17.rész(Hirona)

Eltelt már pár nap, én mégis féltem visszamenni az iskolába. Azóta még egyszer elmentem orvoshoz, ezúttal viszont Yamada-kun is elkísért. Tiszta őrültség, hogy az apja akar lenni a babának akit várok, hiszen tudja hogy valójában nem az övé, mégis úgy tesz mintha az lenne. Persze örülök is neki, hogy nem kell ezt egyedül végigcsinálnom. Ito-sensei 3 év börtönt kapott ami jó, mert mire kiengedik én már nem leszek az iskolában, bár kétlem, hogy visszavennék őt a történtek után. Bár ő esküdözött, hogy megkérte valaki arra, hogy tegye ezt velem, de én nem hittem neki. Még ha meg is kérte valaki, ő tette tönkre az életemet, szóval a lényegen nem változtat. Szerencsém van, hogy egy olyan fiú van mellettem mint Yamada-kun, mellette teljes biztonságban érzem magam. Épp készültem volna elaludni, mikor az anyám jött a szobámba.
- Hirona, nem kellene már iskolába menned? Yamada-kun tegnap itt járt és kérte, hogy ezt adjam oda neked! - nyomott a kezembe egy kazettát.
- Miért nem szóltál? Köszöntem volna neki.
- Nem akart zavarni. A babáról is beszélgettünk. Azt mondta szeretné a nevére venni és hiába győzködtem nem változott a véleménye.
- Félek, hogy meg fogja ezt bánni, ha megszületik. Nem értem miért ragaszkodik hozzá, mikor nem is ő az igazi apja.
- Azért mert szeret téged és azt szeretné, hogy ne kelljen megbánnod, ha esetleg lemondanál róla. Most inkább nézd meg ezt, talán változik a véleményed! - azzal magamra is hagyott. Betettem a lejátszóba a kazettát és nézni kezdtem. A felvételen az osztálytársaim voltak, beleértve a három fiút is. A háttérben egy várunk visssza feliratot vettem észre. Először Umika-hoz került a kamera.
- Hirona-chan, kérlek siess már nagyon unalmasak nélküled az órák! - aztán Haruna következett.
- Ajánlom neked, hogy siess, mert nem lehet bírni Takasugi-val! - erre Yamada-kun felhorkant, én pedig elnevettem magam. Suzuka és Yuto is elismételte, hogy hiányzom nekik, Daiki és Chinen-kun pedig biztatóan mosolyogtak a kamerába. Egyedül Yamada-kun nem mondott semmit, amitől egy picit elszomorodtam. Ám egy óvatlan pillanatban kikapta Yuto kezéből a kamerát és úgy nézett bele, hogy a pillantása lyukat ütött a gyomromba.
- Hirona-chan, tudom most azt érzed nem érsz semmit, de hidd el ez nem igaz. Nekünk úgy vagy különleges, ahogy vagy. Azt szeretnénk ha visszajönnél, hogy az osztályban újra legyen vidámság és nevetés, mert mindenki sokkal boldogabb, ha te is itt vagy! Kérlek, gyere vissza hozzánk! - a szememből potyogni kezdtek a könnyek. Igaz nagyon jól estek a többiek szavai, de Yamada-kun ismét megmelengette a szívemet. Boldog voltam, amiért ennyire fontos vagyok nekik. Eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad és akkor is elmegyek az iskolába, hogy megmutassam nekik, mennyire hálás vagyok azért hogy ilyen jó barátaim. Felvettem az egyenruhámat, megcsináltam a hajamat és már mentem is. Kicsit félve ballagtam az iskolához, hisz mi van megint megtörténik? Nincs rá garancia, hogy más nem fogja ezt velem megtenni. Miután megérkeztem, egyenesen a teremhez mentem és beléptem.
- Megjöttem! - motyogtam.
- Hirona-chan! - kiáltott fel Umika, mire a lányok odaszaladtak hozzám és megöleltek.
- Üdv újra itt, Hirona-chan! - mosolygott rám Chinen-kun, Daiki pedig csak bólintott egyet. Az egyetlen aki nem volt ott, az Yamada-kun volt, de őt is megtaláltam, épp a padjánál ült és nagyon bele volt merülve egy könyvbe, ami a babanevelésről szólt. Szóval tényleg ennyire komolyan gondolja? Odamentem hozzá, de nem nézett fel.
