2.rész(Megumi)

Végül elkezdődött az óra. Takasugi-kun is bejött, az osztályfőnökünkkel együtt.

- Gyerekek, Takasugi-kun az új osztálytársatok, kérlek segítsétek őt! - hát ha rajtam múlik, én biztosan segíteni fogok. Azt vallom, hogy egy osztály akkor az igazi, ha minden tagja jól érzi magát benne.

- Takasugi Toichi vagyok! - biccentett egyet a fejével, amit mi is megtettük, jelezve, hogy örülünk, hogy idekerült. Látszott, hogy kicsit zavarban van, így mikor rám nézett, rá mosolyogtam, hogy biztathassam őt. Őszintén, örülök, hogy a mi osztályunkba került, mert szimpatikussá vált a szememben, mikor segített nekem, hogy időben az iskolába érhessek. Igaz kaptam kb tíz percnyi késési időt, amit még elnéznek, de ezt mások nem nézik túl jó szemmel, ezért mindig igyekszem időben beérni, de sokszor van olyan, hogy egy nem sikerül. Végül Takasugi-kun leült a helyére és elkezdődött az óra. Az óra közben Takasugi-kun többször is rám nézett, amivel nagyon zavarba hozott, tekintve, hogy nem szoktak rám így nézni a fiúk. Tény, hogy nagyon jóképű fiú és udvarias is, de nem illenék hozzá, tekintve, hogy én fizikailag eléggé korlátozott vagyok, ő pedig egy egészséges fiú, akinek egy hozzá hasonló lányt kellene találnia. Az óra után, Shu-chan odament Takasugi-kunhoz.

- Szóval te vagy az új gyerek, mi? Ember, nem vagy semmi. Ugye tudod, hogy az iskolát be akarják zárni? Persze ez titok, de a lányokkal már dolgozunk a megoldáson. - felénk mutatott, én pedig ha lehet még jobban zavarba jöttem.

 - Már bocsi, de te meg ki vagy?

- A francba, már megint rossz helyen kezdtem. Kusaka Shuzaboru vagyok, de te hívj nyugodtan Shu-channak, mint a többiek. Na és téged, hogy szoktak hívni mások? - ez engem is érdekelt, kíváncsi lennék, hogyan hívjam őt, ha kettesben vagyunk.

- Nos, nem igazán szoktak becézni, szóval ha gondolod találj ki valamit!- a fenébe, na nem baj, majd én kitalálok neki valami szuper becenevet. Végül Takasugi-kun kiment a teremből, én viszont továbbra sem tudtam levenni róla a szemem.

- Lányok, a mi drága barátnőnknek tetszik egy fiú! - hallottam meg Mikoto hangját, ami alaposan kizökkentett.

- Nem is tetszik, csak segített nekem eljutni a suliig, de ennyi!

- Hát persze, Megu-chan, de ismerd el, hogy nagyon jóképű! - mosolyodott el Karin, amivel muszáj volt egyet értenem, ugyanis valóban jóképű volt.

- Inkább meséljetek, milyen őrült ötlete van ezúttal Shu-channak?

- Csak a szokásos: Láncoljuk oda magunkat az iskolához, hogy ne tudják lerombolni. Nagyon béna egy ötlet! - na igen, valóban az volt. Egy kis magányra volt szükségem, így elmentem abba az egyetlen terembe, ahol sosem tartanak órákat. Ez a terem igazából azért van, ha egy diák nem érzi jól magát, vagy egyedül akar lenni, itt megteheti. Én is gyakran járok ide, ha valaki megbánt, vagy kigúnyol azért mert nem tudom mozgatni a jobb lábamat. Olyankor kimegyek a lelátóra és zenét hallgatok, ami mindig kikapcsol és olyankor el tudok felejteni minden rosszat, ami történik velem. Azonban most nem voltam egyedül, mert láttam, hogy Takasugi-kun is felfedezte a helyet. Engem ez nem zavart és odamentem hozzá. Nem vett észre, mert a fülében benne volt a fülhallgatója, és a szeme is csukva volt. Odamentem hozzá, az egyik füléből kivettem a fülhallgatót és bedugtam a sajátomba. Kellemes zongoraszó ütötte meg a fejem, ami nagyon jót tett nekem.

- Én is ezt szoktam csinálni, ha egyedül akarok lenni. Csak idejövök és zenét hallgatok. Mintha minden megszűnne körülöttem és egy pillanatra minden probléma megszűnne. - elmosolyodott, majd inkább a távolba meredt, ahogyan azt én is tettem.

- Sokan piszkálnak téged?

- Hát, nem szeretik ha valaki más mint ők, de már megszoktam. Nem olyan nagy dolog! - valójában nagyon is az. Tudom, hogy talán megérdemlem a dolgot, de attól még ugyanúgy fáj amit művelnek velem. Nem csak szavakkal tudnak bántani, hanem fizikailag is. Persze igazán durva dolgokat még nem tettek. Csak fellöktek, vagy erősen megszorították a karomat. Soha nem mondtam ezt el senkinek, mert nem akartam még több problémát okozni magamnak. Már megszoktam, hogy így viselkednek velem.

