3.rész(Hirona szemszöge)

Nos, elég érdekes volt, így látnom Takasugi - t. Valami történt, különben nem lenne ilyen boldog. Úgy döntöttem, hogy kiderítem, mégis mi a fene ütött belé. Pechemre elkezdődött az óra.

- Na jó gyerekek, a mai egy különleges óra lesz. A következő hétre egy projektmunkát kell készítenetek, egy általam kiválasztott osztálytársatokkal. A párok a következők: Yuto és Suzuka, Haruna és Irie, Umika Chan és Yoshida, valamint Takasugi Kun és Hirona Chan! - hogy mi van? Na ne, nem kerülhetek párba vele, ez egyszerűen lehetetlen.

- Tanár úr kérem, nem lehetne inkább valaki más? Takasugi Kun meg én, nem ápolunk túl jó kapcsolatot egymással.

- Akkor, most itt az idő, hogy megismerkedjetek egy kicsit jobban. A projekt témája, szerelem a költészetben! Remek, akkor jó munkát mindenkinek és ne feledjétek, jövőhétig van határidőtök! - na ez szép, nem csak Takasugi lett a párom, de még a szerelemről is kell írjak. Mégis, hogyan írjak valami olyanról, amit még sosem éreztem? Az óra után odamentem Takasugi - hoz, hogy megkérdezhessem, mégis miért volt olyan boldog reggel.

- Takasugi Kun?

- Mit akarsz? - persze, velem ettől függetlenül nem lett kedvesebb, de már kezdem megszokni.

- Csak szerettem volna megkérdezni, hogy mégis mitől lettél olyan boldog? Normális esetben, biztosan nem pusziltál volna meg engem.

- Történt tegnap valami olyasmi, ami boldoggá tett és ezt a mai napot, még az ostoba kérdéseid sem tehetik tönkre.

- Azt hittem a tegnapi után, egy kicsit más lesz a viszonyunk!

- Akkor úgy tűnik, tényleg túl buta vagy! Nincs időm rád, meg az ostoba kérdéseidre!

- Hé, mi lesz a projekt munkával?

- Mintha annyira velem akarnál dolgozni! - felállt a helyéről és otthagyott. Remek, valahogy sejtettem, hogy ez lesz.

- Hirona, mi történt? Jött oda hozzám Umika és Haruna.

- Semmi, csak már megint megkaptam tőle a magamét, de ne aggódjatok, már kezdem megszokni.

- Nem értem, Takasugi Kun miért nem kedvel téged, pedig aranyos lány vagy és nem mondtál neki semmi rosszat sem.

- Figyeljetek, nem akartok segíteni nekem? Szeretném kideríteni, hogy mégis honnan jöttek ezek, meg, hogy miért ilyen furcsák!

