5.rész(Takasugi szemszöge)

Látszott, hogy Hirona nagyon meglepődött, amiért megöleltük egymást, szerintem viszont ez teljesen normális volt. Attól még, hogy nincs köztünk semmi, ettől függetlenül megölelhetjük egymást nem? Utánaszaladtam, mert mindenképp beszélni akartam vele. Nem igazságos, hogy így lerázna engem. Szerencsére, a tetőtéren rátaláltam.

- Miért rohantál el? Talán nem esett jól, hogy megöleltelek? Mondjuk nekem sem volt egy leányálom elhiheted. - még, hogy nem volt leányálom? Ez volt életem legszebb egy perce, ne jó a legszebb talán az volt, amikor megcsókoltam.

- Nem állnál le végre? Amióta csak ismerlek, mást sem hallok tőled, csak bántást. Bezzeg arra jó vagyok, ha valakinek meg kell téged vigasztalnia! - miért van az, hogy mindig igaza van? Én csak kihasználom őt, amikor szükségem van rá, egyébként meg csak bántom őt. Utálom is magamat ezért.

- Mintha annyira szükségem lenne rá! - igen, tényleg szükségem van rá, méghozzá nagyon is.

 Tényleg? Akkor tegnap mégis miért csókoltál meg? Vagy azt akarod mondani, hogy azt sem szánt szándékkal tetted? - még szép, hogy szándékos volt! Még ha csak egyszer is, de érezni akartam az ajkának azt az édes eper ízét.

- Természetesen nem. Magamtól soha nem csókolnék meg, egy ilyen egyszerű és buta lányt, mint te! - és már megint csak bántom. Talán az lenne a legjobb, ha eltűnnék az életéből és akkor nem lenne lehetőségem bántani őt.

- Szóval egyszerű és buta mi? - láttam, hogy eléggé dühös lett és készült volna otthagyni, de ezt nem engedhettem meg. Elkaptam a csuklóját és magamhoz rántottam. - Most meg mi a fenét csinálsz?

- Mintha nem tudnád! - a kezembe vettem az arcát és gyengéden megcsókoltam. Ez más volt, mint az első csókunk, akkor én is zavarban voltam, de ettől teljes mértékben eltekintettem most és igyekeztem több szenvedélyt vinni a csókba- Látszott, hogy ő is élvezi, hisz a kezeit a nyakam köré fonta.

- Ezt nem szabadna! - csak motyogott, miközben ő sem volt képes abbahagyni. Talán most van itt az ideje, hogy elmondjak neki mindent?

- Ez most ne érdekeljen! Elképzelni sem tudod, mennyire akartam már ezt! - igazából már azóta, amióta csak megismertem, bár ez csak az utóbbi napokban tudatosult bennem.