- Elég könnyen veszed ezt az egészet!

- Mégis, hogyan lehetne másképp. Ha csak sajnáltatom magam, akkor sosem lehetek önálló és nincs rosszabb, mint mikor az ember nem teheti azt meg egymaga, amit a többiek is. Tényleg, gondolkodtál már rajta melyik klubba akarsz csatlakozni? Csak szólok, elég nagy a választék.

- Azt hiszem az énekkarba. Szeretek énekelni, bár csapatban még nem próbáltam! - szóval szeret énekelni? Ez nagyon tetszik, szeretem hallgatni, ahogyan az emberek énekelnek körülöttem. Biztosan nagy sikere lesz.

- Illeni fog hozzád. Én most megyek, mert még van elég dolgom. Te pedig inkább iratkozz fel, nehogy elkapkodják az összes helyet! - elmosolyodtam és jobbnak láttam, ha nem zavarom tovább. Azt hiszem most először érdeklődök egy fiú iránt, bár tudom, hogy semmi esélyem nem lenne nála.

- Megu-chan! - hallottam meg Karin hangját. - Már megint rosszul érezted magad?

- Nem, de szerettem volna egy kicsit levegőzni. Karin, te mit gondolsz Takasugi-kunról?

- Hát, Yoshida-kun azt mondta, már gyerekkora óta ismeri, szóval biztosak lehetünk benne, hogy nagyon kedves fiú, igaz egy kicsit zárkózott is, de biztos nem lesz vele semmi gond.

- Azt elmondta Yoshida-kun, hogy van-e barátnője?

- Miért, csak nem tetszik neked?

- Hát, talán egy kicsit! Csak a többiek előtt kicsit kínos lett volna beismerni. De előtte szeretném őt kicsit jobban megismerni.

- Majd szóluk Yoshida-kunnak, hogy beszéljen vele az érdekedben! - végül szembe találtuk magunkat a Yoshida-Irie párossal,

- Ti meg mit csináltok itt? Mindjárt be fognak csengetni!

- Igazatok van, azt hiszem jobb ha megyünk is! - megfogtam Karin kezét és a terembe mentünk. Ott előszedtük a következő órához szükséges kellékeket. Kémia óra fog következni, amit mindannyian szeretünk, mert sok vicces dolgot tudunk csinálni. Épp pakoltunk elő, mikor Mikoto odasétált Shu-chanhoz.

- Hé, Shu-chan, mióta járunk?

 Járunk? Én ezt nem is tudtam! - vakarta meg a fejét, mire Mikoto egy jó erőset rácsapott a fejére a kezében lévő újsággal.

- Persze, hogy nem te idióta. De valaki azt terjeszti, hogy igen! - ez elég érdekesnek tűnt, szóval Karin-nal, mi is odamentünk.

- Mikoto-chan, mit írnak a cikkben? - kérdezte Irie-kun.

- Hogy már régóta titkos kapcsolatot tartok fent Shu-channal, pedig ez nem is igaz. Kíváncsi lennék mégis ki írhatott ilyeneket rólunk.

- Biztosan ki fog derülni, csak várjunk egy kicsit! - ránéztünk Takasugi-kunra, aki szégyenlősen lehajtotta a fejét. A szünet után kezdetét vette a kémia óra. Mint mindig, most is párokba rendeződtünk és úgy végeztük el a kísérletet. Ma Takasugi-kun volt a partnerem, aminek nagyon örültem. Remélem legközelebb is vele kell majd párban lennem.

- Csináltál már ilyet korábban?

- Nem igazán, de biztos nem lehet olyan nehéz! - ezt hamar elkiabálta. A keverék ugyan sikeresen felvette azt a színt, amit a tanár kért, de füstölni kezdett, ami nem volt a leírásban. Végül a keverék felrobbant, egyenesen Takasugi-kun arcába és mindenét beborította a kék füst. Elnevettem magamat, ugyanis nagyon szórakoztatott a látványa. Végül ő is velem nevetett, szóval nagyon jól éreztük magunkat. Végül Takasugi-kun elment, hogy rendbe szedje magát, én pedig mosolyogva bámultam utána.

- Még most sem akarod beismerni, hogy tetszik neked? - nézett rám sejtelmesen Mikoto, mrie felsóhajtottam.

- Úgyse lenne esélyem nála, mert az ilyen fiúk a szép és tökéletes lányokat szeretik, mint te vagy, nem pedig az olyan sántákat, mint én vagyok.

- Ez nem igaz Megumi, te csodálatos lány vagy és nem kellene így bánnod magaddal! Biztosan észre fogja venni, hogy milyen sok pozitív tulajdonságod van! - na persze, ez az, amire semmi esélyt sem látok. De végül is mindegy, úgy is megfogadtam, hogy nem leszek szerelmes, mert az biztosan fájdalommal fog végződni.