Tisztában vagyok vele, hogy kicsit elhamarkodtam a baba témát, de nem akarom emiatt elveszíteni Hirona-t, meg aztán szeretem a gyerekeket, szóval nem lesz gond, ha nekem kell majd nevelnem egyet. Hiszen ez sem lesz másabb, mint mikor az öcsémre kellett figyeljek, mikor kisbaba volt. Persze azért ez kicsit mégis más, hiszen ő az enyém lesz, még ha nem is vér szerint. Miután hazakísértem Hirona-t, elköszöntem a fiúktól és hazamentem. Muszáj volt beszélnem az anyámmal és neki is elmondanom a döntésemet. Remélem meg fogja érteni és támogat majd, ugyanis minden kis segítségre szükségünk lesz, hogy ne legyen olyan nehéz felnevelni ezt a kisbabát.
- Megjöttem! - szóltam be és leültem a kanapéra.
- Ryosuke, mi a baj? Olyan szomorúnak látszol! - jött oda hozzám az anyám és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Anya, mondanom kell valami nagyon fontosat. Hirona-t megerőszakolta a tanára és teherbe esett! Én úgy döntöttem, hogy a nevemre akarom venni azt a gyereket!
- Megőrültél? Hiszen csak 18 éves vagy Ryosuke! Biztosan jól átgondoltad?
- Természetesen, azt akarom, hogy Hirona boldog legyen és ha elvetetné azt a babát, akkor nyomasztaná őt a bűntudat, amiért lemondott róla. Biztosan nem fogom megbánni, szóval ne aggódj! Különben is nézd a dolog jó oldalát. Shota-t nem tudtad felnevelni, viszont itt lesz ez a pici akinek a nevelésében te is részt vehetsz. Segítség nélkül úgyse mennénk semmire. Nos, akkor segítesz majd nekünk?
- Viccelsz velem? Persze, hogy segítek nektek. Végre újra lesz kisbaba a házban, mert ugye itt fogtok lakni, igaz?
- Anya, ne szaladjunk ennyire előre. Először a nagyiéknak is el kellene mondani valahogy.
- Ryosuke, ugye tudod, hogy az egy kemény menet lesz? - sajnos pontosan tudtam. A nagyszüleim elég maradiak így biztosan nem fognak örülni, hogy egy olyan lánnyal vagyok együtt, aki más gyerekét várja és nem az enyémet, de ez nem Hirona hibája, elvégre megerőszakolták és nem szándékosan esett teherbe. Miután megvacsoráztam és az öcsém alaposan kifárasztott játék közben, hamar elaludtam.
Másnap korán keltem, ugyanis iskola előtt még meg akartam nézni, hogy van Hirona. Remélem hamarosan újra velünk lesz és láthatom majd azt a csodaszép mosolyát. Felvettem az egyenruhámat, majd reggeli után már indultam is. Most nem kértem meg Chinen-t és Daiki-t, hogy kísérjenek el, mert ezt szerettem volna magam intézni. Mikor odaértem, bekopogtam.
- Yamada-kun, hogy kerülsz ide ilyen korán? - nyitotta ki az ajtót Hirona mamája.
- Elnézést a zavarásért, csak szerettem volna megkérdezni, hogy Hirona-chan ébren van-e már?
- Nem, még nincs, mostanában elég sokáig szokott aludni.
- Igazából mindegy is, mert önnel szerettem volna beszélni!
- Csak nem Hirona terhességével kapcsolatban?
- Többek között. Nézze, szeretném ha Hirona-chan nem követne el baklövést azzal, hogy elveteti azt a babát, mert én leszek az apja és így az a baba normális családba fog születni. Szóval kérem, hogy támogasson minket! - lehajtottam a fejemet, Hirona mamája pedig bólintott egyet.
- Rendben van, ha tényleg komolyan gondolod ezt, akkor részemről rendben van.
