8.rész(Megumi)

Borzasztó ami szegény Shu-channal történt. Nem értem miért kellett őt rögtön ilyen keményen megbüntetni. Hiszen ő is az osztály része, joga lenne fellépni velünk együtt. Szerencsére Mikoto-nak sikerült meggyőznie, hogy jöjjön el a mai próbára. Mivel hétvége van, össze tudtunk ülni, hogy megbeszéljük a dolgokat, illetve elkezdjük a próbákat. Bevallom nagyon izgulok. Tudom, hogy ők az osztályom akik soha nem nevetnek ki, de teljesen más lesz, ha az iskola előtt kell majd játszanom. Mikoto szerint a legjobb, ha önmagamat adom, a saját érzéseimen keresztül adom át a szerepet. Hát, ha ez segít, akkor azt hiszem beleadok mindent. Szerencse, hogy To-chan lesz a párom, így nem félek attól, hogy be fogok égni.
- Nekem miért kellett bejönnöm? Hiszen nem is vagyok benne a darabban! - nyöszörgött Shu-chan, ami nagyon vicces volt. Tudtam, hogy bár úgy tesz, mintha nem akarna itt lenni, valójában nagyon is bántja, hogy ő kimarad a darabból. Mivel ez itt az utolsó évünk, így sajnos több lehetőség nem lesz, hogy mind együtt csináljunk valami hasznosat, így mindenki ki akarja venni a részét a darabból.
- Azért, mert te is az osztály része vagy, idióta! - szólt rá Mikoto, majd felénk fordult. - To-chan, Megu készen vagytok? - bólintottunk, majd az ajtó felé fordultam, mintha az lenne a tükör. A darab egyik kulcsjelenetét próbáljuk el, amiben To-chan karaktere épp arról akarja meggyőzni az enyémet, hogy a külső abszolút nem számít. Bárcsak ilyen könnyű lenne, de nekem aki egész életében szenvedett azért, mert mások nem fogadták el azt, hogy más mint ők, nem olyan könnyű ez.
- Sajnálom, de nem megy! Hát nem látod, hogy egy olyan lány mint én, soha nem lehet szerelmes? Hiszen bárki aki meglátja az arcom futva menekül előlem! Soha nem leszek olyan, mint mások! - egy pillanatra belegondoltam abba, hogyan bántottak már engem az iskolatársaim, csak azért mert baj van a lábammal. Asuka gúnyos megjegyzései, a fiúk erőszakossága, mind borzasztó sebeket ejtettek rajtam és az önbecsülésemen, ami amúgy sem volt túl sok. Ezek akaratlanul is arra késztettek, hogy utat engedjek a könnyeimnek. Bár kívülről úgy tűnt, mintha csak játszanám az egészet, valójában ez már rég nem a játékról szólt.
- Ez nem igaz! Hát még mindig nem érted? Nem számít, hogy milyen a külsőd, mert csak az számít, hogy milyen vagy belül! - vajon ő tényleg ezt is gondolja, vagy csak a szerep miatt teszi? Bárcsak az előbbi lenne, ha tényleg nem egy nyomorékot látna bennem.
- To-chan? - erre gyengéden megfogta a karomat és maga felé fordított. Láttam, hogy az ő szemei is könnybe lábadtak. Azt hiszem rájött, hogy ezt egyáltalán nem játszom meg és valóban így gondolom.
 Megumi, jól figyelj: Nem számít mit mondanak mások, mert szerintem te vagy a legszebb és legcsodálatosabb lány akit csak ismerek! Kérlek ne bánj így magaddal! - mélyen belenézett a szemembe, én pedig szinte elvesztem benne. Nem kellett megerősítenie, én anélkül is tudtam, hogy mindezt komolyan is gondolja és ez nagyon boldoggá tett. Az, hogy pont ő gondolja azt, hogy szép vagyok, sokkal többet jelent bármi másnál. Ám ez a szép pillanat egy másodperc alatt tönkrement. To-chan ugyanis fogta magát és megcsókolt, én pedig nem tudtam ellenállni neki és visszacsókoltam. Ostobaság volt, hiszen egy olyan fiúnak mint ő, menekülnie kéne egy olyan lány elől mint én vagyok, de To-chan mégis megcsókolt engem. Annyira elveszettnek éreztem magam abban a pillanatban. Mikor elhúzódtam tőle, láttam, hogy a többiek milyen döbbenten néztek ránk és ez nagyon kényelmetlen volt. - Megumi, én...én nagyon... - nem akartam megvárni mit mond, csak el akartam szaladni messzire és elfelejteni, hogy egyáltalán beleszerethettem egy fiúba aki számomra teljesen elérhetetlen.
