5.rész(Hirona szemszöge)

Takasugi ölelése nagyon jól esett és ez megijesztett. Miután elhúzódtunk, kiszaladtam a teremből, egyenesen a tetőtérre. Még szerencse, hogy épp akkor csöngettek ki, szóval végül is nem lett belőle bajom. Furcsa érzés járt át. Ugye nem lehet, hogy kezdek beleszeretni? Talán ez a büntetésem azért, mert az utóbbi időben nem igyekeztem eléggé az iskolában? Isten ments, hogy beleszeressek.
- Miért rohantál el? Talán nem esett jól, hogy megöleltelek? Mondjuk nekem sem volt egy leányálom elhiheted.
- Nem állnál le végre? Amióta csak ismerlek, mást sem hallok tőled, csak bántást. Bezzeg arra jó vagyok, ha valakinek meg kell téged vigasztalnia!
- Mintha annyira szükségem lenne rá!
- Tényleg? Akkor tegnap mégis miért csókoltál meg? Vagy azt akarod mondani, hogy azt sem szánt szándékkal tetted?
- Természetesen nem. Magamtól soha nem csókolnék meg, egy ilyen egyszerű és buta lányt, mint te!
- Szóval egyszerű és buta mi? - dühösen megráztam a fejemet és indultam volna vissza a terembe, de Takasugi elkapta a karomat és magához húzott. - Most meg mi a fenét csinálsz?
- Mintha nem tudnád! - a kezébe vette az arcomat és megcsókolt. Ezúttal viszont nem csak egy pillanat erejéig. Ez a csók hosszú és szenvedéllyel teli volt. Nem tudom mi történt velem, de az ajkam csak úgy falta az övét. Takasugi nyaka köré fontam a karomat, ő pedig a kezét a derekamra csúsztattam.
- Ezt nem szabadna! - motyogtam, miközben tovább csókoltam őt.
- Ez most ne érdekeljen! Elképzelni sem tudod, mennyire akartam már ezt!
- Akkor tényleg igaza volt a lányoknak és szerelmes vagy belém? - elhúzódtam tőle és kérdőn rámeredtem. Takasugi nem szólt semmit, csak elfordította a tekintetét. - Szóval csak egy csókra kellettem. Hiszen megmondtad, egy olyan buta lány, nem érhet fel hozzád! - igyekeztem visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Sírva visszaszaladtam a terembe és levágtam magamat a székemre.
- Hirona mi történt? - szaladtak oda hozzám a lányok.
- Nem történt semmi sem, ne aggódjatok miattam!
- Hirona Chan, tudjuk, hogy valami baj van. A barátnőid vagyunk, nekünk nyugodtan elmondhatod! - Umika leült mellém és a fejemet a vállára döntötte.
- Az a helyzet, hogy egy fiú tegnap ellopta az első csókomat és ráadásul ma is megtette!
- Ezért sírsz? Hiszen ennek örülnöd kellene! - sóhajtott fel Haruna.
- Ez a fiú Takasugi volt! - a lányok mind döbbent arccal bámultak rám.
- Szóval Takasugi Kun, kétszer is megcsókolt? Ezek szerint tényleg szerelmes beléd!
- Nem lányok, közölte velem, hogy őt az ilyen egyszerű és buta lányok mint én, egyáltalán nem érdeklik! Azt hiszem jobb lesz, ha túlteszem magamat rajta.
- Én ezt nem hiszem el! - jött oda Suzuka, az iskola újsággal a kezében.
- Mi történt Suzuka?
- Az iskolaújságban elindult az a pletyka, miszerint Yuto és én együtt járunk! - dobta le az újságot a padomra, amin valóban ott virított a cikk.
- Hé lányok, mi történt? - jött oda hozzánk Yuto is. - Suzu Chan, nem is tudtam, hogy jár... Micsoda? mégis, hogy gondolhatják ezek azr, hogy mi ketten járunk? Hisz ez a kép akkor készült, amikor a sportversenyen voltunk, ez nem bizonyít semmit!
- De vajon ki tehette? - tette fel a nagy kérdést Haruna.