- Akkor tényleg igaza volt a lányoknak és szerelmes vagy belém? - tehát akkor már tudja? Erre mégis mit kellene válaszolnom? Ha igent mondok, akkor kérdezősködni fog és akkor kénytelen lennék elmondani az igazat, de arra még nem állok készen, legalábbis egyelőre. Így hát nem szóltam semmit, csak igyekeztem ellenállni a pillantásának. -  - Szóval csak egy csókra kellettem. Hiszen megmondtad, egy olyan buta lány, nem érhet fel hozzád! - láttad, hogy könnyekkel telítődik meg a szeme, ez pedig olyan volt, mintha késsel bökdösnének. Mégis, hogyan bánthattam meg őt ennyire? Most először láttam őt sírni miattam. Esélyem sem volt megmagyarázni neki, mert elszaladt, ezért jobbnak láttam, ha nem megyek utána, különben csak még rosszabb lesz az egész.
- Takasugi Kun! - jelent meg Yoshida, én pedig a tető szélére ültem és onnan lógattam le a lábamat.
- Most mégis mihez kezdjek? Ezt soha nem fogja nekem megbocsátani! Kit álltatok, én soha nem lehetek olyan srác, akit ő megérdemelne. Talán az lenne a legjobb, ha Irie meg ő összejönnének.
- Biztos, hogy ez lenne a legjobb? Hiszen te nagyon szereted Hirona Chan - t, akkor miért nem tisztázod végre a dolgokat?
- Azért, mert félek! Mi van ha elutasít? Hiszen tudod, hogy elveszítettem az egyik lábamat!
- Azt hiszed, hogy ettől majd nem fog rád úgy nézni, mint egy egészséges emberre? - bólintottam egyet, mire Yoshida elnevette magát.
- Ez nem fog megtörténni Takasugi Kun! Menjünk inkább vissza, mert nemsokára kezdődik az óra! - visszamentünk a teremhez, ahol Irie várt minket.
- Van egy kis probléma!
- Mi az?
- Valaki pletykálni kezdett az iskolában anonimként és azt állította, hogy a Yuto nevű srác együtt jár Suzuka Chan - nal.
- Szóval pletykák, mi? Mégis honnan indult ez?
- Az iskola újságban van egy külön szegmens, ami csak ezzel foglalkozik, de a pletyka egy internetes fórumból ered! Irie, nézz utána, hogy mégis mikor töltötték fel azt a pletykát, majd mi utána járunk a dolognak, igaz fiúk? - bólintottak egyet, majd Yoshida és én a terembe mentünk és megvártuk, amíg Irie megérkezik az eredménnyel. A megérzéseim ismételten nem hagytak cserben, ugyanis valóban egy tanár indította el a pletykát, ahogy azt sejtettem is. Hallottam, hogy Hirona és a barátnői épp erről a pletykáról beszélgettek.
- De vajon ki tehette? - ez egy nagyszerű kérdés Haruna Chan!
- Mégis ki más? Természetesen a tanárok! - kiváló nyomozásunk eredményeként jöttünk rá erre.
- Miért vagytok ilyen biztosak benne?
- Egyedül a tanárok használhatják a gépeket tanítási idő alatt, ezért diák nem lehetett. Az iskola újság pletykarovatát, úgyis anonim néven teszik közzé, így nem tudni, hogy ki írta őket. Ez a pletyka viszont egy fórumon terjedt el, amit a diákok nem igazán használnak, ezért vagyunk biztosak benne, hogy csakis egy tanár lehetett!
- Ez igaz! Takasugi Kun, kérlek csináljatok valami! - Umika Chan nagyon kétségbe volt esve, látszott, hogy aggódik a barátaiért. Belátom, nem lett volna szabad megkérnem Yoshida - t, hogy maradjon tőle távol, hiszen nagyon ártatlan, úgysem jönne rá semmire sem.
- Ha Takasugi részt vesz benne, akkor én nem! - persze, Hirona még mindig dühös rám, amit meg tudok érteni. Hibásnak érzem magamat azért, amit vele tettem, de most már nem csinálhatom vissza. Az ebédszünetben is igyekezett kerülni engem, én pedig nem erőltettem, hogy beszéljük meg ami történt. Azt hittem ennél rosszabb már nem is történhet, de mekkorát tévedtem.
- Takasugi Kun! - szaladt be Yoshida a terembe.
- Mi történt?
- Újabb pletyka. Azt állítják, hogy Hirona Chan, azért barátkozik ezekkel a lányokkal, hogy nekik köszönhetően majd fel tudjon kapaszkodni. Most már mindenki tudja, hogy Hirona Chan apjának tartozásai voltak! -hisz ez teljességgel kizárt! Mégis, hogy a fenébe kerülhettek ezek az információk ki? Hiszen ezek a dolgok mindig személyesek, vagyis csakis a tanárok nyúlhatnak hozzá. El se tudtam képzelni, hogy mégis min mehet most keresztül. Bárcsak, ne derült volna ez ki róla. Láttam, hogy Hirona, Umika Chan kíséretében visszajön a terembe. Látszott rajta, hogy nagyon megbántotta a dolog.
- Srácok én..
- Nem kell mondanod semmit Hirona, mi hiszünk neked! - örültem, hogy ilyen barátai vannak, akik kiállnak mellette, még a legrosszabb pillanatokban is.
Egész éjszaka azon gondolkodtam, vajon, hogyan lehetne elejét venni a pletykálkodásnak, de az egyetlen amit tudtam, hogy addig nem tehetünk semmit, amíg meg nem találjuk a tettest. Úgy döntöttem, kénytelen leszek Hirona barátnőit is bevonni, hogy segítsenek nekünk. Elvégre ők sokkal jobban ismerik a tanárokat, mint mi. Épp a folyosón sétáltam, mikor meghallottam egy párbeszédet Hirona és egy számomra teljesen ismeretlen lány között.