- Takasugi-kun! - szólítottam meg, mire hirtelen felemelte a fejét. Először úgy nézett rám, mint aki nem hinné el, hogy itt vagyok, de aztán felpattant a helyéről és magához ölelt.
- Örülök, hogy visszajöttél! - a kezeim rásimultak a hátára és a többiekkel nem törődve, csak öleltük egymást. Illetve tettük volna, ha Yuto uraság nem szakítja meg ezt a pillanatot.
- Takasugi-kun, miért olvasol ilyen könyvet? - emelte fel a babanevelős könyvet, mire kiszaladt belőlem és belőle is az összes vér. Nem szerettük volna, ha a többiek már most megtudnák a dolgok állását. nem bírnám ki, ha ez kiderülne. Biztosan kirúgnának, ezt pedig nem akarom. Mondjuk ma úgyis beszélni akarok erről az igazgatónővel, ugyanis szeretnék maradni legalább addig, amíg nem látszik rajtam, hogy babát várok.
- Én kértem meg rá. Tudjátok, az anyukám babát vár, szóval megkértem Takasugi-kunt, hogy segítsen nekem felkészülni, mert ő lesz az első kistestvérem! - segített ki minket Chinen-kun. Nagyon megkönnyebbültem és hálás is voltam neki.
- Hurrá, akkor nagynéni leszek! - lelkendezett Umika, pedig reméltem nem éli bele magát túlságosan. Hamar becsengettek, mi pedig elfoglaltuk a helyünket. Kicsit még rosszul éreztem magam, főleg, hogy még év elején hátra száműztem Yamada-kunt, most viszont szükségem lett volna a közelségére.
- Sensei- esetleg nem cserélhetnék Takasugi-kunnal? Talán jobb lenne, ha a történtek miatt inkább ő ülhetne Hirona-chan mellett! - szólalt fel Umika, amiért rettentő hálás voltam. Szerencsére az osztályfőnökünk beleegyezett, így ők ketten helyet cserélte. Yamada-kun odahúzta a padját közvetlenül az enyém mellé és megfogta a kezemet. Olyan megnyugtató volt, hogy már egy percig sem féltem.
- Nos gyerekek, van egy bejelenteni valóm. Ezen a héten lesz a diákelnök választás, így ha van olyan aki jelentkezni akar, az most megteheti.
- Én jelentkezek! - emelte fel a kezét Suzuka, amivel mind egyetértettünk. Ő volt Kuzuki-kun helyettese a diák önkormányzatban, szóval nála jobb jelöltet találni sem lehetett. - Remélem mindenki támogat majd engem! - bólintottunk, majd Suzuka leengedte a kezét. Ám ezzel még nem volt vége.
- Én is jelentkezni akarok! - emelte fel Yuto is a kezét. Mégis mi a fenét művel? Hiszen neki esélye sincs. Yuto nagyon népszerűtlen volt, hiába énekelt egy híres bandában. Biztos, hogy ez nem fog összejönni neki.
- Nakajima, biztosan jelentkezni akarsz?
- Természetesen. Ha már itt tartunk, szeretném ha Takasugi-kun lenne a segítőm! - elvigyorodott, Yamada-kun pedig mellettem teljesen lemerevedett.
- Rendben van, akkor legyen így!
- Én még igent se mondtam! - nyöszörgött Yamada-kun mellettem.
- Ne aggódj, szuper leszel! - megsimogattam a haját, ő pedig a vállamra döntötte a fejét. Az óra után mentünk, hogy beszélhessünk az igazgatóval, a terhességemről.
- Elnézést! - biccentettünk a fejünkkel és bementünk.
- Miben segíthetek?
- Igazából valami fontosat szeretnénk mondani. Az a helyzet, hogy néhány napja megtudtam, hogy babát várok és meg akarjuk tartani! - az igazgatónő kezéből kiesett a toll. Mintha nem erre számított volna.
- Tehát Takasugi-kun...