- Hagyj békén! - ellöktem magamtól és sírva kisiettem a teremből. Fojtogatott az érzés, hogy akármennyire is vele akarok lenni, egyszerűen nem tehetem meg vele azt, hogy ő is a többiek áldozata legyen. Elég, hogy Karint és Mikotot bántják miattam, nem akartam még őt is belekeverni ebbe.
- Megu, várj meg! - kiabált utánam Mikoto, mire lelassítottam.
- Mégis miért csinálta ezt? Talán nem tudta, hogy mekkora fájdalmat okoz vele?
- Miért, csak azt ne mond, hogy te nem vagy szerelmes belé!
- De igen és pont ez a baj! Nem lehetek belé szerelmes érted? Ha összejönne velem, azzal csak azt érem el, hogy ő is az áldozatom lesz, mint ahogy ti is. Nem akarom, hogy őt is bántsák, mint titeket!
- Megum ez egyáltalán nem igaz! Hisz minket nem érdekel, hogy bántanak, ha cserébe megvédhetünk téged tőlük! To-chan szeret téged, nem véletlenül csókolt meg!
- De Asuka...
- Ne foglalkozz már vele! Az egyetlen akivel most törődnöd kell, az saját magad. Csak azzal foglalkozz, hogy te mit érzel, ne gondolj most másokra Megumi! Ha ezt az esélyt elszalasztod, azt nagyon sokáig bánni fogod! - igaza volt Mikoto-nak. Ha most nem mondom meg neki, hogy mit érzek, akkor soha többet nem lesz rá esélyem. Talán azt fogja majd gondolni, hogy én ezt az egészet nem is akarom, pedig ez egyáltalán nem igaz, mert nagyon is akarom. Vele akarok lenni, kerül amibe kerül.
- Mikoto, ha találkozol vele, megmondanád neki, hogy a szokott helyen várom? - bólintott, én pedig a külön teremhez mentem. Az idő most nagyon kellemes volt, így kimentem az erkélyre és hagytam, hogy a szél egy kicsit belekapjon a hajamba. Remélem most lesz bátorságom mindent elmondani neki. Egy idő után már kezdtem azt hinni nem fog eljönni, de végül mégis megjelent az ajtóban.
- To-chan, sajnálom ami az előbb történt! - lehajtottam a fejem, mire magához ölelt. Olyan kellemes é megnyugtató volt a karjai között lenni. Azt kívántam, bárcsak örökre így maradhatnánk.
- Az én hibám az egész. Én csak...- láttam, hogy igyekszik keresni a szavakat, én viszont a szájára tapasztottam a kezemet. Szerettem volna kérdezni tőle valamit.
- Kérdeznem kell tőled valamit: Szerinted tényleg szép vagyok? - tudnom kellett, hogy ami a próbán történt, az valóban komoly volt-e. Nem akartam kétségek között vergődni.
- Nem Megumi! A szép nem fejezné ki ezt eléggé. Emlékszel mit mondtam neked? Nem számít hogy nézel ki, csak az hogy milyen vagy belülről. Már pedig te gyönyörű vagy Megumi! - legszívesebb kiugrottam volna a bőrömből. Szóval valóban komolyan gondolta, amiket mondott nekem. Akkor már tényleg nem lehetnek kétségeim afelől, hogy ő is azt érzi, amit én.
- Most először mondta nekem egy fiú azt, hogy szép vagyok és ez nagyon megijeszt. De jobban félek attól, hogy a gyávaságom miatt nem fogod megtudni mit érzek irántad valójában! - kicsit ideges voltam, hisz most először mondom azt valakinek, hogy szeretem. Vagyis mondtam volna, de To-chan beelőzött.
- Megumi, szeretlek! Nem tudom mikor és hogyan, de tudom, hogy szeretlek!
- Én is szeretlek To-chan, már azóta, hogy először találkoztunk és nem érdekelt, hogy akár el is késhetsz, segítettél nekem és azóta is folyamatosan ezt teszed!
- Úgy örülök, hogy te is ezt érzed és nem csináltam totál hülyét magamból!
- Te még totál hülyén is szuper aranyos lennél! - a kezemmel beletúrtam a hajába, mire To-chan magához húzott és újra megcsókolt. Ezúttal viszont tudtam, hogy én is ezt akarom. Nem akartam Asuka-ra vagy bárki másra gondolni, csak kiélvezni azt, hogy a fiú akit szeretek viszont szeret engem. Mintha egy pillanatra minden megszűnt volna körülöttünk. Csak remélni tudtam, hogy majd egy új fejezet fog kezdődni ebben a történetben, aminek mi ketten vagyunk a főszereplői.