8.rész(Daichi)

Már három napja egyfolytában csak a vizsgákat írjuk. Szegény Shu-chant nem engedik vizsgázni, ami nagyon igazságtalan. Ráadásul nem is az ő hibája ami történt. Ha még ez nem lenne elég nagy baj, nem is játszhat velünk a darabban. Mikoto-chan azért iderángatta ma. Hétvége van, de összegyűltünk, hogy próbálhassunk egyet. Már nagyjából tisztáztuk a szerepeket, illetve a történetet. Ha bejön amit tervezünk, akkor garantáltan nem marad majd egy szem se szárazon, az biztos.

- Nekem miért kellett bejönnöm? Hiszen nem is vagyok benne a darabban! - nyöszörgött Shu-chan, mire megforgattam a szemeimet. Nem bírom a nyafogós embereket.

- Azért, mert te is az osztály része vagy, idióta! - Mikoto-chan jól leszerelte, ennek örültem. - To-chan, Megu készen vagytok? - bólintottunk, majd Megumi hátat fordított nekem és elkezdte bámulni a falat, mintha az egy tükör lenne.

- Sajnálom, de nem megy! Hát nem látod, hogy egy olyan lány mint én, soha nem lehet szerelmes? Hiszen bárki aki meglátja az arcom futva menekül előlem! Soha nem leszek olyan, mint mások! - a hangja remegett és tudtam, hogy ezt egyáltalán nem játsza meg. Hát ha ő így mondja ki amit gondol, akkor én miért ne tehetnék hasonlóképpen?
- Ez nem igaz! Hát még mindig nem érted? Nem számít, hogy milyen a külsőd, mert csak az számít, hogy milyen vagy belül!
- To-chan? - erre magam felé fordítottam.
- Megumi, jól figyelj: Nem számít mit mondanak mások, mert szerintem te vagy a legszebb és legcsodálatosabb lány akit csak ismerek! Kérlek ne bánj így magaddal! - mélyen egymás szemébe néztünk, majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Éreztem, hogy Megumi is visszacsókolt és ez arra késztetett, hogy ne foglalkozzak senkivel se körülöttünk, csak csókoltam őt. Mikor elhúzódtunk egymástól, láttam a többiek megdöbbent arcát. - Megumi, én...én nagyon...
- Hagyj békén! - ellökött magától, majd ahogyan csak tőle tellett kisietett a teremből. Utána akartam menni, de Mikoto elkapta a kezemet.
- Hagyd, majd én utána megyek! - borzasztóan éreztem magam. Talán Megumit megbántottam azzal a csókkal? Pedig én tényleg azt hittem ő is valami hasonlót érez, mint én. Már nem tudom letagadni, hogy szerelmes lettem belé. Végigcsúsztam a fal mellett és elsírtam magam.
- Mit csináltam? - kérdeztem magamtól, mire Yoshida leült mellém.
- Takasugi-kun, nyugodj meg, hisz nem csináltál semmi rosszat.
- Akkor miért futott el Yoshida? Én azt hittem ez a megfelelő pillanat, de csak hülyét csináltam magamból! Kit is álltatok? Én sosem lehetek az akire neki szüksége van!
- Ne legyél már ilyen hülye! Csak menj és mond meg neki, hogy szereted!
- Igazad van, ezt fogom tenni! - kiszaladtam a teremből, majd egyből Mikoto-ba botlottam.
- Megut keresed, ugye?
- Megbántottam őt igaz?
- Nem To-chan, épp ellenkezőleg! Azt mondta, hogy a szokott helyen vár téged! - bólintottam, majd egyenesen a külön teremhez mentem. Már nem érdekelt sem Asuka, sem hogy a titkom kiderülhet. Az egyetlen ami számított az, hogy végre megmondjam Megumi-nak, hogy mit érzek iránta. Mikor a teremhez értem, ő már valóban ott volt, az erkélyen várt engem.
- To-chan, sajnálom ami az előbb történt! - lehajtotta a fejét, mire magamhoz öleltem.
- Az én hibám az egész. Én csak...- a számra tapasztotta a kezét, amivel sikeresen belém folytotta a szót.
- Kérdeznem kell tőled valamit: Szerinted tényleg szép vagyok?
- Nem Megumi! A szép nem fejezné ki ezt eléggé. Emlékszel mit mondtam neked? Nem számít hogy nézel ki, csak az hogy milyen vagy belülről. Már pedig te gyönyörű vagy Megumi! - láttam hogy a szemei könnybe lábadnak és elmosolyodik.
- Most először mondta nekem egy fiú azt, hogy szép vagyok és ez nagyon megijeszt. De jobban félek attól, hogy a gyávaságom miatt nem fogod megtudni mit érzek irántad valójában!
- Megumi, szeretlek! Nem tudom mikor és hogyan, de tudom, hogy szeretlek!
- Én is szeretlek To-chan, már azóta, hogy először találkoztunk és nem érdekelt, hogy akár el is késhetsz, segítettél nekem és azóta is folyamatosan ezt teszed!
- Úgy örülök, hogy te is ezt érzed és nem csináltam totál hülyét magamból!
- Te még totál hülyén is szuper aranyos lennél! - a kezével beletúrt a hajamba, mire nem hezitáltam tovább, csak magamhoz húztam és megcsókoltam. Biztos voltam abban, hogy ezzel a csókkal egy új fejezet kezdődik a kettőnk történetében.