- Mégis ki más? Természetesen a tanárok! - jött oda hozzánk Takasugi, a két fiúval együtt.
- Miért vagytok ilyen biztosak benne?
- Egyedül a tanárok használhatják a gépeket tanítási idő alatt, ezért diák nem lehetett. Az iskola újság pletykarovatát, úgyis anonim néven teszik közzé, így nem tudni, hogy ki írta őket.
- Ez igaz! Takasugi Kun, kérlek csináljatok valami! - nézett rá könyörgően Umika, mire én felálltam a helyemről.
- Ha Takasugi részt vesz benne, akkor én nem! - nem akartam még egyszer csak egy kicsit is közel kerülni hozzá. Szerencsére, Takasugi sem erőltette a dolgot, így végül nem tettünk semmit sem. Szerencsére az ebédszünet hamar elérkezett, így végre egy kicsit kimozdulhattam a teremből. Igazából azt hittem nem történhet már semmi rossz. Hát alaposan tévedtem.
- Friss hírek, az A osztály dívája valójában nincstelen, aki a gazdagabbak hátán akar felkapaszkodni! - hallottam meg az egyik elsős hangját. Ahogyan haladtam végig a folyosón, mindenki megvető pillantást vetett rám. Vajon miért csinálják ezt?
- Hirona Chan - futott utánam lihegve Umika, mire megálltam.
- Umika, mi történt?
- Ugye ez nem igaz? - nyomott a kezembe, egy újabb magazint ezúttal a címlapon én voltam, azzal a mondattal, amit az elsős volt szíves kikiabálni.
- Hiszen ez lehetetlen! Mégis ki képes ilyesmire?
- Fogalmam sincs, de azt hiszem jobb ha most visszamegyünk a terembe! - Umika megfogta a kezemet és visszasiettünk a terembe. Mikor megérkeztem, mindenki néma csendben ült. Gondolom ezek szerint már olvasták a cikket.
- Srácok én...
- Nem kell mondanod semmit Hirona, mi hiszünk neked! - jött oda hozzám Haruna, mire elmosolyodtam.
- Ne aggódj, ki fogjuk deríteni mi történt!
Másnapra a pletyka továbbra sem csitult el, sőt ha lehet, még durvább volt. Épp a terem felé igyekeztem, mikor a hirdetőtáblán megláttam néhány képet a házunkról, a következő mondattal: "Ez az imádnivaló Hirona Chan valódi otthona" kis híján rosszul lettem. Erősnek kellett mutatkozzak, de ez ebben a helyzetben egyáltalán nem ment. Borzasztóan éreztem magamat. Hiszen nem én tehetek arról, hogy egy ilyen helyen kell éljek.
- Nocsak, Hirona Chan, úgy tűnik apukád nem könnyítette meg az életedet! - jött oda hozzám Haru, aki már első óta a riválisom. Tudtam, hogy mi fog következni, mégis megijedtem.
- Miért nem hagysz inkább békén engem? Szegény vagyok igen, de legalább nem vagyok egy elkényeztetett liba, mint te!
- Te vagy az iskolánk szégyene! Egy pióca, aki mások hátán akar felkapaszkodni! De majd én segítek neked! - elővett a táskájából egy köteg pénzt és odaszórta elém! Ezt mások is látták és elkezdtek nevetni rajtam. Egyszerűen nem bírtam tovább. A falnak dőltem és keservesen sírni kezdtem. - csak arra eszméltem fel, hogy valaki a hátával eltakar engem.
- Kiszórakoztátok magatokat? Akkor tűnjetek el!
- Takasugi Kun? - Takasugi magához húzott, én pedig a vállába temettem az arcomat. - Elegem van ebből! Nem akarok tovább itt maradni!
- Ne aggódj, minden rendben lesz, csak nyugodj meg! - gyengéden simogatta a hátamat, én pedig továbbra is zokogtam.
- Vigyél haza, nem bírok tovább itt maradni! - szinte már kapkodtam a levegőt. Erre Takasugi a hátára vett és egyenesen hazavitt.
- Hirona figyelj..