- Még valami, ezt oda tudná adni neki? A többiekkel együtt csináltuk és örülnénk, ha Hirona-chan láthatná ezt! - bólintott, én pedig a kezébe nyomtam a videokazettát. Elnézést kértem, majd elindultam az iskolába. Reméltem ha Hirona meglátja ezt a felvételt amit direkt neki készítettünk, talán megváltozik a véleménye és újra iskolába jön. Magammal vittem egy babanevelésről szóló könyvet, hogy kicsit tisztában lehessek a dolgokkal. Szeretném ha mire a baba megszületik, már tényleg legyen fogalmunk arról, milyen jó szülőnek lenni. Kicsit túlságosan is belemerültek a könyvben ugyanis nem vettem észre, hogy Hirona mégis megérkezett, csak akkor, mikor megszólított.
- Takasugi-kun! - hirtelen felpillantottam és alig hittem a szememnek. Annyira boldog voltam, amiért itt van és végre szembe mert nézni ezzel a helyzettel. Gyorsan felpattantam a helyemről és megöleltem. Annyira boldog voltam, hogy végre újra itt van velünk és az osztály része lett ismét.
- Örülök, hogy visszajöttél! - a kezeim rásimultak a hátára és a többiekkel nem törődve, csak öleltük egymást. Illetve tettük volna, ha Yuto uraság nem szakítja meg ezt a pillanatot.
- Takasugi-kun, miért olvasol ilyen könyvet? - emelte fel a babanevelős könyvet, mire kiszaladt belőlem és belőle is az összes vér. Nem szerettük volna, ha a többiek már most megtudnák a dolgok állását. Nem értenék meg és egyébként is, egyelőre még senkinek semmi köze ehhez.
Én kértem meg rá. Tudjátok, az anyukám babát vár, szóval megkértem Takasugi-kunt, hogy segítsen nekem felkészülni, mert ő lesz az első kistestvérem! - segített ki minket Chinen, amiért borzasztó hálás voltam neki. Ő eddig is rengeteget segített nekem és nagyon boldog vagyok, amiért egy ilyen csodálatos barátom van, mint ő.
- Hurrá, akkor nagynéni leszek! - Umika-chan láthatóan nagyon fel volt dobva a hírtől, kár, hogy az öröme nem fog sokáig tartani, ha ez az egész kiderül. Lassan elkezdődött az óra, Hirona jókedve pedig picit alábbhagyott.
- Sensei esetleg nem cserélhetnék Takasugi-kunnal? Talán jobb lenne, ha a történtek miatt inkább ő ülhetne Hirona-chan mellett! - emelte fel a kezét Umika-chan. Szerencsére az osztályfőnökünk beleegyezett, én pedig helyet cseréltem vele, így közvetlenül Hirona mellé kerültem. Megfogtam a kezét, ő pedig rám mosolygott.
- Nos gyerekek, van egy bejelenteni valóm. Ezen a héten lesz a diákelnök választás, így ha van olyan aki jelentkezni akar, az most megteheti.
- Én jelentkezek! - Suzuka-chan rekord gyorsasággal emelte fel a kezét, nekünk pedig nem volt ellenvetésünk.
- Én is jelentkezni akarok! - vágott közbe Yuto. Remélem csak viccel, mert ő sosem nyerné meg ezt a választást.
- Természetesen. Ha már itt tartunk, szeretném ha Takasugi-kun lenne a segítőm! - hogy én? Ugye csak szórakozik velem? Eszem ágában sincs segíteni neki elvégre nem is vagyunk jóban.
- Rendben van, akkor legyen így!
- Én még igent se mondtam! - én még igent sem mondtam! - nyöszörögtem és Hirona vállára hajtottam a fejem.
- Ne aggódj, szuper leszel! - megsimogatta a fejemet, én pedig elmosolyodtam. Az órák szerencsére hamar véget értek, így Hirona és én az igazgatói irodába mentünk, hogy beszélhessünk az igazgató nővel.
- Elnézést! - biccentettünk a fejünkkel és bementünk.
- Miben segíthetek?
- Igazából valami fontosat szeretnénk mondani. Az a helyzet, hogy néhány napja megtudtam, hogy babát várok és meg akarjuk tartani! - az igazgatónő kezéből kiesett a toll. Mintha nem erre számított volna.
- Tehát Takasugi-kun...
