6.rész(Megumi)

Másnap végre újra átléptem az iskola küszöbét. Remélem a többiek majd örülni fognak, hogy mégsem megyek el. Most már kevésbé félek attól, hogy mit fognak tenni velem legközelebb. Csak annyit kell tennem, hogy csöndben maradok és elviselem azt, amit majd tenni fognak. Mikor megérkeztem, vettem egy mély levegőt és bementem.

- Jó reggelt, srácok! - motyogtam, mire mindenki rám nézett.

- Megu-chan! - szaladt oda hozzám Karin és megölelt.

- Már azt hittük, hogy megfeledkeztél rólunk! - mérgelődött Mikoto, de végül ő is megölelt.

- Ne haragudjatok, hogy aggódnotok kellett miattam!

- Ugyan már Megu, hiszen itt vagy és ez a lényeg nem? - szólalt meg Shu-chan, mire a többiek egyetértően bólintottak. Mikor leültem a helyemre, megjelent a Yoshida-Irie páros. Odajöttek hozzám és ők is megöleltek.

- Szóval Takasugi-kun tényleg meg tudott győzni téged! - mosolygott Yoshida. Szóval ők is tudtak róla? Nos, barátok, természetes, hogy elmondanak egymásnak ilyeneket. Mikor pakoltam ki a táskámat, eszembe jutott, hogy az egyik könyvemet a szekrényemben hagytam. Felálltam a helyemről és kimentem a teremből. Egyébként ma van Valentin nap, szóval ma minden lány csokit ad annak a fiúnak, aki tetszik neki. Nos, én is készítettem csokit Takasugi-nak, remélem el fogja fogadni. Ahogy sétáltam a szekrényem felé, egy kellemes hang csapta meg a fülemet.

"Arra születtünk, hogy boldogok legyünk

Soha nem engedem el a kezed

Nem számít mit hoz a jövő, a szerelmem esküje nem változik meg"

- To-chan? - mikor észrevett, láttam, hogy elpirult. Elmosolyodtam és beléptem az üres terembe. - Mondtad, hogy szeretsz énekelni, de azt nem, hogy ilyen szép hangod van!

- Nos, nem igazán szoktam hangoztatni. Tudod, eléggé ideges leszek, ha mások előtt kell énekeljek.

- De épp az előbb énekeltél nekem, vagy az nem számít?

- Inkább mesélj, jobban vagy már?

- Azt hiszem, igen. Egyébként, nagyon tetszik ez a dal. Te írtad?

- Igen, a tavaszi darabhoz kérték, szóval megírtam. Bár azt nekünk kell összeállítani, hogy mit fogunk előadni. Igaz is, nem fogunk így elkésni?

- A francba! - erre Takasugi leguggolt elém én pedig felmásztam a hátára és úgy siettünk vissza a terembe. Szerencsére még időben odaértünk. Az óra után itt volt az ideje, hogy a lányok odaadják a csokijaikat. Vettem egy mély levegőt és odasétáltam Takasugi padjához. To-chan, izé, ezt neked csináltam! - motyogtam és a padjára tettem a csokit. Látszott, hogy nagyon meglepte a dolog.

- Köszönöm, Megumi! - elmosolyodott és kivett egy szemet belőle. - Ez nagyon finom! - olyan volt, mint egy kisgyerek, mikor végre kap egy szem cukorkát. Akaratlanul is nevetnem kellett és nagyon örültem, hogy ízlett neki. Ám az örömöm nem sokáig maradt az. Megjelent ugyanis Asuka, majd miután arrébb lökött engem, egy doboz csokit tett Takasugi padjára.

- Édesem, csináltam neked egy kis csokit. Eper is van benne tudom, hogy ez a kedvenced! - vigyorgott, nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy mégis mi folyik itt.

- Köszönöm, Asuka! - Takasugi idegesen mosolygott, majd nyomott egy puszit Asuka arcára. Mindenki döbbenten figyelte őket. A szemeim megteltek könnyekkel és kisétáltam a teremből, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett. Az üres teremhez siettem és most először bezártam az ajtót. Nem akartam, hogy bárki lássa, ahogyan sírok, de borzasztó érzés volt látni, hogy Takasugi inkább Asuka-val akar lenni, aki biztosan nem szereti őt. Kár volt azt hinnem, hogy egyszer lehet majd köztünk valami. - Megu, nyisd ki az ajtót! - hallottam meg Takasugi hangját. Nem kiabált, sőt a hangjában mintha bűntudat lett volna. Először arra gondoltam, nem nyitom ki, de végül meggondoltam magam és kinyitottam.

- Én nem akartam bezárni, csak hát...

- Sírtál? Ugye nem azért ami az előbb történt?

- Nem, dehogyis, csak furcsa volt, hogy te meg Asuka...nos, hogy együtt vagytok.

- Erről szó sincs. Igazából csak azért vagyok vele, mert megígérte, hogy akkor nem fog bántani téged, de el kellett volna mondanom neked, csak annyira rosszul érezted magad, én meg.... - nem hagytam, hogy befejezze, inkább egy csókot nyomtam a szájára. Soha nem csináltam még ilyet, mármint még sosem csókolóztam, de annyira elkapott a hév, plusz mikor láttam, ahogyan az ajkai mozognak, egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam.- Ez meg mi volt? - motyogta, mire megráztam a fejem.

- Ne haragudj, általában nem csinálok ilyet, csak mikor elkezdtél olyan gyorsan beszélni, annyira összezavartál és el akartalak hallgattatni, de...- erre Takasugi is nyomott egy csókot a számra. Oké, erre nem számítottam, mindenesetre nagyon jól esett.

- Azt hiszem, ez tényleg működik! - suttogta, mire elnevettük magunkat. Hihetetlen, hogy még egy romantikus pillanatból is képesek vagyunk viccet csinálni.

- Akkor nem haragszol, amiért megcsókoltalak?

- Csak ha te se haragszol, amiért megcsókoltalak! - megráztam a fejem és felálltam a földről. 

- Köszönöm, To-chan, de igazán nem kell magadra erőltetned Asuka-t, miattam.

- Semmiség, el tudom még viselni egy darabig! - ő is felállt a földről, majd visszamentünk a terembe. Amíg Takasugi a fiúkkal beszélgetett, én odamentem a lányokhoz.

- Megu-chan, hol voltál? Nagyon megijedtünk, mikor csak úgy elmentél.

- Igazából, To-channal voltam. Tudjátok, mi....

- Igen, mi történt? - kérdezte kíváncsian Mikoto, mire a számra mutattam.

- Csókolóztatok? - kérdezték kórusban, mire megráztam a fejem.

- Ez nem olyan csók volt, csak el akartuk egymást hallgattatni. Legalábbis az ő részéről biztosan.

- Neked viszont tetszett, ugye?

- Azt hiszem igen. Ha már együtt nem lehetünk, legalább kaptam tőle egy csókot. végül is nem ilyen Valentin napra számítottam, de azért egész eseménydúsra sikeredett az egész.