9.rész(Hirona)

Ma van Valentin nap, az évnek azon napja, amikor a lányok már kora reggel óta azon bajlódnak, hogy csokoládét készítsenek életük szerelmének. Én már elkészítettem az enyémet, amit Irie-nek szánok. Jó tudom, hogy nem igazán ismerjük egymást, de szeretnék kedveskedni neki. Takasugi meg én már rá sem nézünk egymásra. Gyakorlatilag olyanok vagyunk, mint két idegen. Szerencsére Yoshida és ő ott vannak egymásnak, így Takasugi nem fog megint a padlóra kerülni. Miután beléptem az iskolába, láttam, hogy Umika egy dobozt nyújt át Yoshida-nak.
Yoshida-kun, ezt neked csináltam!
- Ez a kedvencem! Köszönöm, Umika-chan! - Yoshida nyomott egy puszit a barátnőm arcára, aki ettől teljesen fel volt dobva. Én odasétáltam Irie padjához.
- Ezt neked csináltam! - tettem le a dobozt a padra. Irie kinyitotta a dobozt, kivett belőle egy csokit és megette.
- Ez nagyon finom, de miért én kapom?
- Nos, az igazság az... - fogalmam sem volt, mit válaszolhatnék erre.
- Ha nem akarod, akkor nem kell elmondanod. Igazából én is szerettem volna mondani neked valamit.
Irie, beszélhetnénk? - jött oda hozzánk Takasugi, de nem nézett rám.
- Ha nagyon muszáj, akkor menjünk! - Irie felsóhajtott, majd mindketten kimentek a teremből. Én úgy döntöttem, követem őket. a könyvtárba mentek, ahol rajtuk kívül csak én voltam.
- Irie, tudom, hogy mi ketten sosem voltunk túl jóban, de mégis lenne egy kérésem: Kérlek, mondj le Hirona-ról! Én túlságosan is szeretem őt ahhoz, hogy végignézzem, ahogyan valaki mással van együtt! - Takasugi letérdelt Irie elé és fejet hajtott előtte, miközben a szemei megteltek könnyekkel. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Tehát igaz az, amit a lányok mondtak és Takasugi, tényleg szerelmes belém!
- Neked komolyan ennyit jelent ez a lány?
- Te is tudod, hogy már hat éve csak arra vágytam, hogy találkozhassak vele. Kérlek, engedd át őt nekem!
- Ha már annyira szeretnéd, akkor legyen! - Irie elment, Takasugi pedig megtörölte a szemét és felállt. Teljes sokkban voltam. Én épp azt vártam, hogy Irie szerelmet valljon nekem, erre kiderül, hogy valójában Takasugi az, aki szerelmes belém. Miért esett mégis jól, hogy szeret engem? Hiszen én sosem tudnék így érezni iránta, vagy mégis?
- Takasugi Kun! - léptem ki a rejtekhelyemről.
- Neked, nem szabadna most itt lenned!
- Mindent hallottam, szó szerint mindent. Akkor te tényleg...
- Ne haragudj, de most mennem kell! - nagyon zavarban volt, ez látszott is az arcán. Egyébként rövidre vágatta a haját, ami sokkal jobban láttatni engedte az arcát, ami egyébként pufók volt és aranyos. Felsóhajtottam, majd én is visszamentem a terembe, mert kezdetét vette az utolsó óra. Az óra végeztével szerettem volna még beszélni Umika-val, hogy elújságoljam neki mi történt ma, de Takasugi bezavart. Odasétált a padomhoz.
- Ez a tiéd! - motyogta, majd a padomra tett egy apró dobozt, ami egy apró eprekkel díszített papírba volt becsomagolva.
- Mi ez?
- Csak nyisd ki! - noszogatott, én pedig kinyitottam a dobozt. Egy ezüstlánc volt benne, medál helyett pedig, egy apró ékkövekkel kirakott ezüstgyűrű lógott le. A gyűrű pont olyan volt, mint amilyen az eljegyzési gyűrűk is szoktak lenni.
- Ezt meg miért kapom?
- Csak mert, tönkretettem a gépedet! - hallottam a hangján, hogy hazudik.
- Én ezt nem fogadhatom el, túl drága ajándék, de azért köszönöm! - Takasugi, mintha ezt meg sem hallotta volna, a nyakamba tette a láncot. Annyira szép volt, ráadásul ő volt az utolsó, akitől ezt vártam. - Én már komolyan nem értelek téged. Mégis mit jelent ez a lánc?
- Azt, hogy amit Irie előtt mondtam, az tényleg igaz.
- De miért pont én? Hiszen nem is ismersz engem!
- Hidd el, többet tudok rólad, mint azt te gondolnád és bár tudom, hogy te nem érzel így, én azért még el akartam mondani.
- Nem mondtam, hogy nem érzek így, igazából fogalmam sincs, hogy érzek irántad. Muszáj gondolkozzak ezen.
- Ha már eszedbe jutott, akkor tudod hol lakok! - azzal fogta magát és elsétált, én pedig ott maradtam egyedül a gondoltaimmal. Vajon legbelül én is ezt érzem mint ő, vagy valójában soha nem is vonzott igazán?