3.rész(Daichi)

Másnap, már úgy ébredtem fel, hogy végre találtam egy helyet, ahol boldog lehetek. Noha az osztály nem tudja ki is vagyok valójában, de maguk közé fogadtak és ez nekem bőven elég. Ráadásul még Minami Megumi is kedves velem, pedig ha tudná, hogy annak az embernek a fia vagyok, aki tönkretette az életét, biztosan gyűlölne és nem akarna a közelemben lenni. Mondjuk teljesen joggal tenné, hiszen az apám által én is romlott vagyok. De amíg ezt senki nem tudja, addig teljesen nyugodt vagyok.

- Jó reggelt kicsim! Látom most sokkal boldogabb vagy, mint tegnap. Csak nem történt valami? - köszöntött az anyám, majd elém tette a reggelimet.

- Mondhatjuk úgy is. Az osztálytársak nagyon kedvesek velem, úgy érzem végre lesznek barátaim, nem csak Irie és Yoshida!

- Ennek nagyon örülök. Remélem arra is rá fogsz jönni, hogy amit az apád tett, ahhoz neked semmi közöd és nem fogod magadat gyötörni emiatt. - mintha az olyan könnyű lenne. Hiszen mindenkitől csak azt hallom, hogy ugyanolyan vagyok, mint az apám. Reggeli után elköszöntem az anyámtól és elindultam az iskolába. Szerencsére most nem kellett végig hallgatnom, a szomszéd vénasszonyok szidalmait, így nyugodtan kezdődhetett a napom. Út közben Irie és Yoshida is hozzám csapódott. Mindkettejüket már gyerekkorom óta ismerem. Korábban mi is  elég gazdagok voltunk, de az 8apámnak sikerült mindent tönkretennie. Szerencsére a két fiú ennek ellenére is a barátom maradt, amiért nem győzök eleget hálálkodni.
- Dai-chan, hogy érezted magad tegnap? - kérdezte vidáman Yoshida.
- Egész jól. Mindenki olyan kedves, örülök, hogy ide kerültem!
- Láttuk tegnap nagyon jól elvoltatok Megu-channal.
- Igen, nagyon kedves lány, remélem továbbra is ilyen jóban leszünk.
- Biztosan, Megu-chan nagyon kedves. - végül elérkeztünk az iskolához. Yoshida elköszönt tőlünk, ugyanis Karin-chan várt rá az üvegházban, ahol találkozni szoktak. Mi pedig Irie-vel, bementünk az épületbe. Az ott lévő lányok, mind súgdolózni kezdtek, ráadásul az egyik lány oda is jött hozzánk.
- Izé, te vagy Takasugi-kun, ugye? - hebegte a lány, akinek rövid fekete haja és nagy barna szemei voltak. Bólintottam, mire a háta mögül elővett egy borítékot és átnyújtotta nekem.
- Ez a tiéd, kérlek fogadd el! - hirtelen megszólalni sem tudtam. Most először érdeklek egy lányt és ez nagyon új nekem.
- Köszonöm...
- Amina! Chiba, Amina vagyok!
- Köszönöm, Amina-chan! - elmosolyodtam és Irie-vel a termünkhöz mentünk. A teremben, már nagyon volt a nyűzsgés, ami elég furcsa volt.
- Csaj, hogy megjöttetek! - köszöntött minket Kusaka.
- Mi folyik itt? Miért ilyen izgatott mindenki?
- Tudod, most van az ez évi népszerűségi verseny. Mindig egy témában rangsorolják a diákokat. Elsőnek lenni hatalmas kiváltság. Nézd csak meg! - bólintottam, majd odaléptem a legnépszerűbb diák táblához, ahol legnagyobb döbbenetemre az első helyen álltam. Szóval akkor az a lány ezért adta nekem azt a borítékot?
- Nem semmi haver! Csak két napja vagy itt, de máris mindenki imád! - ámúldozott Irie, én viszont csak megráztam a fejem.
- Engem ez nem igazán érdekel! Most inkább megyek! - leültem a padomhoz és kibontottam, az Amina-chantól kapott borítékot. Egy levél volt benne, amiben azt írta, hogy nagyon szimpatikus vagyok neki és szeretne megismerni. Nos, nagyon kedves volt tőle, hogy írt nekem, bár ha tényleg csak meg akar ismerni, abban benne vagyok, de barátnőt nem szeretnék egyelőre. Legalábbis addig, amíg nem tudatosítom magamban, hogy igenis semmi közöm ahhoz, amit az apám tett.
- Hé, mit csinálsz? - csapott a padomra Megumi, mire gyorsan a hátam mögé dugtam a levelet. Nem tudom miért tettem, de nem akartam, hogy meglássa.