- Ne kérlek, csak egyedül szeretnék lenni! Köszönöm, hogy hazahoztál! - megtöröltem a szememet és bementem a házba.
- Kislányom mi történt? Nem szoktál ilyen korán hazajönni.
- Anya, nem akarok oda visszamenni többet! Nem bírom elviselni, hogy mindenki apa miatt bánt engem!
- Mégis miről beszélsz?
- Elindult egy pletyka, hogy csak azért barátkozom Umika - val és a többiekkel, mert gazdagok!
- Hiszen ez egyáltalán nem igaz!
- Igen, de én nem akarok oda visszamenni többet! - a szobámba futottam és bezártam az ajtót. Muszáj volt egyedül lennem, máskülönben nem tudtam volna megnyugodni. A lányok közben rengeteg üzenetet küldtek nekem, de én nem válaszoltam rájuk. Befeküdtem az ágyba és percekkel később, el is nyomott az álom. Egy óra múlva, mikor felébredtem, éreztem, hogy valaki simogatja az arcomat. Kinyitottam a szemem és már nem az ágyamon voltam, hanem Takasugi karjaiban, aki a kanapén ült.
- Most már nem fog téged senki sem élősködőnek nevezni, megígérem!
- Mit keresel itt? Hiszen bezártam a szobámat.
- A mamádnak van pótkulcsa, így be tudtam menni.
- Annyira fáj ez az egész!
- Tudom, de én nem engedem, hogy így bánjanak veled!
- Takasugi Kun! - erre ő nem szólt semmi, csak egy puszit nyomott a homlokomra. Olyan gyengéd volt velem, amilyen még sosem.
- Hirona, tudom te nem hiszed el, de ezt a pletykát egy tanár indította el. Hiszen egyik diák sem tudott a családod anyagi helyzetéről, mert azok mind magán jellegű dolgok!
- Szerinted ki tehette?
- Nem tudom, de megígérem, hogy kiderítem! Csak bízz bennem!
- Rendben, megbízok benned, de nem megyek vissza az iskolába, legalábbis most nem! Nagyon félek!
- Tudom, hogy félsz, de rád is szükségünk van, különben nem fog menni!
- Jó, visszamegyek az iskolába! - Takasugi letett a földre, majd miután kicsit rendbe szedtem magam, indultunk is vissza az iskolába. Szerencsére az órák már véget értek, azonban a mi osztályunk még nem ment haza.
- Hirona Chan, jó, hogy visszajöttél! - mosolygott rám Irie, mire bólintottam egyet.
- Most, hogy itt van mindenki, találjuk meg a tettest! - Takasugi összecsapta a tenyerét, majd elkapta a csuklómat és előre mentünk, a többiek pedig jöttek utánunk.
- Pontosan mit is fogunk csinálni?
- Egy kicsit belenézünk a tanári gépekbe, hátha találunk valami érdekeset!
- Hiszen az nem helyes!
- Talán az helyes, hogy a sárga földig megaláznak téged? - bármennyire is fájt beismernem, teljesen igaza volt. Yuto, Umika, Irie, Yohida, Takasugi és én beosontunk a tanáriba, a többiek addig őrt álltak.
- Egyébként, miért segítesz nekem? - kérdeztem a mellettem ülő Takasugi - t, aki épp belépett a rajztanárunk gépébe.
- Úgy érzem szükséged van arra, hogy valaki megvédjen!
- Hiszen nem is vagyok veszélyben!
- Nem is ezt mondtam! Ha nagyon fáradt vagy, akkor pihenj addig, amíg mi ezt elintézzük! - bólintottam egyet. majd a fejemet ráhajtottam Takasugi vállára és elnyomott az álom. Mikor legközelebb felébredtem, legnagyobb meglepetésemre, már otthon voltam.
- Anya, hogy kerültem haza?
- Takasugi Kun volt olyan kedves, hogy hazahozott. Ne aggódj, már kiderítették, hogy kiírta azokat a pletykákat és a tettest felelősségre is fogják vonni. Most inkább aludj, mert holnap iskola! - végül így is tettem, de megígértem magamnak, hogy holnap mindenképp megköszönöm Takasugi - nak a segítségét.