9.rész(Daichi)

A mai nap nem is lehetne csodásabb. Megumi és én kettesben sétálunk, ami bár nem egy igazi randi, de végre együtt lehetünk. Persze az iskolában még Asuka barátja vagyok, de csak az számít, ami itt és most történik.

- To-chan, olyan boldog vagyok veled! Te vagy az első barátom és ez nagyon boldoggá tesz! - a mosolyától egyből sokkal jobb lett a kedvem. Örültem, hogy tegnap végre tisztáztuk mit érzünk egymás iránt, szóval már csak ahhoz kellene összeszednem a bátorságomat, hogy elmondhassam az igazat a valódi kilétemről. Bár egyelőre ezt még szeretném titokban tartani előtte. Út közben betévedtünk egy teaházba, ahol egy nagyon ismerős alakot pillantottunk meg. - To-chan, az ott nem Irie-kun? - mutatott a barátom felé. Valóban ő volt az és feltehetőleg nem volt egyedül.

- Sensei? - teljesen ledöbbentünk, mikor megláttuk az osztályfőnökünket, aki épp egy puszit nyomott Irie arcára. Vajon ezek meg mi a fenét csinálhatnak? Egy ideig úgy tettünk, mintha békésen teáznánk, majd mikor a tanárunk Kawashima a mosdóba ment, úgy tettünk, mintha épp akkor érkeztünk volna.

- Srácok, hogy kerültök ide? - nézett ránk Irie, mire odamentünk hozzá.

- Épp most érkeztünk! Na és te? Te mit keresel itt?

- Izé...csak idejöttem teázni. De úgy tűnik nektek több mesélni valótok van! - nézett rá a kezünkre ami össze volt kulcsolva. Megumi olyan piros lett mint az alma.
- Tudod, To-chan meg én...
- Együtt vagyunk! - vágtam rá. - Megumi a barátnőm persze egyelőre csak iskolán kívül. Asuka itt úgysem irányíthat! Tényleg, te mit csinálsz itt?
- Csak van egy kis dolgom, meg tanulnom is kellene. Ne aggódj, nincs semmi gond!
- Biztosan?
- Igen. A barátok különben sem hazudnak egymásnak nem? - hiszen ő most épp azt teszi! Legszívesebben a képébe mondtam volna, mit gondolok erről az egészről. Végül inkább visszafogtam magam. Nem akartam veszekedni vele, mégiscsak a barátom. Megszorítottam Megumi kezét, jelezve, hogy menni akarok. Nem értem, Irie miért nem bízik meg bennem, hisz gyerekkorunk óta barátok vagyunk.
- To-chan, jól vagy? - nézett a szemembe, mire magamhoz öleltem.
- Mond, hogy semmi baj nem lesz!
- Már miért lenne? Szerintem a tanárnő csak azért volt ott, hogy segítsen neki. Hisz Irie-kun azt mondta tanulni ment oda! - szegény Megu, milyen naiv. Lehet, hogy ő be tud dölni ennek a mesének, de én nem. Irie engem nem tud becsapni, még ha szeretne se. Miután Megumit hazakísértem, visszamentem a teaházhoz, remélve, hogy Irie még ott van. Odaérve érdekes beszélgetésnek voltam fültanúja.
- Daiki, muszáj elmondanod neki, hiszen mégiscsak a barátunk!
- De nem akarom, hogy meg tudja Ebina! Biztos azt fogja majd mondani, hogy totál hülye vagyok, amiért összejöttem a tanárunkkal! - tudtam, hogy ez lesz. Csalódtam, hogy Yoshida is tudott róla, még sem mondta el.
- Azt hittem a barátok sosem hazudnak egymásnak! - szakítottam félbe a beszélgetést.
- Dai-chan, te mit csinálsz itt?
- Azt hittem barátok vagyunk, de úgy látszik tévedtem! - azzal sarkon fordultam és otthagytam őket. Rosszul esett, hogy ennyire nem bíztak meg bennem. Hiszen én minden titkomba beavattam őket, ők pedig ennyit nem hajlandók elmondani nekem?

*Másnap*

Nem igazán sikerült kihevernem a tegnapit, szóval igyekeztem kerülni a srácokat. Ez kicsit nehéz feladat volt, de nem tudtam mást tenni. Egész nap csak ott ültem a padomnál és igyekeztem kerülni a szemkontaktust velük. Egyszer csak Shu-chan érkezett nagy vidáman a terembe.