- Nem Yamada-kun az apja, hanem Ito-sensei. Tudja mikor a múltkor megerőszakolt akkor történt! - lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy el fogom sírni magamat. Yamada-kun megszorította a kezem, én pedig igyekeztem erőt venni magamon.
- Nos, ez egy igen kényes ügy. Normális esetben el kellene tanácsoljalak téged, Yamazaki-chan!
- Kérem, ne tegye! Csak legalább addig had maradjak, amíg nem látszik rajtam, hogy babát várok. Utána már úgysem járhatok iskolába és magántanuló leszek, de kérem addig had maradjak! - lehajtottam a fejem, Yamada-kun pedig ugyanezt tette.
- Rendben van, ez alkalommal kivételt teszek, de senki nem tudhat a dologról! - szólt ránk az igazgatónő, mi pedig hevesen bólogattunk. Nem hiányzik nekünk újabb probléma, szóval hallgatunk mint a sír. Miután elnézést kértünk, kisiettünk az irodából.
- Örülök, hogy végül minden rendben van! - Yamada-kun megfogta a kezemet, én pedig elmosolyodtam.
- Biztos, hogy ezt akarod? Én nem akarok olyasmit rád erőltetni, amit nem akarsz! - ahogy kifelé sétáltunk többen megbámultak minket, de ez egyáltalán nem érdekelt.
- Persze, hogy ezt! Azt akarom, hogy boldog legyél és meglásd majd szép család leszünk együtt! Az anyámmal már beszéltem, ő megértette a dolgot, már csak a nagyszüleimnek kell elmagyaráznom, hogy a nevemre akarom venni a babádat.
- Megőrültél? Ezt már tényleg nem kellene? Olyan rosszul érzem most magam. Nem akarom, hogy ezt tedd, hiszen bármikor lehet saját gyereked!
- Feltéve ha akadna valaki olyan, aki hajlandó lenne lefeküdni egy kriplivel, akinek az egyik láb hiányzik! - szomorúság áradt a szeméből, én pedig nagyon megbántam, hogy ezt szóba hoztam.
- Ne haragudj, hogy ezt mondtam. Hidd el, én nagyon szívesen együtt lennék veled, de egyelőre ki kell hevernem ezt a dolgot.
- Ne emészd magad emiatt. Mi lenne, ha hazamennénk együtt? - bólintottam és mentünk is volna haza, ha az épp két részre szakadt osztálynak nem kellett volna a segítségünk.
- Hirona-chan, ugye segítesz nekünk? - szaladt oda hozzám Umika. - Láttam, hogy Suzuka mellett Daiki és Chinen-kun is ott van, ezek szerint szegény Yamada-kun már megint ki lesz közösítve és azzal a hülye Yuto-val kell párba lennie.
- Menj csak nyugodtan! - nyomott egy puszit az arcomra, majd elengedte a kezem. Közben letámadta őt Yuto, így ő sem maradt egyedül. Daiki-kun azt javasolta Suzuka-nak, hogy legyen természetesebb, viselkedjen minta diákhoz illően. Kibontották a haját, leszedték az amúgy is halvány sminkjét, a blúza felső gombjait állig begombolták és még egy szemüveget is adtak rá. Na most mondja rá valaki, hogy nem néz ki úgy, mint egy minta diák. Közbe Yuto is igyekezett meggyőzni a jelölteket.
- Nakajima Yuto vagyok és számítok a szavazataitokra! Változtassuk meg együtt az iskolát! - szegény Yamada-kun csak állt a szavazz Yuto-ra táblával és látszott, hogy nagyon nem érzi jól magát.
- Annyira sajnálom szegényt, az az ostoba Yuto teljesen kihasználja!
- Hirona-chan, ugye nem vagy Yuto mellett?
- Dehogyis, én csak Yamada-kunt sajnálom. Biztos nagyon nem boldog ettől az egész helyzettől.
- Hát, szerintem se fogja sokáig bírni vele!