7.rész(Daichi)

Másnap szokásosan a srácokkal együtt mentem az iskolába. Út közben a tegnapi nap járt a fejemben. Ami történt, talán elindít valamit, ami egyszerre árthat és használhat. Talán egy időre minden rendben lenne, de az igazság kiderülésével úgyis tönkre megy majd az egész, így pedig túl kockázatos belevágnom. Tudom, hogy ez az egész nem csak rajtam múlik, de Meguminak is jobb lesz, ha nem jön össze annak az embernek a gyerekével, akinek hála most egész életében ki lesz közösítve.

- Dai-chan, ugye tudod, hogy most lesz az országos vizsga? - nézett rám Yoshida, mire bólintottam. Egész éjszaka tanultam, hogy sikerüljön átmennem rajta. Ha már anyám mindenképp azt akarja, hogy tanuljak, akkor muszáj a legjobbat kihoznom magamból.

- Srácok, várjatok meg! - kiabált nekünk Kusaka, mire megálltunk és megvártuk őt.

- Ugye tudod, hogy ez lett volna az ötödik alkalom, hogy késve érsz be? - kérdezte tőle Irie, mire Kusaka megvakarta a homlokát.

- Ugyan már, nem is volt olyan sok! Vagy talán még is? - egy pillanatra elgondolkozott, miközben mi igyekeztünk elfojtani a nevetést.

- Na jó siessünk, mert a végén még tényleg elkésünk! - szóltam közbe, mire sietősre vettük a tempót. Szerencsére időben megérkeztünk. A folyosón összefutottunk Mikoto-channal, amitől Kusaka teljesen lázba jött. leír róla, hogy mennyire oda van érte.

- Hé te, nagyon remélem, hogy átmész a vizsgán, mert ha engem vesznek elő miatta, akkor azt nagyon megemlegeted! - kapta el Kusaka gallérját, mire az hevesen bólogatott.

- Ugyan, hiszen nagyon jó tanár voltál! Kizárt, hogy megbuknék!

- Tényleg, sárcok ugye számíthatunk rátok a tavaszi fesztiválon? - nézett rénk, mire bólintottunk. To-chan, beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? - a srácok kettesben hagytak minket, Mikoto pedig folytatta. - Megu említette, hogy nagyon szép hangod van. Mond csak, nem lenne kedved játszani a darabban? Arra gondoltunk, hogy egy zenés szerelmi történetet adnánk elő.

- Nem is tudom. Eléggé ideges leszek, ha az egész iskola előtt kell majd fellépjek!

- Kérlek, egyedül csak Shu-channak van jó hangja, de ő túlságosan béna ahhoz, hogy ő legyen a férfi főszereplő! Ha  te lennél az, Megu biztosan belemenne, hogy ő legyen a másik főszereplő! - ez elgondolkodtatott. Ha Megumi lenne a másik főszereplő, talán sokkal szórakoztatóbb lenne.

- Pontosan mi lenne a történet?

- Egy lányról szól, aki valahányszor a tükörbe néz csúnyának látja magát és a srác aki szerelmes belé, igyekszik meggyőzni őt, hogy a belső szépség sokkal fontosabb mint a külsőségek!

- Ezt mégis ki találta ki?

- Shu-chan és mi ketten Karinnal. Szerettük volna az egész történetet Megu köré építeni, hogy így mutassuk meg neki, hogy nem számít a sérült lába, úgy csodálatos, ahogy van!