- Nem Yamada-kun az apja, hanem Ito-sensei. Tudja mikor a múltkor megerőszakolt akkor történt! - Hirona borzasztóan szétesett, így megszorítottam a kezét, hogy egy kis bátorítást adhassak neki.
- Nos, ez egy igen kényes ügy. Normális esetben el kellene tanácsoljalak téged, Yamazaki-chan!
- Kérem, ne tegye! Csak legalább addig had maradjak, amíg nem látszik rajtam, hogy babát várok. Utána már úgysem járhatok iskolába és magántanuló leszek, de kérem addig had maradjak! - mindketten lehajtottuk a fejünket. Szerettem volna ha Hirona marad és a barátaival lehet. Egyébként is nagyon jól és keményen tanult, szóval nem vehetik ezt el tőle.
- Rendben van, ez alkalommal kivételt teszek, de senki nem tudhat a dologról! - szólt ránk az igazgatónő, mi pedig hevesen bólogattunk. Nem hiányzik nekünk újabb probléma, szóval hallgatunk mint a sír. Miután elnézést kértünk, kisiettünk az irodából.
- Örülök, hogy végül minden rendben van! - megfogtam a kezét, majd elindultunk az iskola kijárata felé.
- Biztos, hogy ezt akarod? Én nem akarok olyasmit rád erőltetni, amit nem akarsz! - ahogy kifelé sétáltunk többen megbámultak minket, de ez egyáltalán nem érdekelt.
- Persze, hogy ezt! Azt akarom, hogy boldog legyél és meglásd majd szép család leszünk együtt! Az anyámmal már beszéltem, ő megértette a dolgot, már csak a nagyszüleimnek kell elmagyaráznom, hogy a nevemre akarom venni a babádat.
- Megőrültél? Ezt már tényleg nem kellene? Olyan rosszul érzem most magam. Nem akarom, hogy ezt tedd, hiszen bármikor lehet saját gyereked!
- Feltéve ha akadna valaki olyan, aki hajlandó lenne lefeküdni egy kriplivel, akinek az egyik láb hiányzik! - miért kellett felhoznia ezt, hiszen tudja milyen rossz nekem erről beszélnem. Soha nem tehetek boldoggá senkit igazán mert a testem alkalmatlan rá. - Ne haragudj, hogy ezt mondtam. Hidd el, én nagyon szívesen együtt lennék veled, de egyelőre ki kell hevernem ezt a dolgot. - ugyan miért haragudnék rá? Hiszen nem tudhatta, hogy még soha nem voltam együtt senkivel és valószínűleg nem is leszek, hacsak ő nem akar majd velem lenni annak ellenére, hogy én soha az életben nem tudnám elfogadni magam olyannak amilyen vagyok.
- Ne emészd magad emiatt. Mi lenne, ha hazamennénk együtt? - bólintott majd elindultunk, de sajnos nem jutottunk messzire.
- Hirona-chan, ugye segítesz nekünk? - persze sejthettem volna, hogy szükségük van a barátainak a segítségére.
- Menj csak nyugodtan! - nyomtam egy puszit az arcára, majd pedig néztem ahogy a barátnőihez és a Daiki-Chinen pároshoz ment, akik fogalmam sincs mit kerestek ott. Sajnos nekem Yuto-val kellett párban lennem. Az a fiú olyan ostoba mint a tök. Semmit sem konyít a politikához és ezt be is bizonyította.
- Nakajima Yuto vagyok és számítok a szavazataitokra! Változtassuk meg együtt az iskolát! - komolyan, ennél még a hat éves öcsém is jobb beszédet kanyarítana össze. Bárcsak ne kellett volna belemennem ebbe.
Esküszöm alig vártam, hogy vége legyen ennek a választási hisztinek. A lányok meg a fiúk annyit veszekedtek egymással, ráadásul Hirona-val sem tudtam beszélgetni mert a lányok kisajátították. Így annyit tudtam tenni, hogy elviselem Yuto társaságát. A hangulatom már valahol a béka feneke alatt volt. Annyira elegem lett, hogy fogtam a szavazz Yuto-ra táblát, széttörtem és jól rátapostam. Tudom nem lett volna helyes, de már tényleg elegem volt.
