21.rész(Takasugi)

Teljesen le volt döbbenve. Végülis pont erre a reakcióra számítottam. Hiszen ki örülne ha megtudná, hogy a vőlegénye egy rokona végzett az apjával. Viszont tudnia kellett a teljes igazságot, még ha az borzasztóan fájdalmas is lesz.

- Ugye ez most csak egy vicc? Szóval ezért viselkedtél mindig úgy igaz? Ezért akartál engem mindig megvédeni?

- Tudom, hogy most ezer okod van gyülölni engem, de őszinte akartam végre lenni hozzád! Nem hazudhatok tovább erről, különben esküszöm megbolondulok. Tudod, a nagyapám egy Kronosz nevű szervezetet vezet, ami gyilkosságok megtervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Azt akarta, hogy apám átvegye a cégét, de ő nem ment bele ezért a nagyapám megölette őt, nekem pedig ezt végig kellett nézzem.

- De mégis, hogy tartozhatott apám a nagyapádnak? Hiszen az előbb mondtad, hogy a nagyapád gyilkosságokat tervez meg.

- Hidd el jobb ha ezt nem tudod!

- Kérlek Ryosuke ne hazudj nekem! Azt mondod, hogy szeretsz engem hát akkor légy őszinte velem!

- Rendben. De kérlek ígérd meg nekem, hogy nem fogod kevésbé szeretni az apádat azután, miután rájöttél az igazságra! - bólintott, én pedig folytattam. - Szóval, édesapád munkahelyén a főnök folyamatos terrorban tartotta a dolgozókat. Megverette őket, addig dolgoztatta őket míg azok rosszul nem lettek és sokkal kevesebb fizetést adott nekik, mint ami valójában járt nekik. Az apádnak elege lett ebből és mivel hallott a nagyapám szervezetéről kapcsolatba lépett velük, hogy elintézzék a főnökét. Nem tudhatta hogy a Kronosz gyilkosságokkal foglalkozik, mert nem így hirdették magukat. Az apám próbálta lebeszélni őt, de nem hallgatott rá. Aztán a többit már te is tudod! - lehajtottam a fejem, mert képtelen voltam a szemébe nézni. Szégyeltem magam amiért egy ilyen ember ivadéka vagyok. Hirona persze ahogy várható volt hangos zokogásban tört.
- Én ezt nem hiszem el! Hogy lehetett az apám olyan ostoba! Ha ez nincs akkor nem történt volna olyan sok rossz dolog velünk!
- Ne őt hibáztasd kérlek! Az egyetlen felelős a nagyapám és sajnos nem csak ebben az egy dologban ludas. Yuto puskázása, a pletykák a heg az arcomon, a tönkretett előadás és a....
- A megerőszakolásom is ugye? - nézett rám fájdalommal teli szemekkel, mire bólintottam egyet.
- Bocsáss meg, amiért egy ilyen ember vére csörgedezik az ereimben, hidd el minden erőmmel azon vagyok, hogy megállíthassam őt.
- Ryosuke, nincs miért bocsánatot kérned. Nem mi választjuk meg hova akarunk születni. Te nem a nagyapád vagy! - megsimogatta az arcomat, mire magamhoz öleltem.
- Kérlek mostantól sehová se menj egyedül. Félek te leszel a nagyapám következő célpontja!
- Ne aggódj, amíg melletted lehetek nem érhet semmi baj! - elmosolyodtam majd megcsókoltam. Megkönnyebbültem, hogy végre nem emészt engem tovább ez a titok, illetve, hogy Hirona nem utált meg engem ezért. Szerencsés vagyok amiért egy ilyen csodás barátnőm lehet, mint ő.

*Néhány nappal később*

Szerencsére nem tartottak bent túl sokáig a kórházban. Az iskolába egyelőre nem mehettem vissza, mert már az egész iskola tudta a viselt dolgaimat, szóval féltem, hogy majd veszik jó néven, hogy egy gyilkos ivadéka is ott van közöttük. Szerencsére az én osztályom elfogadóbb volt és támogatnak engem a nagyapám elleni harcban. Addig is míg le nem csillapodnak az ügyek, Hirona illetve Chinen hozzák nekem a tanulnivalót.

- Ryosuke, el kell mennem a kórházba, nem akarsz velem jönni? - kérdezte Hirona aki ma nálunk volt, hogy együtt tanulhassunk.

- Szeretnék, de anyám csak délután jön meg, addig nekem kell vigyázzak Shota-ra. Egyébként, miért kell neked odamenned? Valami baj van a babával?
- Nem, ez csak egy rutin vizsgálat. Azt nézik meg, hogy nincs-e a babának valami fejlődési rendellenessége. Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - még, hogy ne aggódjak? Hiszen a nagyapám bármikor támadhat és nem bírnám ki Hirona nélkül.
- Hirona-chan, csinálsz nekem kakaót? - jelent meg az öcsém a szobám ajtajában. Olyan kölyök kutya szemeket vágott, hogy nem lehetett neki nemet mondani.
- Hát persze, hogy csinálok, egyszerűen nem tudok neked nemet mondani! - nyomott egy puszit az arcomra, majd az öcsémmel együtt lement a konyhába. Itt volt az ideje cselekednem. Nem akartam, hogy Hirona egyedül legyen és a nagyapám rátalálhasson. Épp ezért már volt is egy tervem.
- Ryosuke, mi történt? - vette fel a telefont Daiki.
- Dai-chan, meg kell tennetek nekem valamit. Kérlek kövessétek Hirona-t a kórházba, hogy ne legyen egyedül. Félek a nagyapám bármikor rátámadhat. Megteszitek ezt nekem?
- Persze, ha szerinted ez segít, akkor elkísérjük. - ez egy kicsit megnyugtatott, noha nem teljesen. Még mindig tartottam tőle, hogy a nagyapám el fogja őt venni tőlem. Igyekeztem az öcsémre koncentrálni, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat. Délután viszont már jogosan kezdtem aggódni, ugyanis Hirona nem jelentkezett és a mobilját sem vette fel. Így felhívtam Daikit, hogy tájékoztasson.
- Daiki, mi van Hirona-val?
- Ryosuke ne akadj ki, de nagyon úgy néz, ki hogy felszívódott!
- Mi az, hogy felszívódott? - kiabáltam a telefonba. - Hiszen azt mondtad, hogy vigyázztok rá!
- Azt is tettük. Vártuk őt a bejáratnál, de nem jött. Aztán visszamentünk a dokihoz, de ő meg azt mondta már elment. Nem akarlak megijeszteni, de szerintem tudjuk ki áll a dolog mögött! - még szép, hogs tudtam. Miért nagyapa, miért akarsz engem tönkretenni? Féltem, hogy bántani fogja Hirona-t. A gondolataimból a mobilom csörgése zökkentett ki.
- Daiki, megtudtál valamit? - a vonal másik végén azonban nem az unokatestvérem volt.
- Ryosuke, micsoda csalódás!
- Mit csináltál Hirona-val?
- Semmit, még...De ha nem jössz ide fél órán belül félek nem fogom tudni ezt mondani!