdót, de azt hiszem már megyek is! - látszott, hogy nagyon zavarban volt, ezen mosolyognom kellett.
- Úgy értem, a házban mit keresel?
- A múltkori alakok megint feltűntek, ezért Irie Kun idehozott engem! Ne haragudj, már megyek is! - a múltkoriak? Remélem egy ujjal sem értek a drágaságomhoz, különben a szuszt is kiverem belőlük.
- Nem kell. Ha tényleg ez a helyzet, akkor itt biztonságban vagy! Most menj ki, mindjárt megyek én is! - nem tudom mi volt a terve annak az idiótának, mindenesetre örülök, hogy egy kicsit Hirona közelében lehetek. Mikor kiment, gyorsan magamra kaptam egy fekete nadrágot, meg egy fekete,piros csíkos pulóvert és úgy mentem ki. Persze szerencsétlenségemre, hallottam, amikor az anyám azt mondja Hirona - nak, hogy már nagyon találkozni akart vele.
- Anya, ne égess már le! - jöttem ki és észrevettem, hogy Hirona - nak megakadt rajtam a tekintete. Ezt jó jelnek vettem, tehát ezek szerint mégsem utál annyira.
- Ugyan már, nekem elmondtad az igazat, itt az ideje, hogy neki is elmond! - remélem nem arra gondolt, hogy valljam be neki, hogy szerelmes vagyok belé? Mert az nem menne, legalábbis most még nem. Anya, közben elment megcsinálni a sütit, amit kértem tőle.
- Mégis milyen igazságról van szó? - hidd el jobb, ha nem tudod.
- Miért kell neked mindent tudnod? Gyere üljünk le! - megindultam a szobám felé, ott legalább nyugtunk lesz és az anyám nem fog kétpercenként megzavarni minket.
- Ez a te szobád? - láthatóan tetszett neki, amit látott.
- Nos igen, az apám rendezte be, mikor még élt, én pedig azóta nem változtattam rajta. Sőt, ha egyszer lesz feleségem és gyerekeim sem akarok ezen a szobán változtatni. Ezt a szobát, majd a fiam fogja megkapni és majd elmesélem neki, hogy ezt a nagyapja rendezte be neki.
- Milyen aranyos! - a kezébe vette a rólam és az anyámról készült képet, a hatodik születésnapomról. Az a kép azért is különleges, mert ez volt az első és egyetlen kép, amin az apám nincsen rajta. Az összes többi képen mind rajta volt, így azt nem szerettem volna kitenni, mert a végén még eszembe jutna a halálának minden egyes részlete.
- A hatodik szülinapomon készült a kép. A mamám szerint ez volt a legjobb kép, ezért tettem ki. - igen ez volt az első számú indok, de főképp az apám miatt tettem ki ezt.
- Az apukád miért nincs rajta?
- Ő csinálta a képet. Egyébként nem szoktam róla képet kitenni, mert nagyon fáj még most is a halála.
- Ne haragudj, amiért ezt szóba hoztam!
- Aludtál te eleget? Látom, hogy mindjárt bealszol!
- Igazából, tegnap nem igazán tudtam aludni, ezért egy kicsit álmos vagyok.
- Akkor aludj itt, amíg nem jön Irie, majd utána felébresztelek!
- Ez igazán nem szükséges Takasugi Kun!
- Hiszen én is aludtam már a te ágyadban, ha ez lenne a probléma. Csak menj és aludj egyet! - látszott rajta, hogy nem szívesen aludna az ágyamban, de hisz én is aludtam már az övében, szóval ez igazán nem nagy probléma. Hirona végül befeküdt az ágyba, én pedig alaposan betakartam. Mikor elaludt, odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Lassan engem is elnyomott az álom. Álmomban, Hirona tudta az igazat, de mégsem fogadta el és nem akart meghallgatni.
- Hirona, sajnálom, hogy hazudnom kellett neked, de nagyon szeretlek és azt szeretném, ha velem maradnál! - motyogtam magamban. Az egész olyan valóságosnak tűnt és nagyon megijedtem.
- Takasugi Kun, kérlek ébredj fel! - hallottam meg Hirona hangját, mire felriadtam. Csak akkor vettem észre, hogy Hirona lábán bóbiskoltam egészen idáig.
- Ne haragudj, egy kicsit elaludtam. Úgy tűnik, Irie még nincs itt! Mi lenne, ha megcsinálnánk, a projekt feladatot addig? - legalább addig csinálunk is valami hasznosat. Talán az majd eltereli a figyelmemet.
- Részemről semmi akadálya! - elővettem a szekrényemből egy füzetet, meg két tollat és az ágyra tettem.
- Mit szólnál, ha a projektünk, az ókori görög költészethez kapcsolódna? - valami olyat akartam választani, amiről sokat lehetne írni és maga a téma is megfogja az embert.
- Nem akarom elvenni a kedved, de abban rengeteg a szexuális tartalmú utálás, ami nem lenne túl jó módszer. - való igaz, hogy sok ilyen utalás található meg bennük, de minden attól függ, hogy milyen szemszögből közelítjük meg a helyzetet.
- Nem kell rögtön rosszra gondolni. Próbáljuk meg más megközelítésből.
- Más megközelítés?
- Mondjuk lehetne a görög mitológia. Te leszel Aphrodité. a szépség és a szerelem istennője, én meg lehetnék Héphaisztosz. - igazság szerint ez nem is lenne olyan rossz, elvégre Aphrodité és Héphaisztosz férj és feleség voltak.
- De hiszen Aphrodité, rendszeresen megcsalta a férjét és másoktól lett gyermekei. Miért pont őt kellett választanod? - igaz is, ő mindig a dolgok negatív oldalát tudja csak látni.
- Most tekints el ettől a ténytől. Tény, hogy Aphrodité, nagyon népszerű volt a mitológiában mint Zeusz gyermeke, épp ezért sok himnusz és óda íródott hozzá. Ha ezeket kezdenénk elemezni, akkor talán többre jutnánk. Szapphó, például így írt róla, költeményt"Jöjj ma is hozzám s szabadíts ki engem" - fogalmam sincs mi ütött belém, de miután a mondatom végére értem, közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam és a legnagyszerűbb az egészben, hogy ő egyáltalán nem ellenkezett. A csók után látszott rajta, hogy nagyon zavarba jött, mert az addig halvány rózsaszín arca, hirtelen élénkpiros lett. - Ne haragudj, csak a pillanat heve volt! - na persze, most már kár magyarázkodjak, teljesen hiába.
- Nem, ne szabadkozz! Azt hiszem, én most megyek, majd holnap találkozunk!
- Hiszen azt sem tudod, hogyan kell innen hazajutnod!
- Majd kitalálok valamit! - erre kiszaladt a szobából, én pedig ott maradtam teljesen egyedül. Hát ez remek, most volt életem első csókja, erre a lány akinek adtam, elrohan.
- Hirona Chan, miért szaladt el olyan hirtelen? - jött be az anyám, a sütis tálcával a kezében.
- Csak add oda azt a sütit! - lebiggyesztetem a számat és rádőltem az ágyra. - teljesen használhatatlan vagyok!
- Mégis miért mondod ezt?
- Már nincs jelentősége. Anya nem lakhatnánk megint itt a házban? Olyan jó lenne, ha megint itt élhetnénk együtt.
- Ha ezt szeretnéd, akkor rendben. Beszélek a nagyszüleiddel, hogy itt akarsz maradni velem. - most már csak az kellene, hogy az öcsém kijöhessen a kórházból és ő is velünk lakhasson majd itt.