10.rész(Megumi)

Végre elérkezett a fesztivál napja. Már mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, különösképpen én. Félek, hogy meg fognak dobálni valamivel, vagy ki fújolnak. Épp az öltözőben ülök és igyekszek feltenni magamra egy kis sminket. A ruhámat a lányok már kiválasztották, én még nem láthattam, ami nagyon bosszantott.

- Meg jöttünk! - harsogták a lányok. Mikoto egy fehér ruhában volt, ami felé egy kék blézert vett fel. Ő nem fog szerepelni, a háttérben irányítja majd a dolgokat. Karin ezzel szemben ragyogott. egy zöldeskék csipkés ruhában volt, a hajának egy kis része a feje tetejére volt kontyozva, egy nagyobbik része pedig hullámokban simogatta a hátát. Ha ez még nem lett volna elég, egy igen erős rózsaszín rúzs is volt a száján.

- Megu-chan, így nem mehetsz ki! De sebaj, azért vagyunk itt, hogy egy kicsit átalakítsunk! - karin a hátam mögé ült, majd elkezdte csinálni a hajam. Mikoto közben a sminkemen dolgozott. Halványkék, csillogó szemfestéket kent a szememre, egy nagyon vékony réteg szemspirált, illetve a számra, egy halvány rózsaszín szájfényt kent. Közben Karin is elkészült a hajammal. Egyszerűen kontyba fogta, ám észrevettem, hogy valami megcsillan benne. Kicsit közelebb mentem és egy pillangós hajtűt vettem észre benne.

- Milyen szép! - simítottam meg.

- To-chan küldi! - suttogta Mikoto a fülembe, mire elmosolyodtam. Annyira szép és különleges ajándék, hogy biztosan meg fogom őrizni.

- Megu-chan, kíváncsi vagy a ruhádra? - kérdezte Karin, mire bólintottam. Lehúzták a cipzárt, majd végre megláthattam a ruhát. Egy halványkék, váll nélküli ruha volt, a nyakában egy ezüstös pánttal. A felsőrésze, csillogott az ezüstberakástól. Az egyetlen ami zavart a ruhában, az a kivágása. Alul ugyanis fel volt hasítva, ami láttatni engedte a lábamat. Persze nem nagyon, csak épphogy, mégis kicsit kényelmetlen volt.

- Nagyon tetszik a ruha, meg minden, csak hát a lábam!

