4.rész(Takasugi szemszöge)

Végre eljött a hétvége, vagyis ma nem kellett iskolába menni. Helyette a mamám elvitt engem a régi házunkba, ahol tizenkét éves koromig éltünk hármasban. A gyilkosság után az akkor újszülött öcsémmel együtt a nagyszüleinkhez kerültünk. Furcsa lesz újra visszakerülni a régi otthonunkba.
- Ryosuke, ne aggódj, a ház semmit sem változott azóta, hogy utoljára itt voltunk.
- Ezt tudom, de apa halála óta, már semmi sem a régi. Anya, mi lett apa cégével? - az apám kemény munkájának hála lett a cég olyan sikeres.
- Még mindig nagyon sok profitot termel, de szükség lenne valakire aki elvezeti.
- Majd én leszek az a valaki. Az érettségi után, azonnal munkába állok. Tudom, hogy nehéz lesz, de ezt a céget apa kemény munkával hozta létre, én pedig nem akarom, hogy ez semmivé váljon!
- Majd később beszélünk még erről, most inkább menjünk be! - mikor beléptünk a házba, megcsapott az ismerős illat. Hihetetlen, hogy hat éve semmit sem változott. A bútorok mind a helyükön voltak, a közös képeink a falon, szintén semmit nem változtak. Felmentünk a szobámba, ami most is ugyanúgy volt berendezve mint akkor.
- Na jó Ryosuke, ki vele mégis mi történt a gyilkosság után?
- Nos, miután azt hittem, hogy mindketten meghaltatok, nagyon megijedtem. Aztán az ablakból megláttam egy velem egyidős lányt, akit apa gyilkosai kergettek és mire észbe kaptam, már el is löktem őt a kocsi elől, ami el akarta ütni, így az engem ütött el!
- De ugye, nem lett semmi komoly bajod?
- Azt nem mondhatnám! Úgy egy hónapig kómában feküdtem, aztán mire felébredtem, ez már hiányzott! - felhúztam a jobb lábamon a nadrág szárát, hogy szabaddá válhasson a műlábam. Szerencsére, eléggé hasonlít az igazihoz, így senki nem vette eddig észre. Egyedül csak a nagyszüleim illetve az öcsém tudják az igazat. Az anyám egy darabig csak megrökönyödve állt, majd könnybe lábadt a szeme és magához ölelt.
- Annyira sajnálom, ami történt veled. Az egész az én hibám! Ha nem játszok halottat, akkor ezt meg tudtam volna akadályozni!
- Először is nem te tehetsz róla, másodszor, ezt akkor is meg tettem volna. Annak a lánynak az apját is azok ölték meg, ahogy az enyémet is, ezért elhatározta, hogy megvédem, de arra nem gondoltam, hogy hat éve folyamatosan szerelmes leszek belé!
- Hiszen akkor találkoztatok először és utoljára? Akkor mégis, hogy lehetsz belé szerelmes?
- Ez nem pont így van. A lány akit megmentettem, történetesen az egyik osztálytársam.
- Ne mond, hogy az a lány, aki az értekezleten többször olyan furcsán nézett rád?
- Igen ő az. Hirona az a lány, akit meg kell védenem, de nagyon nehéz ha közben szerelmes vagyok belé!
- Akkor, miért nem mondod meg neki az igazat?
- Nem értené meg és nem is fogadná el, hogy egy kriplivel kell együtt legyen, aki mellett szégyenkeznie kell.
- Te nem is vagy kripli, nem engedem, hogy így beszélj magadról!
- Hiszen ez az igazság. Mégis ki akarna együtt lenni egy olyannal, aki az egyik lábát elveszítette? Egy olyan lány, mint Hirona egy egészséges fiút érdemel, aki nem titkolózik előtte és nem kell félelemben leélnie vele az életét. Na ilyen fiút érdemel ő.
- Hiszen te is ilyen vagy! A testi hibád ellenére is drágám!
- Mama, kérlek ne folytassuk ezt, mert csak rosszabbul fogom érezni magamat!
- Akkor mi lenne, ha elmennél venni egy fürdőt? Az jót fog tenni, meglásd.
- Rendben, akkor megyek is. Addig csinálsz nekem egy kis sütit, olyat, mint amilyet akkor sütöttél, amikor fel akartál vidítani?
- A csokidarabosat? - bólogattam, majd a fürdő felé vettem az irányt. Talán az anyámnak igaza lesz és egy kellemes fürdés majd segít lenyugodnom. Kicsit fájt feltépni ezt az egészet, de meg is könnyebbültem, hogy kiönthettem a szívemet neki. Olyan jó volt megmártózni, a forró vízben, eszembe jutott, hogy az egész napot itt kellene töltenem, miközben az anyukám tonna számra süti nekem a csokidarabos sütiket, amikkel mindig fel tudott vidítani. Kicsit lebuktam a víz alá, hogy még jobban átjárjon a forróság.