- Nocsak, Hirona Chan, úgy tűnik apukád nem könnyítette meg az életedet!
- Miért nem hagysz inkább békén engem? Szegény vagyok igen, de legalább nem vagyok egy elkényeztetett liba, mint te! - legalább a nyelve a helyén van és oda tud szólni, hogy megvédje magát.
- Te vagy az iskolánk szégyene! Egy pióca, aki mások hátán akar felkapaszkodni! De majd én segítek neked! - erre azt láttam, hogy a lány elővett egy nagy köteg pénzt, majd azt szépen odaszórta elém. Na ez már tényleg több a soknál. Láttam, hogy Hirona már nem bírja tovább tartani magát és keservesen sírni kezdett, ezért úgy döntöttem, ideje közbeavatkoznom. - odasétáltam hozzá és eltakartam az arcát.
- Kiszórakoztátok magatokat? Akkor tűnjetek el! - kiabáltam rá, a Hirona körül összegyűlt alsóbb évesekre, akik szerencsére mind egy szálig eltűntek.
- Takasugi Kun? - nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem. Annyira védtelennek és gyengének tűnt abban a pillanatban. Hiába igyekszik erősnek mutatkozni, előttem nem tudja megjátszani magát. - Elegem van ebből! Nem akarok tovább itt maradni!
- Ne aggódj, minden rendben lesz, csak nyugodj meg! - gyengéden simogattam a hátát és igyekeztem őt megnyugtatni.
- Vigyél haza, nem bírok tovább itt maradni! - hallottam, hogy már alig kap levegőt a könnyeitől, ezért a hátamra vettem és hazavittem. Szerencsére, mire odaértünk, már egy kicsit nyugodtabb volt.
- Hirona figyelj.. - igyekeztem valami biztatót mondani, de nem engedte.
 Ne kérlek, csak egyedül szeretnék lenni! Köszönöm, hogy hazahoztál! - megtörölte a szemét és bement a hátba. Talán tényleg az lesz a legjobb, ha most egyedül marad a gondolataival. Úgy döntöttem, én is hazamegyek, addig sem kell erre az egész szörnyűségre gondolnom.
- Ryosuke, minden rendben van veled?
- Igazából semmi sincs rendben anya! Valamelyik tanár elindított egy pletykát, miszerint Hirona csak érdekből barátkozik az emberekkel, ezért most mindenki csúnyán bánik vele. Én nem bírom nézni, ahogyan ez az ostoba pletyka, így tönkreteszi őt!
- Akkor talán, ezt neki is meg kellene mondanod nem? Mármint, ha kettesben nyugodt helyen beszélhetnétek, akkor talán tudsz hatni a lányra! - az anyámnak teljesen igaza volt. Noha azt mondtam, hogy békén fogom hagyni őt, de ez mégsem sikerült. Visszamentem a házához és becsöngettem.
- Takasugi Kun, hogy kerülsz te ide? - mosolygott rám Hirona mamája.
- Elnézést, hogy zavarok, de szerettem volna megkérdezni, hogy van Hirona Chan!
- Ne is kérdezd, nem hajlandó kijönni a szobájából!
- Esetleg van kulcsa, amivel be tud menni? - szerencsére volt pótkulcs, amit odaadott nekem, hogy be tudjak menni. Hirona épp aludt és úgy össze volt kuporodva, mint egy sün. Kívülről talán úgy is nézett ki, de én tudom, hogy valójában milyen ártatlan és sebezhető. A karomba kaptam és kivittem a nappaliba. Hirona mamája kettesben hagyott minket. Gyengéden megsimogattam az arcát, mire felébredt.
- Most már nem fog téged senki sem élősködőnek nevezni, megígérem!
 - Mit keresel itt? Hiszen bezártam a szobámat.
- A mamádnak van pótkulcsa, így be tudtam menni.
- Annyira fáj ez az egész!
- Tudom, de én nem engedem, hogy így bánjanak veled!
- Takasugi Kun! - nem szóltam semmit, csak egy puszit nyomtam a homlokára. Megígértem magamnak, hogy megvédem és nem fogom megszegni az ígéretemet.
Hirona, tudom te nem hiszed el, de ezt a pletykát egy tanár indította el. Hiszen egyik diák sem tudott a családod anyagi helyzetéről, mert azok mind magán jellegű dolgok!
 Szerinted ki tehette?
- Nem tudom, de megígérem, hogy kiderítem! Csak bízz bennem!
- Rendben, megbízok benned, de nem megyek vissza az iskolába, legalábbis most nem! Nagyon félek!
- Tudom, hogy félsz, de rád is szükségünk van, különben nem fog menni!
- Jó, visszamegyek az iskolába! - nagyon örültem, hogy végül mégis belement. A többieket megkértem arra, hogy tanítás után, még ne menjenek haza, hanem maradjanak ott. Miután megérkeztünk, némiképp a többiek is megkönnyebbültek, majd kezdődhetett is az akció. A tanáriba mentünk, ahol Irie, Yoshida, Yutot meg én elkezdtük feltörni a gépeket.
- Egyébként, miért segítesz nekem? - kérdezte Hirona, miközben én épp a rendszerbe léptem be.
- Úgy érzem szükséged van arra, hogy valaki megvédjen!
- Hiszen nem is vagyok veszélyben!
- Nem is ezt mondtam! Ha nagyon fáradt vagy, akkor pihenj addig, amíg mi ezt elintézzük! - ásított egyet, majd a fejét a vállamra fektette. Pár perc múlva már el is aludt, én pedig megtaláltam amit kerestem. - Hé fiúk, meg van a tettes! - megkértem Yoshida - t és Irie - t, hogy innen intézzék el, én pedig hazavittem Hirona - t és lefektettem aludni. Remélem véget érnek ezek a pletykák és az élet vissza áll a normál kerékvágásba.