- Elegem van ebből, te nem is értesz a politikához! Ahhoz, hogy az emberek rád szavazzanak, kell, hogy legyenek céljaid! Például, hogy ne tiltsák meg a szerelmes pároknak, hogy megfogják egymás kezét, vagy legyen több klub foglalkozás és minél több érdekes program, ahol minden diák részt vehet és ahol egyáltalán nem számít, hogy valaki gazdag-e vagy szegény! - mire befejeztem a beszédemet, már egy csomóan ott voltak és éljeneztek. De hát nem is mondtam semmi fontosat, vagy igen?
- Hé mindenki, szavazzatok Takasugi-kunra! - kiáltotta, mire mindenki őrjöngeni kezdett, amit totál nem értettem. Hiszen nem is mondtam semmit akkor meg miért akarja hirtelen, hogy én legyek az elnök? Hiszen csak kioktattam és semmi több. Hirona valahogy odakeveredett és elhúzott a tömegből.
- Nagyon jók az esélyeid, hogy te legyél a diákelnök, szóval innentől kezdve Yamada elnök úr leszel! - elnök úr? De hiszen nem is jelentkeztem. Mindenesetre ő boldog volt így semmi okom nem volt ellenkezni.
- De hiszen nem is jelentkeztem!
- Az nem számít, most inkább menjünk haza és majd holnap megtudjuk az eredményt! - összekulcsolta a kezeinket, majd elindultunk. Én nem akartam egyből hazakísérni, hiszen az anyukáját most úgysem találná otthon, mert meghívtam őt magunkhoz, ugyanis valami fontosat kell kérdeznem tőle. Igazából már a megerőszakolása óta érlelődik bennem a gondolat, hogy az ígérgetések helyett inkább tényleg tegyek is valamit azért, hogy neki könnyebb legyen. A nagyszüleimnek is mindent elmeséltem, hogy a nagyapám igyekezett manipulálni és rávenni, hogy öljem meg a saját véremet és vegyem át a pokoli cégét, ha vele történne valami. Mindent elmondtam neki, a megtámadásomról, Hirona-ról, hogy az az ember mindenkit manipulál maga körül. Szerencsére megértették miért akarom annyira, hogy Hirona gyereke az enyém is legyen. Miután megérkeztünk bementünk, ahol már mindenki ott volt. Hirona alaposan meglepődött, mikor meglátta az anyját.
- Nagymama, Nagypapa, ő az a lány akiről meséltem! - vezettem oda hozzájuk. Szegény nagyon zavarban volt, ez látszott is rajta.
- Yamazaki Hirona vagyok!
- Tényleg olyan szép vagy, mint Ryosuke említette. Beszéltünk édesanyáddal is és tudjuk milyen sok szörnyűségen kellett neked is keresztülmenned. - simogatta meg az arcát a nagymamám. Nos igen, valóban sokat kellett szenvednie miattam, de megígértem magamnak, hogy ilyen többet nem fog előfordulni.
- Ezek semmiségek ahhoz képest amilyen helyzetbe Yamada-kun keveredett miattam! - és már megint csak rólam beszél. Mintha az ő problémái eltörpülnének az enyémek mellett, pedig ez nem igaz.
- Igazából sokat gondolkodtam, hogy mi legyen majd ezek után, de mindig ugyanoda lyukadtam ki. - odaléptem hozzá, majd előhúztam a zsebemből a vörös dobozt. Letérdeltem elé, majd az orra előtt kinyitottam.
- Hirona-chan, az érettségi után lennél a feleségem! - ez az egyetlen mód arra, hogy megvédhessem őt a nagyapámtól. Tudom, hogy korai lenne, de minden egyes perc számít. Azt akarom, hogy boldogan és biztonságban élhessen és ha ehhez az kell, hogy elvegyem őt, akkor örömmel teszem meg.
- Igen, szeretnék a feleséged lenni! - elmosolyodtam, felhúztam az ujjára a gyűrűt, majd miután felálltam, magamhoz öleltem.
- Nem is hiszem el, hogy a kislányom férjhez fog menni! - Hirona mamája nagyon elérzékenyült, ahogy az enyém is. Hiába, az anyák már csak ilyenek.