- Valaki segítsen! - hallottam meg Hirona kiáltását, mire rögtön feljöttem a víz felszínére. Vajony hogy kerülhetett ide? Hiszen fogalma sincs, hogy hol élek.
- Te meg mi a fenét csinálsz itt? - gyorsan magamhoz vettem, a magam mellé már előre kikészített törölközőt, majd a meztelen felsőtestemre terítettem.
- Én csak használni akartam a mosdót, de azt hiszem már megyek is! - látszott, hogy nagyon zavarban volt, ezen mosolyognom kellett.
- Úgy értem, a házban mit keresel?
- A múltkori alakok megint feltűntek, ezért Irie Kun idehozott engem! Ne haragudj, már megyek is! - a múltkoriak? Remélem egy ujjal sem értek a drágaságomhoz, különben a szuszt is kiverem belőlük.
- Nem kell. Ha tényleg ez a helyzet, akkor itt biztonságban vagy! Most menj ki, mindjárt megyek én is! - nem tudom mi volt a terve annak az idiótának, mindenesetre örülök, hogy egy kicsit Hirona közelében lehetek. Mikor kiment, gyorsan magamra kaptam egy fekete nadrágot, meg egy fekete,piros csíkos pulóvert és úgy mentem ki. Persze szerencsétlenségemre, hallottam, amikor az anyám azt mondja Hirona - nak, hogy már nagyon találkozni akart vele.
- Anya, ne égess már le! - jöttem ki és észrevettem, hogy Hirona - nak megakadt rajtam a tekintete. Ezt jó jelnek vettem, tehát ezek szerint mégsem utál annyira.
- Ugyan már, nekem elmondtad az igazat, itt az ideje, hogy neki is elmond! - remélem nem arra gondolt, hogy valljam be neki, hogy szerelmes vagyok belé? Mert az nem menne, legalábbis most még nem. Anya, közben elment megcsinálni a sütit, amit kértem tőle.
- Mégis milyen igazságról van szó? - hidd el jobb, ha nem tudod.
- Miért kell neked mindent tudnod? Gyere üljünk le! - megindultam a szobám felé, ott legalább nyugtunk lesz és az anyám nem fog kétpercenként megzavarni minket.
- Ez a te szobád? - láthatóan tetszett neki, amit látott.
- Nos igen, az apám rendezte be, mikor még élt, én pedig azóta nem változtattam rajta. Sőt, ha egyszer lesz feleségem és gyerekeim sem akarok ezen a szobán változtatni. Ezt a szobát, majd a fiam fogja megkapni és majd elmesélem neki, hogy ezt a nagyapja rendezte be neki.
- Milyen aranyos! - a kezébe vette a rólam és az anyámról készült képet, a hatodik születésnapomról. Az a kép azért is különleges, mert ez volt az első és egyetlen kép, amin az apám nincsen rajta. Az összes többi képen mind rajta volt, így azt nem szerettem volna kitenni, mert a végén még eszembe jutna a halálának minden egyes részlete.
- A hatodik szülinapomon készült a kép. A mamám szerint ez volt a legjobb kép, ezért tettem ki. - igen ez volt az első számú indok, de főképp az apám miatt tettem ki ezt.
- Az apukád miért nincs rajta?
- Ő csinálta a képet. Egyébként nem szoktam róla képet kitenni, mert nagyon fáj még most is a halála.
- Ne haragudj, amiért ezt szóba hoztam!
- Aludtál te eleget? Látom, hogy mindjárt bealszol!
- Igazából, tegnap nem igazán tudtam aludni, ezért egy kicsit álmos vagyok.
- Akkor aludj itt, amíg nem jön Irie, majd utána felébresztelek!
- Ez igazán nem szükséges Takasugi Kun!
- Hiszen én is aludtam már a te ágyadban, ha ez lenne a probléma. Csak menj és aludj egyet! - látszott rajta, hogy nem szívesen aludna az ágyamban, de hisz én is aludtam már az övében, szóval ez igazán nem nagy probléma. Hirona végül befeküdt az ágyba, én pedig alaposan betakartam. Mikor elaludt, odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Lassan engem is elnyomott az álom. Álmomban, Hirona tudta az igazat, de mégsem fogadta el és nem akart meghallgatni.
- Hirona, sajnálom, hogy hazudnom kellett neked, de nagyon szeretlek és azt szeretném, ha velem maradnál! - motyogtam magamban. Az egész olyan valóságosnak tűnt és nagyon megijedtem.
