10.rész(Hirona)

Egész éjszaka azon gondolkodtam, amit Takasugi mondott nekem. Fogalmam sincs mit érzek iránta. Egy kis részem ugyan szereti, de én Yamada Ryosuke-hoz tartozom, igaz a baleset óta nem is láttam őt. Vajon gyűlöl engem? Hiszen mégis miattam ment tönkre az életének egy része. Én viszont meg akarok tenni mindent, hogy boldoggá tehessem őt, ezért is muszáj megtalálnom őt. Reggel egyedül indultam iskolába, általában Umika társaságában megyek, de ő lebetegedett, így nem tudott velem jönni. Épp annál a kereszteződésnél voltam, amerre Takasugi is lakik, mikor valami furcsára lettem figyelmes.

- Ryo-chan, akkor végre együtt lehettek Hirona-channal, ez csodálatos!

- Anya, te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű! Hiszen nem lenne mellettem biztonságban és különben sem érdekelné őt egy olyan valaki, mint én.

- Ne csináld ezt Ryosuke! - hiszen ez lehetetlen! Nem, képtelenség Takasugi nem lehet Yamada Ryosuke! 

- Anya, kérlek halkabban, még a végén meghall valaki. Te is tudod, hogy egyedül az otthonunkban hívhatsz így, különben le fogunk bukni.

