11.rész(Takasugi)

Másnap olyan boldogan ébredtem, mint még soha. A tudat, hogy Hirona is szeret engem, nagyon boldoggá tett. Mondjuk arról fogalmam sincs hogyan közlöm majd vele, hogy krpili vagyok és a nagyapám azt kérte tőlem, hogy öljek meg valakit, de ezek most eltörpültek a tény mellett, hogy a szerelmem nem egyoldalú. Miután felkeltem szorosan magamhoz öleltem Rin-t, miközben úgy vigyorogtam mint a tejbe tök.

- Hé Rin, ugye milyen szép dolog a szerelem? - erre csak vakkantott egyet, majd kiugrott a kezemből és visszafeküdt a helyére. Nos, őt nem igazán érdekli ez a téma, na mindegy. Miután felvettem az egyenruhámat, vidáman száguldottam a konyhába.

- Lassabban Ryo-chan, a végén még elesel és megütöd magad! - állított meg az anyám.

- Anya, olyan boldog vagyok! Képzeld Hirona azt mondta, hogy szeret engem. El tudod ezt hinni?

- Tudtam, hogy végül minden jól alakul köztetek, de most gyorsan egyél, aztán irány az iskola, mert a végén még elkésel! - végül gyorsan megettem a reggelimet, majd az anyámmal együtt mentünk is az iskolába. Útközben azon gondolkodtam, hogy tehetnék egyszerre a nagyapám kedvére és védhetem meg Daiki-t. Igaz nem vagyunk barátok, de a halálát sem kívánom. Így végül úgy döntöttem, csak a terv egyik felét végzem el, vagyis bármennyire is fáj, manipulálom Chinen-t, hogy távolodjon el Daiki-tól, majd utána megfenyegetem őt, hogyha el meri árulni bárkinek is a nagyapám dolgait, akkor az apjának bántódása esik. Remélem Daiki beijed és nem fog beszélni, különben nagy bajba fogok kerülni az biztos. Miután beértem, találkoztam is Chinen-nel.

- Hé, Yoshida, beszélnünk kell! - súgtam a fülébe és a fiú vécébe rángattam.

- Yama-chan, mi történt?

- Kérlek ne hívj, így tudod, hogy titokban kell tartanunk az igazi kilétünket! Egyébként, valami fontosat akartam mondani neked. Kérlek ne barátkozz többet Daiki-val! Egyáltalán nincs rád jó hatással!

- Yama-chan, mégis miről beszélsz? Dai-chan nagyon rendes és szeret is engem, szóval nem értem miért vagy ilyen undok vele.

- Téged szeret, engem viszont nem és bármikor elmondhatja a titkunkat. Egyébként is, ő egyáltalán nem akar bosszút állni azért, ami a szüleinkkel történt, te viszont ige, ugye?

- Azt hiszem, hogy igen. De biztos, hogy nem beszélhetek vele többet?

- Bízol bennem igaz? - erre bólintott egyet, mire összeborzoltam a haját. Legalább ez simán ment. Chinen totál bevette a dolgot, szóval most már csak tesztelnünk kell, mennyire gondolja komolyan a dolgot. Miután végeztünk a beszélgetéssel, alkalmunk is volt rá, ugyanis Irie épp akkor érkezett meg.
- Yoshida, már várom a ma esti mozit. Ha akarod hozd magaddal Umika-chant is!
- Én nem igazán szeretnék menni. Tudod, ma Takasugi-kunnal el akartunk menni valahová. - látszott, hogy nehezére esik lekoptatni őt, én pedig egy kicsit rosszul éreztem magam. Nem akarom megbántani Irie-t, de nekem Hirona a legfontosabb és ha a nagyapám bántaná őt, abba biztosan belehalnék.
- Mit mondtál neki? - nézett rám, én pedig gyorsan lehajtottam a fejemet. - Szóval így állunk! Nos, ha nem akarsz elmenni, akkor nem erőltetem, de azt hittem te más vagy mint ő! - Irire bement a terembe, Yoshida pedig szomorúbb lett, mint volt ráadásul el is sírta magát.
- Yoshida?
- Ez csúnya volt Yama-chan, nagyon csúnya! - azzal fogta magát és elszaladt. Ezt nem hiszem el, miért ő húzta a rövidebbet. Hiszen nem akarta, hogy Irie őt is megutálja. Bárcsak ne lennék az unokája, akkor tutira nem hagytam volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Órák közben alig bírtam koncentrálni, egész végig csak a Yoshida-Irie dolog járt a fejemben. Miért nekem kell ezt intéznem? Hiszen tudja mennyire gyáva vagyok. Ő már így is gyilkolt, vagyis gondolom de nekem miért kell? Nem akarok egy piti kis bűnöző lenni, mint őt. Az ebéd szünetben egy falatot sem tudtam enni, inkább leültem az iskola elé és igyekeztem kicsit kizárni mindent magam körül. Annyira rosszul éreztem magam, pedig olyan jól indult ez a reggel.
- Takasugi-kun? - hallottam meg Hirona hangját, mire megtöröltem a szememet, hogy ne lássa meg a könnyes szemeimet.
- Mit szeretnél Hirona-chan? - néztem rá.
- Csak láttam, hogy nem vagy túl jól és gondoltam megnézem, hogy vagy. - leült mellém és egy zsebkendőt nyomott a kezembe.
- Nos, nem vagyok túl jól. Kicsit összevesztem Yoshida-val, ezért most egy kicsit szomorú vagyok. De ne aggódj miattam, én meg leszek, vagyis azt hiszem. Viszont ahogy látom te se vagy jókedvű.
- Csak nagyon aggaszt ez a Yuto dolog. Hiszen ő képtelen lenne ilyesmire!
- Majd én segítek kideríteni neked!
- Komolyan? Köszönöm Takasugi-kun! - elmosolyodott, én pedig nagyon boldog voltam. A tudat hogy jobb kedvre derítettem őt, mindennél többet jelent. El is kezdtük a nyomozást az ügyben. Először ki kellett deríteni hogy ki járt az óra előtt a terembe. Legnagyobb döbbenetünkre egyedül az osztályfőnökünk volt. Egyikünk sem akarta ezt elhinni, de mikor maga vallotta be, akkor már igen. Azt mondta valaki megkérte erre, de hogy ki volt az azt nem tudja. Mindenesetre felfüggesztették, Yuto neve pedig tisztázva lett. Ettől függetlenül én maradtam a darab főszereplője, aminek azért picit örültem. Iskola után azonban a kedvem újra tönkrement.
- Ryosuke, hogy halad a tervünk? - hallottam meg a nagyapám hangját a telefonba.
- Minden rendben megy. Yoshida már kezd bizalmatlan lenni Irie irányába, szóval nem kell aggódnod! - azonban azt nem tudtam, hogy valaki pontosan hallotta a beszélgetést.
- Yama-chan! - megfordultam és Chinen állt velem szemben.  - Miért, Yama-chan? - nem válaszoltam neki, csak lehajtottam a fejem. - Yama-chan, neked nem kell ezt tenned, te nem ilyen vagy! Küzdened kell ellene, az apukádért! - erre sírva elszaladt.
- Sajnálom Chinen, de nekem ez a sorsom! - motyogtam de ezt már nem hallotta meg.