20.rész(Hirona)

Egy csodálatos éjszakát töltöttem el Ryosuke-val és azt hiszem már nincsenek akadályok közöttünk. Remélem végre ő is levetkőzi a félelmeit az apró hibáival kapcsolatban, hiszen nekem azokkal együtt is tökéletes. Korán reggel keltünk fel, hogy minél hamarabb visszaérhessünk a többiekhez. Már biztos nagyon aggódhatnak miattunk. Ryosuke vezetett, én pedig ott sétáltam szorosan mögötte.

- Hé, a tegnap éjszaka, nagyon jó volt Ryosuke! Remélem most már elfogadod, hogy úgy szeretlek téged, ahogyan vagy.

- Azt hiszem nincs más választásom, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy egy ilyen apróságon rágódjak. Egyébként nekem is tetszett a tegnap éjszaka. De most siessünk, mert sosem fogunk megérkezni! - itt be is fejeződött a beszélgetésünk, csak szótlanul sétáltunk egymás mellett, mikor Ryosuke hirtelen megtorpant.

- Mi a baj? Megint eltévedtünk?

- Nem, de ott van egy kígyó! - mutatott az egyik sziklán ülő kígyóra. Nagyon megijedtem, ugyanis kiskorom óta rettegtem tőlük.

- Ugye nem mérges kígyó?

- Ne aggódj, csak egy közönséges sikló. Várj itt, én mindjárt elzavarom! - fogott egy száraz faágat és azzal igyekezett elhessegetni a kígyót, de az megharapta a lábát, majd eltűnt onnan.
- Ryosuke, minden rendben? - szaladtam oda hozzá.
- Persze, ne aggódj, menjünk tovább! - én viszont észrevettem, hogy a harapás helyén egy jókora vörös volt maradt.
- Kérlek ne hazudj nekem! Mérges kígyó volt, ugye?
- Igen, de kérlek ne aggódj, a méreg nem hat azonnal. Ha sietünk, akkor nem lesz semmi baj! - bólintottam, majd folytattuk tovább az utunkat. Ahogy sétáltunk, hirtelen éles fájdalom nyílalt a hasamba. Először próbáltam titkolni Ryosuke elől, de a fájdalom nem akart elmúlni.
- Gyere, mássz fel a hátamra! - guggolt le mögém.
- De mi lesz a méreggel?
- Azzal ne foglalkozz! A gyerekünk most a legfontosabb! - felszálltam a hátamra és úgy mentünk tovább. Nem tudom mennyi idő telt el, de észrevettem, hogy egyre lassabban haladunk. Ryosuke homlokára tettem a kezemet, ami tűz forró volt. Leszálltam a hátáról, és igyekeztem megállítani.
- Ryosuke, kérlek most álljunk meg, nagyon rosszul vagy.
- Nem lehet, különben soha nem érünk oda.
- Könyörgök, nem akarlak elveszíteni! - buggyantak ki a könnyeim. Erre megállt és magához ölelt.
- Nem fogsz elveszíteni, mert soha nem hagylak magadra!
- Akkor kérlek pihenj, nem akarom, hogy rosszabbul legyél! - bólintott, majd leültünk az egyik fa elé. Ryosuke kezdett egyre rosszabbul lenni, a szemei kezdetek egyre sűrűbben lecsukódni, ez pedig nem jelentett jót. Igyekeztem őt ébren tartani, közben pedig segítségért kiabáltam.
- Hirona-chan! - láttam meg a távolból Umika-t és Chinen-kunt. A fiú az egyik lábára sántított, ám mikor meglátta a földön fekvő Ryosuke-t, ezzel nem törődve odasietett hozzá.
- Yama-chan! - paskolta meg az arcát.
- Umika, mi történt veletek?
- Chinen-kun megrántotta a bokáját, mikor egy kicsit összekaptunk. De ez most egyáltalán nem számít. Mi a fene van Yamada-kunnal?
- Egy mérges kígyó megmarta. Én próbáltam mondani neki, hogy pihenjen le, de aztán megfájdult a hasam, ő pedig a hátára ment és itt kötöttünk ki! - igyekeztem a lehető leggyorsabban vázolni a helyzetet- Borzasztóan aggódtam Ryosuke-ért.
- Umika-chan, hívj segítséget, siess! - kiabált rá Chinen-kun a barátnőmre.
- Hirona, vigyázz nehogy téged is elkapjanak! - hallottam meg Ryosuke elhaló hangját. Dőlt róla a víz és biztosra vettem, hogy csak félrebeszél.
- Ryosuke, tarts ki még egy kicsit, mindjárt érkezik a segítség!
- Kérlek, fuss különben téged is megölnek, mint az apádat! - szóval Ryosuke tudja kik ölték meg az apámat? De mégis, hogyan lehetséges ez? Szerencsére nem kellett túl sokat várni a segítségre. A mentősök a tanárunknak is szóltak, Mind a négyen a kórházba mentünk. Szerencsére Chinen-kun lába csak meghúzódott, illetve nekem se esett semmi komolyabb bajon. A biztonság kedvéért azért készítettek egy ultrahangot, hogy biztosak legyenek abban, hogy a babának nem lett semmi baja. Nagyon ideges voltam és féltem, nehogy Ryosuke-nak valami baja essen. Bár tudom, hogy nagyon erős, de egy ilyen dolgot nem szabad félvállról venni. Nagyon megkönnyebbültem, mikor az orvos azt mondta jobban lesz, csak pihennie kell. Felhívtam az anyukáját is, hogy ő is tudjon a dologról. Miután közölték, hogy nem esett baja a babának, be is mehettem hozzá. Szerencsére már magánál volt.
- Ryosuke, hogy érzed magad?
- Azt hiszem már jobban. Ugye neked sem esett semmi bajod?
- Az orvos azt mondta, hogy nincs semmi baj. Örülök, hogy már jobban vagy. Annyira aggódtam miattad!
- Kérlek, ne idegesítsd fel magad. Szerencsére nem történt semmi komoly! Kérlek, próbálj megnyugodni. - nyomott egy puszit a kézfejemre, mire elmosolyodtam. Azonban az a vallomás nem hagyott nyugodni, muszáj volt rákérdeznem.
- Ryosuke te tényleg tudod ki ölte meg az apámat? - nagyon megdöbbenhetett, ugyanis szóhoz sem bírt jutni. Végül csak szomorúan bólintott egyet.
- Azt hiszem nem titkolhatom el tovább előled az igazat. Hirona, az aki megölette az apádat, a nagyapám volt!