- Ez nagyon jó ötlet. Ha tényleg ez lesz, akkor én benne vagyok!

- Köszönöm To-chan, tudtam, hogy nem hagysz minket cserben! - Mikoto megölelt, én pedig boldog voltam, hogy jó kedvre tudtam őt deríteni. Mikoto visszament a terembe és én is követtem volna, de szerencsétlenségemre nem így történt.

- Édesem! - hallottam meg Asuka rikácsoló hangját, amitől a hideg is kirázott. Végül nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam beszélni vele.

- Mi történt Asuka!

- Túl keveset vagyunk együtt és ez így nem jó! Ugye az ebédszünetben velem leszel?

- Nem hiszem, hogy menni fog. A tavaszi fesztiválra kell próbálnunk. Nem lehetne máskor? - erre megsértődött és hátat fordított nekem. - Rendben, majd igyekezni fogok! - sóhajtottam, amivel sikerült őt leszerelnem, majd a terembe mentem. Az osztályban már nagy volt a zsongás, gondolom a tavaszi fesztivál miatt. Láttam, hogy Mikoto Megumi kezébe nyomja a történet forgatókönyvét.

- Ez meg mi?

- Megu, a srácokkal azt szeretnénk, ha te lennél az előadás női főszereplője!

- Az kizárt. Nem akarom, hogy még jobban megalázzanak Mikoto.

- Kérlek, To-chan lesz a másik főszereplő! Még így sem akarod vállalni?

- Ez igaz? - nézett rám Megumi, mire odasétáltam hozzá, leguggoltam elé és megfogtam a kezét.

- Megumi, nagyon megtisztelnél, ha te lennél a párom! Ugye igent mondasz? - az osztály hangosan huhogni kezdett, Megumi arca, pedig az élénkpirosból hirtelen sötét pirossá vált. Nagyon reméltem, hogy belemegy így még több időt tölthetnénk együtt.

- Rendben, legyen! - elrántotta a kezét, majd abba temette az arcát. Én felhúztam és magamhoz öleltem. Ez megint csak felpörgette az osztályt. Azt hiszem kevesebbet kellene ilyet csinálnom. Miután becsengettek, el is kezdődött a vizsga, először a fizika vizsga. Mindenki csendben csinálta a feladatokat, én viszont észrevettem, hogy egy papír lóg ki Mikoto padjából. Ezt Kusaka is észrevette, így odanyúlt, hogy kivegye. Gyorsan a saját padjába gyömöszölte, majd igyekezett visszatérni a feladathoz, ám ezt a tanárunk is észrevette.

- Kusaka, elárulnád, hogy mégis mi ez? - vette ki a papírt, amin képletek voltak.

- Nos, tudja...az a helyzet, hogy nem volt időm tanulni, ezért muszáj volt leírnom őket papírra!

- Hihetetlen mekkorát csalódtam benned, egyáltalán nem ezt vártam tőled! Gyere, majd az igazgatóiban megbeszéljük. A többiek addig üljenek csendben, ha visszajöttem folytathatjátok a vizsgát! - miután a tanárunk elvonszolta Kusaka-t, Mikoto felpattant a helyéről!