- Semmit, épp csak várom, hogy kezdődjön az óra!
- Mit rejtegetsz a hátad mögött? Csak nincs egy titkos hódolód To-chan?
- To-chan?
- Igen, ez lesz a beceneved! Tetszik? - megrebegtette a szempilláit, amivel teljesen elvarázsolt. Bólintottam, mire elmosolyodott
- Úgy tűnik téged se nagyon izgat ez az egész népszerűségi verseny! Engem kifejezetten idegesít, hogy egy rangsor határozza meg ki mennyit ér itt.
- Miért téged melyik kategóriában szavaztak meg?
- Nos, a lista szerint én vagyok a legokosabb, de ennyi. Mondjuk mást nem is nagyon vártam, elvégre sportolni nem tudok és vannak nálam sokkal szebb lányok is.
- Ez nem igaz, te is nagyon szép lány vagy Megumi! - rám nézett és elpirult. Ebből azt szűrtem le, hogy nem túl gyakran hallja ezt mások szájából. Nagyon jól elbeszélgettünk, mikor Mikoto-chan jött oda hozzánk kezében egy laptoppal és nagyon nem volt boldog.
- Megumi, azt hiszem, hogy ezt látnod kell! - odatette elénk a laptopot. Amit láttam elborzasztott. Egy csomó személyes fénykép volt Megumi-ról,  legborzasztóbb pedig az volt, amin közvetlen közelből lehetett látni a heges jobb lábát. Ránéztem és láttam, hogy egy könnycsepp gördül le a szeméből. Elkezdett remegni, ezért finoman megszorítottam a kezét.
- Megumi-chan! - erre a vállamra borult és keservesen sírni kezdett. Magamhoz öleltem és igyekeztem őt megnyugtatni.
- Na jó, ez már tényleg sok! Minket bánthatnak, de Megu-chant, hagyják békén! - emelte fel a hangját Irie, amivel mindannyian egyet értettünk. Ha lehetett, most még inkább rosszul éreztem magamat. Tudván, hogy ki miatt csúfolják most őt, eltökéltem, hogy meg fogom védeni ezt a lányt, nem számít, hogyan. Megumi picit ellökött magától és megtörölte a szemét.
- Köszönöm srácok, de semmi bajom. Most inkább koncentráljunk, mert mindjárt kezdődik az óra! - igaza volt, pillanatokon belül becsöngettek. Az órát követően, odahívtam magamhoz Yoshida-t és Irie-t.
- Mit találtál ki, Dai-chan? - súgta a fülembe Yoshida, mire megráztam a fejem.
- Ki fogjuk deríteni, ki művelte ezt Megumi-channal. Benne vagytok? - bólintottak, majd ebédszünet alatt, míg a tanárok is távol voltak, beosontunk a tanáriba és elcsentük a biztonsági kamera felvételeit. Irie megkérte az egyik alsóbb évest, hogy segítsen nekünk. Minden olyan gyanús alakra rá közelítettünk, akinél volt gép, amivel a képeket fel tudta tenni az internetre. Legnagyobb döbbenetünkre, az a valaki, aki feltette Megumi képet az internetre, egy lány volt.
- Én ismerem ezt a lányt! - húzta el a száját Yoshida. - Mindig csúfolja Megu-chant, csak mert nem bír normálisan járni. Azt szokta neki mondani, hogy miért nem megy inkább egy nyomorékoknak fenntartott helyre. Dai-chan, mégis mit akarsz most tenni?
- Természetesen megmondjuk nekik, hogy meg van a tettes! - a fiúk bólintottak, majd miután visszacsempésztük a felvételt, visszamentünk a terembe.
- Srácok, meg van a tettes! - csapta össze a tenyerét Irie.
- Na és ki az? - jött oda hozzánk Megumi.
- Asuka-chan, tudod aki mindig olyan csúnya dolgokat szokott mondani neked! - Megumi felsóhajtott és szomorúan lehajtotta a fejét.
- Ne aggódj, majd mi garantáljuk, hogy nem fog többet ilyet csinálni! - simogattam meg a karját. Erre ő nem szólt semmit, csak megölelt.
- Köszönöm, To-chan! Azt is, hogy kiderítetted, ki tette meg azt is, hogy igyekeztél megvigasztalni.
- Most már légy nyugodt, többször nem lesz ilyen! - Megumi bólintott, majd miután elköszönt tőlünk, a lányokkal együtt hazament.
 - Na és mihez fogunk most kezdeni? - nézett rám Irie.
- Hogy ti mihez, azt nem tudom, de én biztosan meg fogom őt védeni! Ennyivel tartozom neki azok után, amin keresztül kell az apám miatt mennie!