6.rész(Hirona szemszöge)

Másnapra azt hittem, hogy végre eltűnnek a pletykák. Hát óriásit tévedtem. Épp a terem felé igyekeztem, amikor a hirdetőtáblán ki volt függesztve egy kép, amit Yoshida és Umika láthatóak, igencsak félreérthető helyzetben. Nagyon mérges lettem, hiszen mondtam már Umika - nak, hogy tartsa távol magát tőle, hiszen egyikünk sem tudja, hogy pontosan honnan jöttek ezek a fiúk. Dühösen trappoltam be a terembe, egyenesen Yoshida asztalához! 

- Ezt meg mégis mire véljem? - dobtam le a padjára a képet.

- Mégis mi a baj, Hirona Chan?

- Nem megmondtam neked, hogy ne menj Umika közelébe? Honnan tudja, hogy nem rossz szándékkal közeledsz felé?

- Hagyd már békén! Egyébként meg nem értem, hogy neked mégis mi közöd van ahhoz, hogy Yoshida és Umika Chan között mi történik? - jött oda Takasugi, mire felhorkantottam.

- Hogy miért szólok bele, az az én dolgom és nem pedig a tiéd. Egyébként meg furcsállom, hogy neked nem okoz gondot, hisz Umika az én barátnőm!

- Ez Yoshida élete, nem pedig az enyém, ezért nincs jogom beleszólni abba, hogy kivel találkozzon. Ha meg akarod tartani a barátnődet, akkor fogd be néha a szádat! - azzal visszament a helyére. Nem hiszem el, még ő akar engem kioktatni? Talán ő tudja mi a jó Umika - nak, vagy én? Nem sok időm volt dühöngeni, ugyanis kezdődött az óra. Szokás szerint a három fiú brillírozott, amiből kezd már egy kicsit elegem lenni.Az óra után, Haruna jött oda hozzám.

- Hirona, találtam valami érdekeset Takasugi gépén!

- Te fel tudtad törni a gépét?

- Természetesen nem én voltam, csak lefizettem egy alsóbb évest, aki megcsinálta helyettem. De most ez lényegtelen. Találtam néhány újságcikket, Takasugi gépén, amik érdekelhetnek! - a címlapokon ez állt: "Holtan találták, a Yamada ingatlanfejlesztési cég elnökét, Yamada Takuyaki és felesége gyilkosság áldozata lett, az egyetlen túlélő, pedig a tizenkét éves fiúk Yamada Ryosuke. A cégben megindult a csatározás, az elnök helyettesét illetően." - hiszen én ezt a pasast láttam már valahol, de fogalmam sincs, hogy hol. Ahogyan közelebbről megnéztem azt a képet, az egyetlen akit sikerült kivennem, az Yamada Takuyaki fia volt. Hiszen én ezt a fiút ismerem!

- Haruna, én tudom ki ez a fiú!

- Mármint Yamada Takuyaki fia?

- Igen, ő volt az, aki gyerekként megmentette az életemet és a kórházban mikor felébredtem azt mondták, hogy elveszítette emiatt az egyik lábát. Haruna, én sokkal tartozom annak a fiúnak!

- Akkor mi lenne, ha előkerítenénk?

- Kétlem, hogy még itt lenne, azok után, hogy a szüleit megölték, ráadásul ott van az a rengeteg újságíró is. Biztos az egyik rokonához került, ezért nem tudni róla semmit. Jobb lesz, ha nem bolygatjuk a múltat tovább. De vajon, miért érdekelhette ez Takasugi - t?

- Biztos ő is ismerte a fiút. lehet, hogy az apja annál a cégnél dolgozott! Hiszen azt mondtad egy villában lakik, akkor biztos ő is ott dolgozott! Mi lenne, ha rákérdeznél?

- Talán az nem is lenne olyan rossz ötlet! - oda is mentem, hogy beszélhessek vele.

- Mit akarsz, már megint? Hiszen az előbb olyan jól kitudtál engem osztani!

- Ki vele, honnan ismered Yamada Takuyaki - t? - erre hirtelen összerezzent a teste, mintha megijedt volna.

- Honnan tudod, hogy ismerem?

- Ne játszd már az ártatlan, hisz a géped tele van a róla szóló cikkekkel!

- Szóval kémkedsz is utánam? Nem hittem volna, hogy a te eszeddel csak ennyire futotta. De ha már annyira tudni akarod, akkor semmi közöm ahhoz az emberhez! Most már megnyugodtál? Ha igen akkor hagyj végre békén, ne zaklass, sőt ne is gyere a közelembe! - látszott rajta, hogy nagyon mérges, így úgy döntöttem, hogy nem zavarom többé. Inkább visszamentem a helyemre és ott vártam a becsöngőt. Órák után, pedig hazafelé igyekeztem. Útközben végig Takasugi reakcióján járt az agyam. Vajon tényleg nem ismerte azt a férfit, vagy csak próbálja letagadni? De ha le is tagadja, vajon miért teszi? Talán közel álltak egymáshoz és ezért nem akarja, hogy kiderüljön? Mindenesetre elég furcsa volt nekem. Az anyám még nem ért haza a munkából, így teljesen egyedül maradtam, illetve csak azt hittem. Bementem a szobámba, majd elkezdtem az ablakon bámulni kifelé. Azt kellett észrevegyem, hogy Takasugi vonszolja magát el a ház előtt. Hiába akartam teljesíteni a kérését, miszerint nem megyek többet a közelébe, egyszerűen nem bírtam legyőzni a késztetést, így kiszaladtam a házból.

- Takasugi Kun! - szaladtam oda hozzá.

- Nem megmondtam, hogy ne gyere a közelembe? - olyan elhalt volt a hangja és verte őt a víz. A homlokára tettem a kezemet és éreztem, hogy tüzel a homloka.

- Hiszen te lázas vagy! Gyere, majd itt tudsz pihenni! - először még ellenkezett, de aztán rájött, hogy fölösleges és végül mégis velem jött. Lefektettem a szobámban, majd egy hideg vízbe mártott törölközőt tettem a homlokára.

- Mit nem értettél abból, hogy nem akarlak a közelemben tudni? Azt hittem felfogtad!

- Ez nem olyan egyszerű! Hiszen amikor látom milyen állapotban vagy, érzem, hogy segítenem kell neked, akár akarod, akár nem.

- Ha annyira bosszantalak, akkor mégis miért vagy folyton a közelemben?

- Már megmondtam, csak nem akarlak ilyen helyzetekben látni. Nem tudom miért, de úgy érzem fontos vagy nekem!

- Csak nem belém szerettél?

- Nem arról van szó! egyszerűen csak segíteni akarok!

- Tudod mivel segíthetsz nekem a legtöbbet? Ha végre le állnál ezzel a nyomozósdival! Kérlek, ne kutass a múltamban, mert túlságosan fájdalmas és nem akarom, hogy feltépd a sebeimet! Megértesz engem ugye?

- Igen és sajnálom, amiért kutakodtam utánad, többet nem fog előfordulni, de most már inkább aludj, mert különben sosem leszel jobban! - végül is nem kellett kétszer kérni, egész hamar elaludt. A legnagyobb kérdés viszont még válasz nélkül maradt: Mégis, miért fájdalmas a múltja?