6.rész(Daichi)

Valentin nap van, ami csak arra jó, hogy a lányok csokival bombázzák azt a fiút, aki tetszik nekik. Az én véleményem viszont az, hogy egy egyszerű csoki nem fejezheti ki az emberek érzéseit. Persze nem mondom, hogy nem lennék boldog attól, ha teszem azt egy bizonyos személy csokit készítene nekem, de azt ne azért tegye, hogy az beszéljen helyette. Persze ehhez az iskolában is kellene lennie. Mikor megérkeztem, csalódottan vettem tudomásul, hogy Megumi nincs az iskolában. Persze meg tudom őt érteni, hisz a tegnapi után már semmin sem tudok csodálkozni. Viszont reménykedtem, hogy azért meggondolja magát és mégis úgy dönt, hogy nem hagyja, hogy elnyomják. Miután beköszöntem a többieknek, a pihenő teremhez mentem. A teraszajtó szokás szerint nyitva volt, így csak ki kellett menjek. Az énektanárunk, aki az iskolai kórust is vezeti, megkért, hogy a tavaszi fesztiválra készülő darabhoz írjam meg én a dalokat. Nagyon örültem, hogy rám gondolt és megígértem, hogy minden igyekezetemet erre fogom fordítani. Talán így majd ki tudom fejezni az érzéseimet, amik eléggé furcsák mostanában. Elég csak Megumira gondolnom. Csodálatos lány és nagyon örülnék neki, ha ilyen barátnőm lenne, mint ő, ugyanakkor félek is mi lesz, ha rájön az igazságra és meg fog utálni engem. Megérteném őt, hiszen ez mégis csak egy olyan dolog amit nem lehet csak úgy lenyelni, ugyanakkor nagyon fájna, ha el kellene őt veszítenem. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem énekelni a dalt, amit nem rég írtam

"Arra születtünk, hogy boldogok legyünk

Soha nem engedem el a kezed

Nem számít mit hoz a jövő, a szerelmem esküje nem változik meg"

Annyira belefeledkeztem az éneklésbe, hogy nem észre se vettem, már nem egyedül vagyok a teremben.

- To-chan? - hallottam meg Megumi hangját, mire felcsillantak a szemeim. Először is nagyon örültem, hogy mégis itt van, másodszor viszont eléggé zavarba jöttem. Nem nagyon szoktam mások előtt énekelni, talán csak az anyám hallott engem énekelni. - Mondtad, hogy szeretsz énekelni, de azt nem, hogy ilyen szép hangod van! - szóval tetszett neki? Nos ennek nagyon örülök. Elég ritkán dicserének meg a hangom miatt.

- Nos, nem igazán szoktam hangoztatni. Tudod, eléggé ideges leszek, ha mások előtt kell énekeljek.

- De épp az előbb énekeltél nekem, vagy az nem számít?

- Inkább mesélj, jobban vagy már?

- Azt hiszem, igen. Egyébként, nagyon tetszik ez a dal. Te írtad?

- Igen, a tavaszi darabhoz kérték, szóval megírtam. Bár azt nekünk kell összeállítani, hogy mit fogunk előadni. Igaz is, nem fogunk így elkésni? - néztem az órámra. Már csak pár perc volt csengetésig, így sietnünk kellett.
- A francba! - leguggoltam elé, mire felmászott a hátamra és úgy siettünk vissza a terembe. Szerencsére éppen időben érkeztünk. Óra után, a lányok egyesével adták oda a csokikat a fiúknak. Irie több lánytól is kapott, persze ez nem igazán lepett meg, hisz mindig is népszerű volt a lányok körében és még Yoshida is kapott egy nagy zacskó csokoládét Karin-tól.
- Dai-chan, ugye milyen szép ez a nap? - kérdezte vigyorogva Yoshida, mire a szájára tapasztottam a kezemet.
- Csendesebben, még valaki meghall téged! Egyébként meg nem tudom mit vagytok úgy oda ettől a buta ünneptől!
- Csak azért mondod, mert te nem kaptál csokit a barátnődtől! - veregette meg a vállamat Irie, mire karba tettem a kezem.
- Mégis kitől kéne kapjak?
- nem rémlik, hogy Asuka barátja vagy? - a francba erről teljesen megfeledkeztem. Ha az a lány most ide fog jönni és Megumi rájön a dologra, az nagyon fog fájni neki, biztos azt fogja majd hinni, hogy elárultam őt, vagy valami, pedig erről szó sincs. Csak azért tettem, hogy legalább Asuka hagyja őt békén. Szerencsére neki nyoma se volt, viszont Megumi odasétált a padomhoz.
- To-chan, izé, ezt neked csináltam! - tett le a padomra egy kisebb méretű dobozt. Nem tudtam eldönteni, hogy boldog vagyok-e vagy szimplán csak meglepődtem. Valószínűleg mindkettő egyszerre. Nagyon örültem, hogy pont ő volt az, akitől csokit kaptam, ugyanakkor nem tudtam pontosan miért is adta ezt nekem.
- Köszönöm, Megumi! - kivettem egy szemet, a csoki pedig szó szerint szétolvadt a számban. - Ez nagyon finom! - Megumi csokija az anyám csoki sütijére emlékeztetett, amit gyerekként mindig megcsinált nekem. Ha eddig kedveltem Megumi-t, akkor most szó szerint beleestem. Na jó, ez talán butaság, de ez a lány tényleg minden szempontból tökéletes: Okos, csinos, ugyanazokat a dolgokat szeretjük, ráadásul még isteni csokit is készít. Már épp ott tartottam, hogy áradozzak még egy két sort a csokiról, mikor egy bizonyos illető elég hamar elszúrta a pillanatot.
- Édesem, csináltam neked egy kis csokit. Eper is van benne tudom, hogy ez a kedvenced! - vigyorgott rám Asuka, amitől a hideg is kirázott. Legnagyobb sajnálatomra nem küldhettem őt el melegebb éghajlatra, amiért megzavart minket, így igyekeztem a helyzethez illő módon viselkedni.
- Köszönöm, Asuka! - vigyorogtam, ami szerintem inkább vicsor lehetett, majd nyomtam egy puszit az arcára. Ez elég nagy hibának bizonyult, ugyanis Megumi szemei könnybe lábadtak, majd sietve kiment a teremből. Miután szépen elküldtem Asukat, egyenesen Megumi után szaladtam. Tudtam, hol kellett keresnem, egyetlen hely van, ahová el tud bújni. Oda is mentem a teremhez, ám a ajtó zárva volt.
- Megu, nyisd ki az ajtót! - kérleltem, mert úgy éreztem, ezt muszáj megbeszélnünk. Egy ideig csönd volt, majd kinyitotta az ajtót.
- Én nem akartam bezárni, csak hát... - láttam, hogy könnyesek a szemei és szipogott is. A gyomrom görcsbe rándult, nem akartam őt ennyire megbántani.