- Mostantól kezdve mindent megfogsz kapni, amit csak szeretnél, csak egy szavadba kerül! - egy puszit nyomtam a kézfejére, ő viszont megrázta a fejét.
- Már megkaptam mindent amire vágytam, mikor rájöttem, hogy végig a közelemben voltál Ryosuke! - el sem hiszem, hogy végre a nevemen hívott. A múltkor még azt mondta nekem, egyelőre nem hívna a keresztnevemen, erre tessék. Úgy tűnik tényleg egyre közelebb kerülünk egymáshoz.
- Hiszen azt mondtad, hogy...
- Nem számít mit mondtam. Szeretlek, Ryosuke! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Noha ez a perc tényleg csodálatos volt, de még muszáj elejét venni annak a pokolnak, amit a nagyapám hozott létre ahhoz, hogy tényleg boldogok lehessünk együtt.
- Én is jelentkezni akarok! - vágott közbe Yuto. Remélem csak viccel, mert ő sosem nyerné meg ezt a választást.
- Természetesen. Ha már itt tartunk, szeretném ha Takasugi-kun lenne a segítőm! - hogy én? Ugye csak szórakozik velem? Eszem ágában sincs segíteni neki elvégre nem is vagyunk jóban.
- Rendben van, akkor legyen így!
- Én még igent se mondtam! - én még igent sem mondtam! - nyöszörögtem és Hirona vállára hajtottam a fejem.
- Ne aggódj, szuper leszel! - megsimogatta a fejemet, én pedig elmosolyodtam. Az órák szerencsére hamar véget értek, így Hirona és én az igazgatói irodába mentünk, hogy beszélhessünk az igazgató nővel.
- Elnézést! - biccentettünk a fejünkkel és bementünk.
- Miben segíthetek?
- Igazából valami fontosat szeretnénk mondani. Az a helyzet, hogy néhány napja megtudtam, hogy babát várok és meg akarjuk tartani! - az igazgatónő kezéből kiesett a toll. Mintha nem erre számított volna.
- Tehát Takasugi-kun...
- Nem Yamada-kun az apja, hanem Ito-sensei. Tudja mikor a múltkor megerőszakolt akkor történt! - Hirona borzasztóan szétesett, így megszorítottam a kezét, hogy egy kis bátorítást adhassak neki.
- Nos, ez egy igen kényes ügy. Normális esetben el kellene tanácsoljalak téged, Yamazaki-chan!
- Kérem, ne tegye! Csak legalább addig had maradjak, amíg nem látszik rajtam, hogy babát várok. Utána már úgysem járhatok iskolába és magántanuló leszek, de kérem addig had maradjak! - mindketten lehajtottuk a fejünket. Szerettem volna ha Hirona marad és a barátaival lehet. Egyébként is nagyon jól és keményen tanult, szóval nem vehetik ezt el tőle.
- Rendben van, ez alkalommal kivételt teszek, de senki nem tudhat a dologról! - szólt ránk az igazgatónő, mi pedig hevesen bólogattunk. Nem hiányzik nekünk újabb probléma, szóval hallgatunk mint a sír. Miután elnézést kértünk, kisiettünk az irodából.
- Örülök, hogy végül minden rendben van! - megfogtam a kezét, majd elindultunk az iskola kijárata felé.
- Biztos, hogy ezt akarod? Én nem akarok olyasmit rád erőltetni, amit nem akarsz! - ahogy kifelé sétáltunk többen megbámultak minket, de ez egyáltalán nem érdekelt.
- Persze, hogy ezt! Azt akarom, hogy boldog legyél és meglásd majd szép család leszünk együtt! Az anyámmal már beszéltem, ő megértette a dolgot, már csak a nagyszüleimnek kell elmagyaráznom, hogy a nevemre akarom venni a babádat.
- Megőrültél? Ezt már tényleg nem kellene? Olyan rosszul érzem most magam. Nem akarom, hogy ezt tedd, hiszen bármikor lehet saját gyereked!