- Takasugi Kun, kérlek ébredj fel! - hallottam meg Hirona hangját, mire felriadtam. Csak akkor vettem észre, hogy Hirona lábán bóbiskoltam egészen idáig.
- Ne haragudj, egy kicsit elaludtam. Úgy tűnik, Irie még nincs itt! Mi lenne, ha megcsinálnánk, a projekt feladatot addig? - legalább addig csinálunk is valami hasznosat. Talán az majd eltereli a figyelmemet.
- Részemről semmi akadálya! - elővettem a szekrényemből egy füzetet, meg két tollat és az ágyra tettem.
- Mit szólnál, ha a projektünk, az ókori görög költészethez kapcsolódna? - valami olyat akartam választani, amiről sokat lehetne írni és maga a téma is megfogja az embert.
- Nem akarom elvenni a kedved, de abban rengeteg a szexuális tartalmú utálás, ami nem lenne túl jó módszer. - való igaz, hogy sok ilyen utalás található meg bennük, de minden attól függ, hogy milyen szemszögből közelítjük meg a helyzetet.
- Nem kell rögtön rosszra gondolni. Próbáljuk meg más megközelítésből.
- Más megközelítés?
- Mondjuk lehetne a görög mitológia. Te leszel Aphrodité. a szépség és a szerelem istennője, én meg lehetnék Héphaisztosz. - igazság szerint ez nem is lenne olyan rossz, elvégre Aphrodité és Héphaisztosz férj és feleség voltak.
- De hiszen Aphrodité, rendszeresen megcsalta a férjét és másoktól lett gyermekei. Miért pont őt kellett választanod? - igaz is, ő mindig a dolgok negatív oldalát tudja csak látni.
- Most tekints el ettől a ténytől. Tény, hogy Aphrodité, nagyon népszerű volt a mitológiában mint Zeusz gyermeke, épp ezért sok himnusz és óda íródott hozzá. Ha ezeket kezdenénk elemezni, akkor talán többre jutnánk. Szapphó, például így írt róla, költeményt"Jöjj ma is hozzám s szabadíts ki engem" - fogalmam sincs mi ütött belém, de miután a mondatom végére értem, közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam és a legnagyszerűbb az egészben, hogy ő egyáltalán nem ellenkezett. A csók után látszott rajta, hogy nagyon zavarba jött, mert az addig halvány rózsaszín arca, hirtelen élénkpiros lett. - Ne haragudj, csak a pillanat heve volt! - na persze, most már kár magyarázkodjak, teljesen hiába.
- Nem, ne szabadkozz! Azt hiszem, én most megyek, majd holnap találkozunk!
- Hiszen azt sem tudod, hogyan kell innen hazajutnod!
- Majd kitalálok valamit! - erre kiszaladt a szobából, én pedig ott maradtam teljesen egyedül. Hát ez remek, most volt életem első csókja, erre a lány akinek adtam, elrohan.
- Hirona Chan, miért szaladt el olyan hirtelen? - jött be az anyám, a sütis tálcával a kezében.
- Csak add oda azt a sütit! - lebiggyesztetem a számat és rádőltem az ágyra. - teljesen használhatatlan vagyok!
- Mégis miért mondod ezt?
- Már nincs jelentősége. Anya nem lakhatnánk megint itt a házban? Olyan jó lenne, ha megint itt élhetnénk együtt.
- Ha ezt szeretnéd, akkor rendben. Beszélek a nagyszüleiddel, hogy itt akarsz maradni velem. - most már csak az kellene, hogy az öcsém kijöhessen a kórházból és ő is velünk lakhasson majd itt.
Hétfőn reggel újra az iskolában találtam magam. Nem mondtam el sem Yoshida - nak, Irie - nek pedig pláne nem, hogy mi történt a hétvégén. Inkább megtartottam ezt a dolgot magamnak, mert a végén Irie meg én megint összevesznénk.
- Takasugi Kun, ugye elhoztad a beadandónkat? - jött oda hozzám Hirona.
- Persze, nem felejtettem el! - kivettem a táskámból a projektmunkánkat és odavittük a tanárunkhoz.
- Tanár úr, remélem nem voltunk lassúak!
- Hirona Chan, igazság szerint, ti voltatok az elsők, aminek nagyon örülök. Nos, akkor lássuk, mit alkottatok! - Hirona meg én egymás kezét szorítottuk, miközben várakoztunk. - Azt kell, hogy mondja, ez eddig a legjobb projektmunka, amit olvastam. Mindketten megérdemlitek az ötöst!
- Megcsináltuk! - kiáltottam fel és megöleltük egymást. Olyan kellemes érzés járta át a testemet, amit csak vele éreztem. Persze a pillanat nem tartott sokáig, mert Hirona észbe kapott és kiszaladt az osztályból. Na jó, kost mégis mihez kezdjek?