- Ez a Shu-chan egy idióta! Engem kellett volna elvinnie és nem őt! Srácok muszáj csinálnunk valamit! - végül mind felpattantunk a helyünkről és már mentünk is az igazgatói elé. Elég hosszúra nyúlt a várakozás.
- Mikoto, mi történt? Te sose szoktál puskázni! - kérdezte Megumi, mire Mikoto lehajtotta a fejét.
- Annyira igyekeztem, hogy segítsek Shu-channak, hogy a tanulásra már nem volt időm. De nem igazságos, hogy olyasmiért büntetik meg, amit én tettem! - végszóra Shu-chan is kijött az irodából. Mikoto persze rögtön beelőzött minket. - Shu-chan, mit mondott az igazgató?
- Srácok, azt hiszem nem léphetek majd fel veletek az előadáson! - vakarta meg a tarkóját, mire Mikoto nemes egyszerűséggel pofonvágta.
- Idióta, mégis mi a fenéért csináltad? Tudod milyen rosszul érzem most magam? - erre Shu-chan megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett.
- Tudom, hogy neked milyen sokat jelent az, hogy jó jegyeket kapj és továbbtanulhass egy jó hírű egyetemen. Az én jegyeimmel örülhetek, ha egyáltalán tovább tudok majd tanulni. Mikoto, csak fogadd el, hogy nem akartalak szomorúnak látni! Egyébként meg ha már itt tartunk, tudod eléggé bejössz nekem!
- Mi? Hát...te is nekem azt hiszem! De nem akarom, hogy a barátságunk kárára menjen a dolog. Megértesz, ugye?
- Akkor mi lenne, ha lassabban haladnánk? Mondjuk elmehetnénk moziba, vagy valami!
- A mozi jól hangzik! - végül úgy tűnt, hogy az apró kis baki ellenére, minden jóra fordult. Visszamentünk a terembe és folytattuk tovább a vizsgát. A tanítás befejezés után, eredetileg egyedül akartam hazamenni, de végül ez sem úgy sült el, ahogyan szerettem volna.
- To-chan, várj meg! - hallottam meg magam mögött Megumi hangját.
- Akarod, hogy segítsek?
- Nem kell köszönöm, megy egyedül is! Hé, Mikoto és Shu-chan szerinted is összeillenek, nem? Bár első pillantásra eléggé különböznek, mégis nagyon passzolnak egymáshoz.
- Na és neked, van valaki aki tetszik?
- Azt hiszem, van egy fiú!
- Tényleg és mégis ki az? - nem volt túl sok tippem, így jobbnak láttam, ha egyenesen rákérdezek.
- Hát...csak egy fiú, te nem ismered! - Megumi olyan vörös lett mint a rák, ez akaratlanul is megmosolyogtatott. Nem tudom ki lehet az a fiú, aki tetszik neki, mindenesetre szerencsés az a srác, hogy megtetszett egy ilyen lánynak, mint Megumi. - To-chan, ha te lennél az a fiú, akkor mi történne?
- Valószínűleg én lennék a legszerencsésebb, amiért olyan barátnőm lehet, mint te! Azt hiszem meg is érkeztünk!
- To-chan, egyszer majd hívj meg magadhoz! Kíváncsi vagyok, hol laksz! Na szia! - Megumi mosolyogva bement a házba, én pedig elgondolkodtam az utolsó mondatán. Kizárt, hogy bármikor is elvigyem Megumit arra a helyre. Na nem mintha szégyellném, hogy szegény vagyok, de azok a pletykás vénasszonyok tuti lebuktatnának és azt biztos nem élném túl. Szóval minden amit tehetek, hogy jó távol tartom Megumit az igazságtól.

6.rész(Daichi)

Valentin nap van, ami csak arra jó, hogy a lányok csokival bombázzák azt a fiút, aki tetszik nekik. Az én véleményem viszont az, hogy egy egyszerű csoki nem fejezheti ki az emberek érzéseit. Persze nem mondom, hogy nem lennék boldog attól, ha teszem azt egy bizonyos személy csokit készítene nekem, de azt ne azért tegye, hogy az beszéljen helyette. Persze ehhez az iskolában is kellene lennie. Mikor megérkeztem, csalódottan vettem tudomásul, hogy Megumi nincs az iskolában. Persze meg tudom őt érteni, hisz a tegnapi után már semmin sem tudok csodálkozni. Viszont reménykedtem, hogy azért meggondolja magát és mégis úgy dönt, hogy nem hagyja, hogy elnyomják. Miután beköszöntem a többieknek, a pihenő teremhez mentem. A teraszajtó szokás szerint nyitva volt, így csak ki kellett menjek. Az énektanárunk, aki az iskolai kórust is vezeti, megkért, hogy a tavaszi fesztiválra készülő darabhoz írjam meg én a dalokat. Nagyon örültem, hogy rám gondolt és megígértem, hogy minden igyekezetemet erre fogom fordítani. Talán így majd ki tudom fejezni az érzéseimet, amik eléggé furcsák mostanában. Elég csak Megumira gondolnom. Csodálatos lány és nagyon örülnék neki, ha ilyen barátnőm lenne, mint ő, ugyanakkor félek is mi lesz, ha rájön az igazságra és meg fog utálni engem. Megérteném őt, hiszen ez mégis csak egy olyan dolog amit nem lehet csak úgy lenyelni, ugyanakkor nagyon fájna, ha el kellene őt veszítenem. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem énekelni a dalt, amit nem rég írtam

"Arra születtünk, hogy boldogok legyünk

Soha nem engedem el a kezed

Nem számít mit hoz a jövő, a szerelmem esküje nem változik meg"

Annyira belefeledkeztem az éneklésbe, hogy nem észre se vettem, már nem egyedül vagyok a teremben.