- Feltéve ha akadna valaki olyan, aki hajlandó lenne lefeküdni egy kriplivel, akinek az egyik láb hiányzik! - miért kellett felhoznia ezt, hiszen tudja milyen rossz nekem erről beszélnem. Soha nem tehetek boldoggá senkit igazán mert a testem alkalmatlan rá. - Ne haragudj, hogy ezt mondtam. Hidd el, én nagyon szívesen együtt lennék veled, de egyelőre ki kell hevernem ezt a dolgot. - ugyan miért haragudnék rá? Hiszen nem tudhatta, hogy még soha nem voltam együtt senkivel és valószínűleg nem is leszek, hacsak ő nem akar majd velem lenni annak ellenére, hogy én soha az életben nem tudnám elfogadni magam olyannak amilyen vagyok.
- Ne emészd magad emiatt. Mi lenne, ha hazamennénk együtt? - bólintott majd elindultunk, de sajnos nem jutottunk messzire.
- Hirona-chan, ugye segítesz nekünk? - persze sejthettem volna, hogy szükségük van a barátainak a segítségére.
- Menj csak nyugodtan! - nyomtam egy puszit az arcára, majd pedig néztem ahogy a barátnőihez és a Daiki-Chinen pároshoz ment, akik fogalmam sincs mit kerestek ott. Sajnos nekem Yuto-val kellett párban lennem. Az a fiú olyan ostoba mint a tök. Semmit sem konyít a politikához és ezt be is bizonyította.
- Nakajima Yuto vagyok és számítok a szavazataitokra! Változtassuk meg együtt az iskolát! - komolyan, ennél még a hat éves öcsém is jobb beszédet kanyarítana össze. Bárcsak ne kellett volna belemennem ebbe.
Esküszöm alig vártam, hogy vége legyen ennek a választási hisztinek. A lányok meg a fiúk annyit veszekedtek egymással, ráadásul Hirona-val sem tudtam beszélgetni mert a lányok kisajátították. Így annyit tudtam tenni, hogy elviselem Yuto társaságát. A hangulatom már valahol a béka feneke alatt volt. Annyira elegem lett, hogy fogtam a szavazz Yuto-ra táblát, széttörtem és jól rátapostam. Tudom nem lett volna helyes, de már tényleg elegem volt.
- Elegem van ebből, te nem is értesz a politikához! Ahhoz, hogy az emberek rád szavazzanak, kell, hogy legyenek céljaid! Például, hogy ne tiltsák meg a szerelmes pároknak, hogy megfogják egymás kezét, vagy legyen több klub foglalkozás és minél több érdekes program, ahol minden diák részt vehet és ahol egyáltalán nem számít, hogy valaki gazdag-e vagy szegény! - mire befejeztem a beszédemet, már egy csomóan ott voltak és éljeneztek. De hát nem is mondtam semmi fontosat, vagy igen?
- Hé mindenki, szavazzatok Takasugi-kunra! - kiáltotta, mire mindenki őrjöngeni kezdett, amit totál nem értettem. Hiszen nem is mondtam semmit akkor meg miért akarja hirtelen, hogy én legyek az elnök? Hiszen csak kioktattam és semmi több. Hirona valahogy odakeveredett és elhúzott a tömegből.
- Nagyon jók az esélyeid, hogy te legyél a diákelnök, szóval innentől kezdve Yamada elnök úr leszel! - elnök úr? De hiszen nem is jelentkeztem. Mindenesetre ő boldog volt így semmi okom nem volt ellenkezni.
- De hiszen nem is jelentkeztem!
- Az nem számít, most inkább menjünk haza és majd holnap megtudjuk az eredményt! - összekulcsolta a kezeinket, majd elindultunk. Én nem akartam egyből hazakísérni, hiszen az anyukáját most úgysem találná otthon, mert meghívtam őt magunkhoz, ugyanis valami fontosat kell kérdeznem tőle. Igazából már a megerőszakolása óta érlelődik bennem a gondolat, hogy az ígérgetések helyett inkább tényleg tegyek is valamit azért, hogy neki könnyebb legyen. A nagyszüleimnek is mindent elmeséltem, hogy a nagyapám igyekezett manipulálni és rávenni, hogy öljem meg a saját véremet és vegyem át a pokoli cégét, ha vele történne valami. Mindent elmondtam neki, a megtámadásomról, Hirona-ról, hogy az az ember mindenkit manipulál maga körül. Szerencsére megértették miért akarom annyira, hogy Hirona gyereke az enyém is legyen. Miután megérkeztünk bementünk, ahol már mindenki ott volt. Hirona alaposan meglepődött, mikor meglátta az anyját.