Ahogy teltek a napok, mindenkit egyre inkább lázba hozott a verseny. Yuto továbbra is csak hülyeségeket talált ki, mint ingyen fagyi, videojátékok és hasonló dolgok. Szegény Yamada-kun pedig egyre rosszabbul érezte magát. Közben Suzuka is hasonló cipőben járt, ugyanis elege lett, hogy nem lehet önmaga. Mondjuk ezt meg is tudom érteni. Épp folytattuk a kampányolást, mikor észrevettük, hogy Yamada-kun eltöri a szavazz Yuto-ra táblát és rá is tapos. A lányokkal oda is siettünk.
- Elegem van ebből, te nem is értesz a politikához! Ahhoz, hogy az emberek rád szavazzanak, kell, hogy legyenek céljaid! Például, hogy ne tiltsák meg a szerelmes pároknak, hogy megfogják egymás kezét, vagy legyen több klub foglalkozás és minél több érdekes program, ahol minden diák részt vehet és ahol egyáltalán nem számít, hogy valaki gazdag-e vagy szegény! - egy csomóan odagyűltek és ámuldozva hallgatták a beszédét. Annyira büszke voltam rá, úgy beszélt, mint akit tényleg érdekel az iskola sorosa. Azt hiszem ilyennek kell lennie egy diákelnöknek. Ekkor Yuto szemében fény csillant.
- Hé mindenki, szavazzatok Takasugi-kunra! - kiáltotta, mire a tömeg felharsant és éljenezni kezdett. Szegény Yamada-kun nem értett semmit sem.
- Miről beszélsz? - kérdezte szégyenlősen, mire odaverekedtem magam és elhúztam onnan.
- Nagyon jók az esélyeid, hogy te legyél a diákelnök, szóval innentől kezdve Yamada elnök úr leszel! - kuncogtam, mire leesett neki.
- De hiszen nem is jelentkeztem!
- Az nem számít, most inkább menjünk haza és majd holnap megtudjuk az eredményt! - összekulcsoltam a kezem az övével és elindultunk.
- Először menjünk hozzánk, rendben? Van egy kis beszélni valóm veled! - na ez felcsigázott. Vajon mit akarhat mondani nekem? Mindenesetre izgatottan mentem a Yamada házhoz. Ott legnagyobb meglepetésemre nem csak Misaki-san és Shota-kun volt, hanem az anyám és feltehetőleg Yamada-kun nagyszülei is. - Nagymama, Nagypapa, ő az a lány akiről meséltem!
- Yamazaki Hirona vagyok! - biccentettem a fejemmel, mire a nagymamája megsimogatta az arcomat.
- Tényleg olyan szép vagy, mint Ryosuke említette. Beszéltünk édesanyáddal is és tudjuk milyen sok szörnyűségen kellett neked is keresztülmenned.
- Ezek semmiségek ahhoz képest amilyen helyzetbe Yamada-kun keveredett miattam! - Yamada-kun megköszörülte a torkát és odalépett hozzám.
- Igazából sokat gondolkodtam, hogy mi legyen majd ezek után, de mindig ugyanoda lyukadtam ki. Előhúzott a zsebéből egy apró vörös dobozt, majd letérdelt elém.
- Hirona-chan, az érettségi után lennél a feleségem! - felcsapta a dobozka tetejét és ott ült benne a leggyönyörűbb gyémántgyűrű, amit eddig láttam. Mosolyra húzódott a szám, ugyanis majd kiugrottam a bőrömből.
- Igen, szeretnék a feleséged lenni! - Yamada-kun rám nézett, majd ő is elmosolyodott és az ujjamra húzta a gyűrűt. Felállt és magához ölelt.
- Nem is hiszem el, hogy a kislányom férjhez fog menni! - sírta el magát az anyám, Misaki-san pedig igyekezett megvigasztalni őt.
- Mostantól kezdve mindent megfogsz kapni, amit csak szeretnél, csak egy szavadba kerül! - nyomott egy puszit a kézfejemre, de én megráztam a fejem.
- Már megkaptam mindent amire vágytam, mikor rájöttem, hogy végig a közelemben voltál Ryosuke!
- Hiszen azt mondtad, hogy...
- Nem számít mit mondtam. Szeretlek, Ryosuke! - erre Yamada-kun magához húzott és megcsókolt. Soha ilyen jól nem esett még a csókja. A tudat, hogy végre boldogok leszünk együtt, mindent megváltoztatott.