- Rendben, ne aggódj nem szólok egy szót se! - tehát igaz. Tényleg ő Yamada Ryosuke, de akkor miért viselkedik így velem? Én azt hittem ő egy kedves és csodálatos fiú, de ezek szerint tévedtem. De akkor miért mentett meg engem? Én ezt már egyáltalán nem értem. Igyekeztem az iskolába, hogy Takasugi vagyis Yamada Ryosuke előtt érhessek oda. Muszáj volt megkérdeznem Yoshida-t vagy Irie-t, hogy igaz-e ez az egész? Ha igen, akkor bármennyire is bánt hogy így viselkedett velem, akkor is vele akarok lenni. 12 éves koromban eldöntöttem, hogy az övé leszek és ez nem fog megváltozni soha, még ha évekig is kell várjak arra, míg hajlandó elmondani az igazat nekem. Szerencsére hamar megtaláltam Irie-t, aki épp egy könyvvel a kezében sétált.
- Irie-kun! - kiáltottam utána.
- Oh, Hirona-chan, ne haragudj észre se vettelek. Történt valami?
- Kérlek mond el az igazat. Takasugi-kun valójában Yamada Ryosuke, igaz?
- Ezt meg honnan szeded? - látszott rajta, hogy nagyon ideges ezt pedig igennek vettem.
- Akkor ezek szerint tényleg igaz! Mi a fene ez az egész?
- Ennél többet nem árulhatok el neked. De ugye megőrzöd a titkát? Ha ez kitudódik nem csak mi hárman, hanem te is veszélybe kerülsz! - én? Mégis mi közöm van nekem ehhez? Esküszöm meg fogok bolondulni.
- Rendben, nem mondok egy szót se. Most inkább megyek! - zavartan siettem vissza a terembe, ám pechemre épp belé ütköztem. El se tudtam hinni, hogy végre előttem áll de mégsem tudom megköszönni neki, hogy megmentette az életemet. Mondjuk azt furcsállom, hogy nem is látszik rajta, hogy műlába lenne.
- Nem láttalak tegnap! Azt hittem sikerült döntened! - igen, eldöntöttem, hogy az övé leszek de csak akkor, ha végre képes lesz megnyílni nekem és bevallani az igazat.
- Én még nem döntöttem. Kérlek adj nekem még egy kis időt! - mentem is volna, de finoman elkapta a csuklómat és nem engedte el.
- Valaki mást szeretsz igaz? Irie az, láttam neki adtad a Valentin napi csokit is!
- Ez nem igaz! Nem vagyok belé szerelmes! - ez igaz, hiszen mindig is elzárkóztam más fiúk elől, hogy csak egy fiút szerethessek. Igaz kicsit bolondnak tűnhetek, de másom tényleg nincs amivel megköszönhetném neki a dolgokat.
- Akkor miért nem akarod elfogadni a szerelmemet?
- Én csak.... most mennem kell! - azzal besiettem a terembe. Épp jókor mert becsengettek. Már rögtön az első órán dolgozatot írtunk. Nem szeretek írni, noha kitűnő voltam. Kémia órán voltunk, így nem számíthattunk túlságosan nehéz dolgozatra. Mindnyájan békésen írtuk a tesztet, ám nem sokáig, ugyanis a tanárunk Yuto padjához lépett és kivett belőle egy papír darabot.
- Nakajima, megmagyaráznád? - emelte fel a lapot amin rajta voltak a válaszok.
- Ez nem az enyém! Tanár úr, hiszen tudja, hogy sosem puskáznék!
- Nézd fiam, én nagyon kedvellek téged, de amit láttam az egy lap amin a válaszok voltak. Gyere velem az igazgató irodájába, majd ott elbeszélgetünk. A többiek addig maradjanak itt és írják tovább a tesztet! - azzal Yuto - val együtt elmentek. Takasugi pontosabban Yamada-kun felállt a helyéről és sietősen távozott, Yoshida-val a nyomában. Irie meglepő módon a helyén maradt.
- Lányok, mégis mire várunk még? - pattantam fel a helyemről és a barátnőimmel az igazgatói iroda felé mentünk. Yamada és Yoshida már ott voltak.
- Mi történt? - néztem mélyen a szemébe.
- Biztosan nem ő volt, de nincs semmi amivel bizonyítani lehetne.
- Akkor most mi fog történni?
- Legvalószínűbb, hogy felfüggesztik, amíg ki nem vizsgálják az ügyet.
- De Yuto ártatlan, ő nem tenne ilyet!
- Hirona, tudjuk milyen fontos neked Nakajima-kun, de nincs semmi bizonyíték arra, hogy nem ő tette be a puskát! - végszóra Yuto is megérkezett.
- Yuto-kun, mit mondott az igazgató? - előzött be Suzuka.
- Hát, mivel ez volt az első eset, így komolyabb büntetést nem kapok, de nem vehetek részt a fesztiváli színdarabban. Az igazgató azt mondta Takasugi-kun fog helyettesíteni! - a szívem kihagyott egy ütemet. Hiszen az előadásban csók is lesz, ráadásul a szülők is meg vannak rá hívva. Ezt nem fogom túlélni, az egyszer biztos. Láttam, hogy Yamada-kun is ugyanolyan zavarban volt, mint én még el is pirult egy kicsit.
- Hirona-chan, dolgozzunk keményen együtt! - felém nyújtotta a kezét, én pedig belecsúsztattam a tenyerem.
- Rendben van, Takasugi-kun!