- To-chan? - hallottam meg Megumi hangját, mire felcsillantak a szemeim. Először is nagyon örültem, hogy mégis itt van, másodszor viszont eléggé zavarba jöttem. Nem nagyon szoktam mások előtt énekelni, talán csak az anyám hallott engem énekelni. - Mondtad, hogy szeretsz énekelni, de azt nem, hogy ilyen szép hangod van! - szóval tetszett neki? Nos ennek nagyon örülök. Elég ritkán dicserének meg a hangom miatt.

- Nos, nem igazán szoktam hangoztatni. Tudod, eléggé ideges leszek, ha mások előtt kell énekeljek.

- De épp az előbb énekeltél nekem, vagy az nem számít?

- Inkább mesélj, jobban vagy már?

- Azt hiszem, igen. Egyébként, nagyon tetszik ez a dal. Te írtad?

- Igen, a tavaszi darabhoz kérték, szóval megírtam. Bár azt nekünk kell összeállítani, hogy mit fogunk előadni. Igaz is, nem fogunk így elkésni? - néztem az órámra. Már csak pár perc volt csengetésig, így sietnünk kellett.
- A francba! - leguggoltam elé, mire felmászott a hátamra és úgy siettünk vissza a terembe. Szerencsére éppen időben érkeztünk. Óra után, a lányok egyesével adták oda a csokikat a fiúknak. Irie több lánytól is kapott, persze ez nem igazán lepett meg, hisz mindig is népszerű volt a lányok körében és még Yoshida is kapott egy nagy zacskó csokoládét Karin-tól.
- Dai-chan, ugye milyen szép ez a nap? - kérdezte vigyorogva Yoshida, mire a szájára tapasztottam a kezemet.
- Csendesebben, még valaki meghall téged! Egyébként meg nem tudom mit vagytok úgy oda ettől a buta ünneptől!
- Csak azért mondod, mert te nem kaptál csokit a barátnődtől! - veregette meg a vállamat Irie, mire karba tettem a kezem.
- Mégis kitől kéne kapjak?
- nem rémlik, hogy Asuka barátja vagy? - a francba erről teljesen megfeledkeztem. Ha az a lány most ide fog jönni és Megumi rájön a dologra, az nagyon fog fájni neki, biztos azt fogja majd hinni, hogy elárultam őt, vagy valami, pedig erről szó sincs. Csak azért tettem, hogy legalább Asuka hagyja őt békén. Szerencsére neki nyoma se volt, viszont Megumi odasétált a padomhoz.
- To-chan, izé, ezt neked csináltam! - tett le a padomra egy kisebb méretű dobozt. Nem tudtam eldönteni, hogy boldog vagyok-e vagy szimplán csak meglepődtem. Valószínűleg mindkettő egyszerre. Nagyon örültem, hogy pont ő volt az, akitől csokit kaptam, ugyanakkor nem tudtam pontosan miért is adta ezt nekem.
- Köszönöm, Megumi! - kivettem egy szemet, a csoki pedig szó szerint szétolvadt a számban. - Ez nagyon finom! - Megumi csokija az anyám csoki sütijére emlékeztetett, amit gyerekként mindig megcsinált nekem. Ha eddig kedveltem Megumi-t, akkor most szó szerint beleestem. Na jó, ez talán butaság, de ez a lány tényleg minden szempontból tökéletes: Okos, csinos, ugyanazokat a dolgokat szeretjük, ráadásul még isteni csokit is készít. Már épp ott tartottam, hogy áradozzak még egy két sort a csokiról, mikor egy bizonyos illető elég hamar elszúrta a pillanatot.
- Édesem, csináltam neked egy kis csokit. Eper is van benne tudom, hogy ez a kedvenced! - vigyorgott rám Asuka, amitől a hideg is kirázott. Legnagyobb sajnálatomra nem küldhettem őt el melegebb éghajlatra, amiért megzavart minket, így igyekeztem a helyzethez illő módon viselkedni.
- Köszönöm, Asuka! - vigyorogtam, ami szerintem inkább vicsor lehetett, majd nyomtam egy puszit az arcára. Ez elég nagy hibának bizonyult, ugyanis Megumi szemei könnybe lábadtak, majd sietve kiment a teremből. Miután szépen elküldtem Asukat, egyenesen Megumi után szaladtam. Tudtam, hol kellett keresnem, egyetlen hely van, ahová el tud bújni. Oda is mentem a teremhez, ám a ajtó zárva volt.
- Megu, nyisd ki az ajtót! - kérleltem, mert úgy éreztem, ezt muszáj megbeszélnünk. Egy ideig csönd volt, majd kinyitotta az ajtót.
- Én nem akartam bezárni, csak hát... - láttam, hogy könnyesek a szemei és szipogott is. A gyomrom görcsbe rándult, nem akartam őt ennyire megbántani.