- Skacok, képzeljétek, mégis szerepelhetek a darabban! - ennek nagyon örültem. Bár Mikoto szerint elég ügyetlen, nem hiszem, hogy rossz lenne.

- Komolyan? Na és mégis, miért gondolták meg magukat?

- Mikoto elmondott mindent, szóval engem felmemtettek! Neki pedig azt mondták, hogy mivel ez volt az első alkalom, megússza egy figyelmeztetéssel!

- Akkor neked nem ez lett volna az első eset?

- Tudod, nem vagyok valami túl jó a tanulásban! Tényleg, mi aaa aavan a srácokkal? Nem velük szoktál beszélgetni? - biccentett a fejével az Irie Yoshida páros felé, mire megrántottam a vállam.

- Talán nem is olyan jó barátok, mint gondoltam! - felsóhajtottam, majd a padra hajtottam a fejem. Nagyon hiányozott már, hogy beszélgessek velük, de nem tudtam lenyelni, hogy csak úgy titkolóznak előttem. A barátoknak nem szabadna titkolózniuk egymás előtt, vagy nem? 

- To-chan! - hallottam meg Megumi hangját, majd mikor felriadtam, az egyik ujjával megbökte az arcom. - Miért vagy ilyen szomorú? Talán tegnap történt, még valami?

- Ah, nem. Illetve tudod ez Irie titka, nem mondhatom el senkinek!

- Ez nagyon helyes! A titkok azért titkok, hogy megtartsuk őket. A barátok titkát pedig nagyon fontos megtartani. Nagyon jó barát vagy, To-chan! - nyomott egy puszit az arcomra, majd visszament a lányokhoz. Jó barát? Vajon tényleg az lennék? Láttam, hogy Irie és Yoshida odajön hozzám.

- Ne haragudj! - fejet hajtottak előttem, ami nagyon meglepett.

- Felejtsük el jó? Csak nem esett túl jól, hogy eltitkoltátok ezt előlem. De ne aggódjatok, én nem szólok senkinek. A barátok titkait mindig meg kell tartani!

- Akkor szent a béke? 

- Persze, hogy igen. Gyerekkorom óta a barátaim vagytok, szóval úgyse tudnék túl sokáig haragudni rátok. Mi lenne, ha együtt mennénk ma haza?

- Ez egy remek ötlet! - mosolygott Yoshida. Becsengettek, majd megjelent az osztályfőnökünk. Felálltunk, majd köszönés után, visszaültünk a helyünkre.

- Jól van srácok, tudjátok, hogy a hétvégén lesz a fesztivál, szóval mindent bele kell adnunk! Megumi-chan, Takasugi-kun, számítunk rátok! - ránk kacsintott, mi pedig mosolyogva bólintottunk. Az órán még egyszer átbeszéltük a szerepeket, illetve hogy ki mit fog csinálni pontosan. Az óra végével, pedig a tanítás is véget ért. Mielőtt a srácokkal hazamentünk volna, még beszélni akartam, Megumi-val.

- Megu! - szóltam utána.

- To-chan, hazamész?

- Igen. Ne haragudj, de most a fiúkkal megyek! Azt hiszem jót tenne, ha beszélgetnénk!

- Nem baj. Karinnal Mikoto-hoz megyünk, szóval ma a másik irányba megyek! Szóval vigyázz magadra, jó? - nyomott egy puszit az arcomra. Mire magamhoz húztam és megcsókoltam. Miután elköszöntünk egymástól, a srácokkal mentem hazafelé.

- Hé, veszekedtünk mi bármikor is? - kérdezte Irie, mire megálltunk és leültünk az egyik padra. Akárhogy is gondolkodtam, nem jutott ilyen alkalom az eszembe.

- Normális lenne, hogy még sose veszekedtünk? - kérdeztem inkább magamtól.

- Hmm, egyszer úgyis meg fog történni, de az biztos, hogy akkor nem bocsátok meg nektek! - húzta fel az orrát Yoshida, mire elnevettük magunkat. Tény is való, hogy nem találnék még olyan jó barátokat, mint amilyenek ők.