*Másnap*

Mivel nem volt tanítás, úgy döntöttem meglátogatom Yamada-kunt, hogy készüljünk az előadásra. Szerencsére megjegyeztem az útvonalat, ráadásul nincs is messze onnan, ahonnan én lakok. Út közben azon gondolkodtam, vajon miért nem akarja elmondani nekem az igazat? Hiszen hallottam, hogy az anyja azt mondja neki, hogy most már nyugodtan együtt lehetünk. Ezek szerint ő is érez valamit irántam és nem csak egyoldalú ez az egész. Talán attól fél, hogy nem fogadnám el, hogy műlába van? Hiszen az elvesztett lába, nekem az életemet jelenti. Egyáltalán nem érdekelne, hiszen én így is boldoggá tudnám őt tenni és azt hiszem, hogy ő is engem, hiszen már bevallotta, hogy szeret, illetve Takasugi-kun igen. Addig gondolkoztam, míg meg nem érkeztem a házhoz. A biztonsági őrök továbbra is ott voltak, akiktől még mindig kiráz a hideg. Benyomtam a csengőt és vártam.
- Hirona-chan! - jött ki Yamada-kun mamája, én pedig biccentettem egyet a fejemmel.
- Jó napot, Takasugi-kun itthon van?
- Persze, gyere csak be. Csak nem az előadás miatt vagy itt?
- De igen, tudja szeretnék egy kicsit gyakorolni vele, hogy belejöhessen a szerepébe!
- Ez nagyon kedves tőled. Tudod a fiam eléggé visszahúzódó és nem igazán szeret a nyilvánosság előtt szerepelni.
- Igen, bár Yamada-kun az iskolában egyáltalán nem ilyen! - erre a számra csaptam. Hihetetlen, hogy ki kellett ennek csúsznia.
- Azt mondtad Yamada? Te tudod az igazságot?
- Nos, meghallottam, mikor Ryosuke-nak hívta őt reggel, ezért összeállt a dolog. De ígérem senkinek sem fogom elárulni!
- Micsoda megkönnyebbülés. Igazából már egy kicsit zavart, hogy a fiam nem akarta elmondani neked az igazat. Tudod elég félénk a maga módján és nem tud könnyen beszélni az érzéseiről.
- Azt észrevettem. De én kivárom, amíg ő maga mondja el az igazságot. Addig valahogy csak kibírom! - elmosolyodtam, majd bementünk a házba. Kellemes fahéj illat csapta meg az orrom. Misaki-san felkísért, én pedig ott vártam, hogy végre találkozhassak vele.
- Te meg, hogy kerülsz ide? - a fürdő felé néztem, épp akkor jött ki. A haja elég nedves volt, épp egy törölközővel törölte át a haját. A szívem megdobbant, mikor a szemembe nézett. Elég Hirona, még nem szabad leleplezned magad.
- Azt gondoltam, gyakorolhatnánk a jövő heti előadásra, persze ha neked ez nem gond.
- Nem, egyáltalán nem. Anya, vihetek egy kis sütit a szobába? Éh gyomorral nem jó elkezdeni semmit, igaz? - rám mosolygott, én pedig szégyenlősen lehajtottam a fejem.
- Persze, vigyetek csak nyugodtan, épp most sültek ki! - egy tálcára pakolta a sütiket, majd bementünk a szobájába.
- Szóval, hol kezdjük? - kérdeztem és le akartam ülni az ágyra, de ő hátulról átölelt.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! Tudom, hogy még nem mondtál sem igent sem nemet, de tudnod kell, hogy én várni fogok rád addig, amíg ezt el nem döntöd.
- Takasugi-kun, én...
- Hirona, szeretlek! - maga felé fordított, én pedig képtelen voltam ellenállni a pillantásának. Bárcsak ne várnék arra, hogy bevallja nekem az igazat, mert azonnal a nyakába vetném magamat, hogy újra és újra elmondhassam neki mennyire szeretem őt. - Csak mond, hogy te is szeretsz és minden meg fog oldódni!
- Én is szeretlek téged! - nehéz volt kipréselnem magamból, elvégre nem Takasugi-kunt szeretem, hanem Yamada Ryosuke-t az igazi énét, viszont ha nem mondta volna ki, akkor talán örökre lemondott volna arról, hogy mi ketten esetleg együtt lehessünk. Hallottam, hogy megkönnyebbül, én pedig elmosolyodtam. Yamada-kun arca, hirtelen elkezdett közeledni az enyém felé, én pedig reflexből lehunytam a szeme és hagytam, hogy megcsókoljon. Az ajkának édes eper íze volt és egyáltalán nem volt durva, épp ellenkezőleg nagyon gyengéd volt, mint amilyen ő maga is, legalábbis azt hiszem. Noha azt nem tudom miért bántott engem egész idáig, de abban tökéletesen biztos voltam, hogy soha nem akarom őt elveszíteni.