- Sírtál? Ugye nem azért ami az előbb történt?

- Nem, dehogyis, csak furcsa volt, hogy te meg Asuka...nos, hogy együtt vagytok. - szóval mégis csak az Asuka dolog miatt volt. Talán Megumi féltékeny lenne Asuka-ra? Az teljesen felesleges lenne, hiszen egy Asuka féle lány soha nem tudna engem érdekelni.
- Erről szó sincs. Igazából csak azért vagyok vele, mert megígérte, hogy akkor nem fog bántani téged, de el kellett volna mondanom neked, csak annyira rosszul érezted magad, én meg.... - olyan gyorsan beszéltem, mintha az életem múlott volna rajta. Nem akartam, hogy Megumi félre értse a dolgokat, mert csak álkapcsolatban vagyunk Asuka-val. Ám ami ezután történt, az okozott számomra egy kisebb sokkot. Megumi ugyanis, egy csókot nyomott a számra, ezzel sikeresen is belém fojtotta a szót. Ez volt ugyanis az első csókom, ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni. Azt nem mondom, hogy nem esett jól, épp ellenkezőleg, nagyon is jó volt.
- Ez meg mi volt? - motyogtam, mire Megumi hevesen megrázta a fejét.
- Ne haragudj, általában nem csinálok ilyet, csak mikor elkezdtél olyan gyorsan beszélni, annyira összezavartál és el akartalak hallgattatni, de...- ahogy láttam, hogy azok a csodaszép ajkai hogyan mozognak, késztetést éreztem arra, hogy viszonozzam azt a csókot, így is tettem. Megumi láthatóan teljesen megdöbbent, ami nem is csoda.
- Azt hiszem, ez tényleg működik! - suttogtam a fülébe és elnevettük magunkat. Nem is értem miért, de vele minden annyira jó, még a legkomolyabb dolgokba is viccet tudunk csempészni.

- Akkor nem haragszol, amiért megcsókoltalak?

- Csak ha te se haragszol, amiért megcsókoltalak! - komolyan ennyire hülye vagyok? Képes vagyok bocsánatot kérni valamiért amit igazából nagyon is meg akartam tenni?
- Köszönöm, To-chan, de igazán nem kell magadra erőltetned Asuka-t, miattam. - Még, hogy nem kell? Először is azért csinálom, mert szeretném őt megvédeni. Egyébként is, ha már az apám miatt mindezen keresztül kell mennie, legalább én meg tudom őt védeni.
- Semmiség, el tudom még viselni egy darabig! - felálltam, majd Megumi visszament a terembe, én addig a fiúkkal beszélgettem. Illetve tettem volna, ha nem álltam volna még totálisan Megumi csókjának a hatása alatt.
- Daic-chan! - integetett a szemem előtt Yoshida, ám én a szememet sem rebbentettem. Erre Irie csettintett egyet, amivel pillanatok alatt megtörte a varázst.
- Hé! - nyafogtam, majd mikor feleszméltem, lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy totál el fogok pirulni.
- Yoshida, úgy tűnik a mi kis barátunk szerelmes! - veregette meg a vállam Irie, mire csak bólintottam egyet. - Pontosan mi is történt?
- Hát...Izé...Csókolóztunk!
- Mi? - kiabálták kórusban, én pedig igyekeztem lecsitítani őket.
- Elég legyen, még Asuka barátja vagyok! Legalábbis még egy ideig.
- Dai-chan, ez tök szuper az első csók mindig nagyon izgalmas! Ugye milyen jó dolog szerelmesnek lenni?
- Nem tudom, hogy ez szerelem-e és különben is, ennek a kapcsolatnak abszolút nem lenne jövője. Nem tudnék örökre hazudni neki, ha meg elmondom az igazat, akkor meg fog utálni. Higgyétek el, néha nem olyan jó dolog szerelmesnek lenni! - a hátamra csaptam a táskámat és inkább hazamentem.