- Éppen annyit takar, hogy a hegedből nem látszik semmi! Csak a lábfejed látszik ki, annyi pedig igazán kell. Épp itt az ideje, hogy elkezdj végre kicsit normálisabban öltözködni! Ha egész életedben takargatni akarod magad, mégis, hogy akarod mások figyelmét felkelteni? - ebben az egyben igaza volt. Ha azt akarom, hogy figyeljenek rám, nem takargathatom magamat, mintha valami vénasszony lennék. Lehet az előadás után kiszortírozom a ruháimat.
- Na jó, most már csak egy dolog van hátra.
- Mi az?
- Hát ez! - vett elő a dobozból, egy csodaszáp cipőt. Átlátszó anyagból készült és volt egy kis sarka kis. Pont úgy nézett ki, mint hamupipőke üvegcipellője. A cipő elején, egy apró ezüst pillangó volt, ami nagyon hasonlított a hajtűn lévőre. A lányok segítettek rámadni a cipőt, majd hivatalosan is késznek nyílvánítottak. Nagyon ideges voltam és kíváncsi, vajon To-channak tetszeni fogok e így. Kinéztem az ajtón és láttam a fiúkat beszélgetni. To-chan egy sötétkék ingben volt, aminek a felső gombjai ki voltak gombolva. Nagyon jól nézett ki benne. Kisétáltam, mire a fiúk tekintete megakadt rajtam.
- Na, milyen? - kérdeztem szégyenlősen.
- Gyönyörű vagy! - bökte ki To-chan, miközben a szemét le se vette rólam. Elmosolyodtam, mire közelebb jött hozzám.
- Köszönöm az ajándékot, gyönyörű szép!
- Örülök, hogy tetszik. Az anyukámé volt, ő adta nekem, hogy majd adjam oda a lánynak akit megszeretek! - szóval az anyjáé volt? Akkor tényleg nagyon kell rá vigyázzak.
- Drágám! - hallottunk meg egy ismerős hangot. Asuka odasétált To-chanhoz én pedig jobbnak láttam, ha a háttérbe húzodok.
- Asuka, hogy kerülsz ide?
- Csak jöttem szerencsét kívánni! - megrebegtette a szempilláit, mire To-chan a szemembe nézett. Bólintottam, majd To-chan egy puszit nyomott Asuka arcára. Kicsit fájt, de tudom, hogy ő igazából engem szeret, szóval le tudtam ezt nyelni. Mielőtt Asuka elment volna, még muszáj volt beszólnia nekem.
- Ne is álmodj a pasimról, megértetted? - suttogta a fülembe, mire bólintottam.
- Na jó srácok, készen álltok? - kérdezte Mikoto, mi pedig bólintottunk. Karin volt az első aki a színpadra ment, mert ő volt a mesélő. To-chan meg én, kézenfogva hallgattuk őt a színpad mögött.
" Volt egyszer egy csodaszép lány. Ám ez a lány nem volt boldog. Valahányszor a tükörbe nézett, nem látta szépnek magát!"
Kisétáltam a színpadra, mire mindenkinek tátva maradt a szája. Gondolom nem számítottak arra, hogy a sérült lábam ellenére is tudok szép lenni. Odaálltam a színpad közepére állított tükör elé és belenéztem. Igyekeztem átérezni a szerepet, de ebben a pillanatban ez nagyon nehezen ment. Tény, hogy most nem tartottam csúnyának magam, ráadásul olyan boldog voltam, mint még soha. Mindenesetre igyekeztem a lehető legjobban érzékeltetni a kétségeimet és a félelmeimet. Végül elérkezett a jelenet, aminek hála rájöttem, hogy To-chan szeret engem. Felsétált a színpadra, mire a lányok hangos súgdolózásba kezdtek. Persze, nem is várhattam mást tőlük. To-chan mögém sétált, majd elkezdtük a jelenetet.
- Sajnálom, de nem megy! Hát nem látod, hogy egy olyan lány mint én, soha nem lehet szerelmes? Hiszen bárki aki meglátja az arcom futva menekül előlem! Soha nem leszek olyan, mint mások! - a fenébe, már megint előjöttek a fájó emlékek. Ezúttal nem nyomasztottak annyira, de pár könnycseppnek így is sikerült utat törnie magának. To-chan gyengéden maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett.
- Ez nem igaz! Hát még mindig nem érted? Nem számít, hogy milyen a külsőd, mert csak az számít, hogy milyen vagy belül! - szinte elvesztünk egymás tekintetében. Akkor és ott semmi sem számított, csak ő meg én. Behunytam a szememet, majd éreztem, hogy To-chan ajka gyengéden súrolja az enyémet. Persze visszacsókoltam, majd mindketten hagytuk, hogy az érzelmeink irányítsanak minket. Hallottam a vastapsot a közönség soraiból. Vagyis most az egyszer nem a lábammal foglalkoztak, hanem tényleg tetszett nekik, amit csináltunk. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog. To-chan meg én elhúzódtunk egymástól, majd gyengeden letörölte az arcomról a könnyeket. - Van még valami, amit meg kell tennem! - suttogta a fülembe, majd otthagyott engem. Nagyon furcsa volt és nyomasztott is, hisz egyedül voltam, az egész iskola előtt. Végül To-chan visszajött egy mikrofonnal a kezében. - Mindenki, tudom azt hiszitek, hogy Shida Asuka barátja vagyok, de ez egy hatalmas hazugság! Valójában csak azért voltam vele, hogy megvédhessek vele egy számomra különleges lányt! - Erre To-chan odasétált hozzám és megfogta a kezem.
- Mit művelsz?
- Megu, nem érdekel, ha az egész iskola tudja, mit érzek irántad! Szeretném ha ők is látnák, milyen csodálatos vagy és különleges. Megu, itt az egész iskola előtt szeretném megkérdezni, hogy lennél e a barátnőm! - felém nyújtotta a mikrofont, én pedig idegesen tekintettem körbe. A nézőtért néma csendben figyelt minket, a barátaink pedig biztatóan mosolyogtak rám. Vettem egy mély levegőt és választ adtam a kérdésre.
- Igen, nagyon szeretnék a barátnőd lenni! - To-chan elmosolyodott majd magához húzott és megcsókolt. A nézőtéren lévők felálltak és hangosan éljeneztek. Felnézztem és láttam, hogy Sakura szirmok hullanak ránk. Szóval ez az egész egy terv rész lett volna? Normális esetben haragudtam volna a lányokra, hogy titkolóztak előttem, de olyan boldog voltam, hogy képtelen voltam rá. Végre azt hiszem sikerült bebizonyítanom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek mindenki hisz engem.
Az előadás után átöltöztem egy kényelmesebb ruhámba és a tükör előtt ülve, igyekeztem leszedni magamról a sminkemet. Erre valaki magához húzott és egy puszit nyomott az arcomra.
- Mit gondolsz, az anyukád haragudna, ha később mennél haza?
- Azt hiszem, veled elengedne, To-chan! - felhúzott és magához ölelt. Soha nem éreztem még ilyen boldognak magamat, mint abban a pillanatban. Kár, hogy ez a pillanat nem tartott sokáig. Megjelent ugyanis Asuka, majd egyből pofon is vágta To-chant.
- Ezt nagyon meg fogod bánni! Gondolom mondanom sem kell, hogy az egyességünknek vége, szóval továbbra is megmondom majd a magamét ennek a kis nyomoréknak!
- Tudod mit Asuka? Csináld csak nyugodtan, nem félek már tőled! Igen, lehet, hogy az egyik lábam használhatatlan, de engem legalább szeretnek, veled ellentétben! Azt hiszem ahelyett, hogy engem bántasz, inkább barátokat kellene keresned, mert a végén teljesen egyedül maradsz! Egyébként is, a sértéseid már nem fognak hatni és tudod miért? Mert a barátaim tudják, hogy nem vagyok nyomorék, To-chan is tudja, de ami a legfontosabb, hogy én is tudom, hogy nem vagyok nyomorék, épp ezért már nem érdekel te vagy más mit gondol rólam! - szerencsére ez elég volt ahhoz, hogy Asuka otthagyjon minket. Boldog voltam, hogy vegre megmondhattam neki a magamét.
- Tetszik ez a Megu!
- Talán nem kellett volna?
- Dehogynem, örülök, hogy egy ilyen erős barátnőm lehet, mint amilyen te vagy! Na jó, most menjünk mert lassan be fog sötétedni! - összekulcsolta a kezünket, majd elkezdtünk hazasétálni.
- Hé, To-chan, akkor ez most azt jelenti, hogy nem kell titkolóznunk mások előtt?
- Hát ha nem szeretnél, akkor nem kell! Most már végre te vagy a barátnőm és garantálom, hogy mellettem nagyon boldog leszel! - megsímogatta az arcomat majd megcsókolt. Azt hiszem végre kezd visszaállnia normális kerékvágásba és talán az emberek is hozzászoknak végre ahhot, hogy más vagyok mint ők.