- Sírtál? Ugye nem azért ami az előbb történt?

- Nem, dehogyis, csak furcsa volt, hogy te meg Asuka...nos, hogy együtt vagytok. - szóval mégis csak az Asuka dolog miatt volt. Talán Megumi féltékeny lenne Asuka-ra? Az teljesen felesleges lenne, hiszen egy Asuka féle lány soha nem tudna engem érdekelni.
- Erről szó sincs. Igazából csak azért vagyok vele, mert megígérte, hogy akkor nem fog bántani téged, de el kellett volna mondanom neked, csak annyira rosszul érezted magad, én meg.... - olyan gyorsan beszéltem, mintha az életem múlott volna rajta. Nem akartam, hogy Megumi félre értse a dolgokat, mert csak álkapcsolatban vagyunk Asuka-val. Ám ami ezután történt, az okozott számomra egy kisebb sokkot. Megumi ugyanis, egy csókot nyomott a számra, ezzel sikeresen is belém fojtotta a szót. Ez volt ugyanis az első csókom, ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni. Azt nem mondom, hogy nem esett jól, épp ellenkezőleg, nagyon is jó volt.
- Ez meg mi volt? - motyogtam, mire Megumi hevesen megrázta a fejét.
- Ne haragudj, általában nem csinálok ilyet, csak mikor elkezdtél olyan gyorsan beszélni, annyira összezavartál és el akartalak hallgattatni, de...- ahogy láttam, hogy azok a csodaszép ajkai hogyan mozognak, késztetést éreztem arra, hogy viszonozzam azt a csókot, így is tettem. Megumi láthatóan teljesen megdöbbent, ami nem is csoda.
- Azt hiszem, ez tényleg működik! - suttogtam a fülébe és elnevettük magunkat. Nem is értem miért, de vele minden annyira jó, még a legkomolyabb dolgokba is viccet tudunk csempészni.

- Akkor nem haragszol, amiért megcsókoltalak?

- Csak ha te se haragszol, amiért megcsókoltalak! - komolyan ennyire hülye vagyok? Képes vagyok bocsánatot kérni valamiért amit igazából nagyon is meg akartam tenni?
- Köszönöm, To-chan, de igazán nem kell magadra erőltetned Asuka-t, miattam. - Még, hogy nem kell? Először is azért csinálom, mert szeretném őt megvédeni. Egyébként is, ha már az apám miatt mindezen keresztül kell mennie, legalább én meg tudom őt védeni.
- Semmiség, el tudom még viselni egy darabig! - felálltam, majd Megumi visszament a terembe, én addig a fiúkkal beszélgettem. Illetve tettem volna, ha nem álltam volna még totálisan Megumi csókjának a hatása alatt.
- Daic-chan! - integetett a szemem előtt Yoshida, ám én a szememet sem rebbentettem. Erre Irie csettintett egyet, amivel pillanatok alatt megtörte a varázst.
- Hé! - nyafogtam, majd mikor feleszméltem, lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy totál el fogok pirulni.
- Yoshida, úgy tűnik a mi kis barátunk szerelmes! - veregette meg a vállam Irie, mire csak bólintottam egyet. - Pontosan mi is történt?
- Hát...Izé...Csókolóztunk!
- Mi? - kiabálták kórusban, én pedig igyekeztem lecsitítani őket.
- Elég legyen, még Asuka barátja vagyok! Legalábbis még egy ideig.
- Dai-chan, ez tök szuper az első csók mindig nagyon izgalmas! Ugye milyen jó dolog szerelmesnek lenni?
- Nem tudom, hogy ez szerelem-e és különben is, ennek a kapcsolatnak abszolút nem lenne jövője. Nem tudnék örökre hazudni neki, ha meg elmondom az igazat, akkor meg fog utálni. Higgyétek el, néha nem olyan jó dolog szerelmesnek lenni! - a hátamra csaptam a táskámat és inkább hazamentem.