- Nagymama, Nagypapa, ő az a lány akiről meséltem! - vezettem oda hozzájuk. Szegény nagyon zavarban volt, ez látszott is rajta.
- Yamazaki Hirona vagyok!
- Tényleg olyan szép vagy, mint Ryosuke említette. Beszéltünk édesanyáddal is és tudjuk milyen sok szörnyűségen kellett neked is keresztülmenned. - simogatta meg az arcát a nagymamám. Nos igen, valóban sokat kellett szenvednie miattam, de megígértem magamnak, hogy ilyen többet nem fog előfordulni.
- Ezek semmiségek ahhoz képest amilyen helyzetbe Yamada-kun keveredett miattam! - és már megint csak rólam beszél. Mintha az ő problémái eltörpülnének az enyémek mellett, pedig ez nem igaz.
- Igazából sokat gondolkodtam, hogy mi legyen majd ezek után, de mindig ugyanoda lyukadtam ki. - odaléptem hozzá, majd előhúztam a zsebemből a vörös dobozt. Letérdeltem elé, majd az orra előtt kinyitottam.
- Hirona-chan, az érettségi után lennél a feleségem! - ez az egyetlen mód arra, hogy megvédhessem őt a nagyapámtól. Tudom, hogy korai lenne, de minden egyes perc számít. Azt akarom, hogy boldogan és biztonságban élhessen és ha ehhez az kell, hogy elvegyem őt, akkor örömmel teszem meg.
- Igen, szeretnék a feleséged lenni! - elmosolyodtam, felhúztam az ujjára a gyűrűt, majd miután felálltam, magamhoz öleltem.
- Nem is hiszem el, hogy a kislányom férjhez fog menni! - Hirona mamája nagyon elérzékenyült, ahogy az enyém is. Hiába, az anyák már csak ilyenek.
- Mostantól kezdve mindent megfogsz kapni, amit csak szeretnél, csak egy szavadba kerül! - egy puszit nyomtam a kézfejére, ő viszont megrázta a fejét.
- Már megkaptam mindent amire vágytam, mikor rájöttem, hogy végig a közelemben voltál Ryosuke! - el sem hiszem, hogy végre a nevemen hívott. A múltkor még azt mondta nekem, egyelőre nem hívna a keresztnevemen, erre tessék. Úgy tűnik tényleg egyre közelebb kerülünk egymáshoz.
- Hiszen azt mondtad, hogy...
- Nem számít mit mondtam. Szeretlek, Ryosuke! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Noha ez a perc tényleg csodálatos volt, de még muszáj elejét venni annak a pokolnak, amit a nagyapám hozott létre ahhoz, hogy tényleg boldogok lehessünk együtt.
A fiú szemszögéből nézve is ugyan az jutott az eszembe, hogy egy ekkora felelősséget csak akkor vállal valaki ha nagyon szerelmes remélem a későbbiekben sem bánják meg a döntésüket. Ezek után kiváncsi leszek mit lép a nagyapja.
VálaszTörlésUh, ez az egész lánykérés dolog Ryosuke szemszögéből csak még aranyosabbra sikeredett :D
VálaszTörlésLátszik, hogy nagyon szeretik egymást, remélem, ezt a nagyapa sem fogja elrontani...
Szöget ütött a fejembe még valami. Mi az, hogy az igazgató eltanácsolással fenyegeti Hironát, mikor az ő alkalmazottjának a hibája az egész? Tulajdonképpen részben az ő felelőssége. Szépen vagyunk...
VálaszTörlésAnnyira bírom hogy a családtagok ilyen elfogadóak. Olyan sok mindenen mentek már keresztül, de mégis azt érzem hogy irigylem a két szerelmest.
VálaszTörlés