- Hirona Chan, nem hiszem, hogy ez jó ötlet, biztos le fogunk bukni! - próbált meg lebeszélni róla Umika, de én kötöttem az ebet a karóhoz. Végül abban állapodtunk meg, hogy a szülői értekezlet után meglessük, hogy milyen délutáni foglalkozást választottak maguknak. Ez most egy különleges értekezlet volt, ugyanis nekünk diákoknak is részt kellett venni rajta. Már minden szülő ott volt, kivéve természetesen a három új fiúét. Azt tudtam, hogy Takasgui szülei már nem élnek, de furcsállom, hogy a nagyszülei nem jöttek el.
- Irie Kun, Yohida Kun, hol vannak a szüleitek?
- Yoshida szülei nem érnek rá a munka miatt, az én szüleim, pedig külföldön dolgoznak, ezért nem tudtam eljönni! - Irie Kun ügyesen kivágta magát, de én akkor sem hittem nekik. Túlságosan furcsa ez nekem.
- Nos, akkor, azt hiszem kezdhetjük is!
- Elnézést a késésért! - rontott be a terembe, egy gyönyörű, világosbarna hajú nő, akinek az arca nagyon ismerős volt nekem. Kicsit megigazította a haját, majd odament Takasugi mellé és egy puszit nyomott a feje tetejére.
- Elnézést, de ön kicsoda?
- Fukazawa Misaki vgayok, Takasugi mamája!
- Az anyja? - kérdeztük mind egyszerre. Szóval, akkor a mamája mégsem halt meg? Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy ma különösen vidám volt?
- Elnézést, de Takasugi Kun, azt mondtad, hogy a szüleid meghaltak.
- Igen, a férjem valóban meghalt abban a balesetben, én pedig egy külföldi magán kórházba kerültem, mert hosszú ideig voltam kómában és nem tudtam kapcsolatot tartani a fiammal! - az osztályfőnökünknek látszólag sikerült beadnia a sztorit, én viszont még mindig kételkedtem. Takasugi viszont meglepően más volt, egész végig fogta az anyukája kezét és sokszor egymásra mosolyogtak. Az értekezleten csupa iskolával kapcsolatos dolgokról volt szó. Mivel ez az utolsó évünk, a továbbtanulás is szóba került. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a három fiú, vajon milyen utat választ magának, de szerintem erre is meg fogom majd kapni a választ. Miután az értekezlet véget ért, a szülők hazamentek, mi pedig készülődtünk a délutáni foglalkozásokra. Mivel a három fiú, más foglalkozást választott magának, ezért szétváltunk. Haruna Irie Kun nyomába eredt, Umika Yoshida körül szaglászott, nekem pedig maradt Takasugi. Érdekes módon, a bokszteremhez ment és elkezdte püfölni az egyik zsákot. Talán csak azért csinálta, hogy formában tartsa magát és nem is ide akart jelentkezni. Megcsörrent a mobilom, ezért gyorsan a fal mögé húzódtam. Szerencsére, Takasugi nem vett észre engem, ez egy kicsit megnyugtatott.
- Hirona, híreim vannak! Úgy tűnik Yoshida Kun, a focicsapathoz, Irie Kun, pedig a főzőklubhoz csatlakozott.
- Na és azt nem tudod, hogy Takasugi, mit választott magának?
- Nem fogod elhinne, de a színjátszókört, ahogyan te is, továbbá tegnap látták őt az énekkarban is, de azt mondták csapatban pocsék volt, viszont egész szép hangja van.
- Ugye, most csak viccelsz velem? Nem fogok kibírni vele, egész délutánokat. Na jó, leteszlek, mert láttam Irie Kun - t bejönni! - gyorsan letettem a telefont és igyekeztem fülelni.
- Hallom, tegnap jól helyben hagytak!
- Fogalmad sincs, hogy mi történt. Egyébként, meg ha tudni akarod, akkor épp Hirona - t védtem meg!
- Még mindig itt tartasz? Elegem van már abból, hogy az elmúlt hat évben, a rögeszméddé vált, megvédeni azt a lányt! - megvédeni engem? Elmúlt hat év? Talán csak nem ismertem Takasugi - t már korábban is?
- Te is tudod, hogy meg kell őt védenem! Nem akarom, hogy vele is rossz történjen, de te ezt nyilván nem értheted meg!
- Igen, tényleg nem értem meg, ahogyan azt sem, hogy miért kell mindennek rólad szólnia! Csak azért, mert az apám a te apádnak dolgozott, még nem kellene lenézned engem!
- Én soha, nem néztelek le téged, te voltál az, aki folyton a fejemhez vágtad, hogy csak az apám miatt ismernek annyian! Szerintem te voltál az aki, mindig féltékeny volt rám! - erre Irie bedühödött és bemosott egyet Takasugi - nak. Bevallom borzasztó érzés volt ezt látni, de magam sem tudom, hogy miért. Takasugi, valamiért nem ütött vissza, Irie viszont szó szerint nekiesett. Bármennyire is nem kedveltem Takasugi - t, muszáj volt megvédenem.
- Hagyjátok abba! - kiáltottam rájuk, majd Takasugi elé álltam. Hallottam, annak a szegény fiúnak, a halk sóhajtását, amivel megkönnyebbült.
- Hirona Chan, te ne avatkozz ebbe bele, egyébként, meg mióta vagy itt? - mindkét fiú megijedt, mintha attól féltek, hogy olyan dolgokat tudok meg róluk, amiket nem kéne. Úgy döntöttem, inkább nem mondom meg nekik, hogy mindent hallottam, mert nem akarok még rosszabb helyzetbe kerülni.
- Csak most jöttem. Irie Kun, kérlek ne bántsd őt, hiszen tegnap nagyon durván megverték. Igyekeztem eljátszani, hogy sírok és szerencsémre Irie bevette és otthagyott minket.
- Ugye, tudod, hogy pocsék színész vagy?
- Jól érzed magad? Szegénykém, már megint jól helyben hagytak! - leguggoltam hozzá és összeborzoltam a haját.
- Arra nem gondoltál, hogy esetleg direkt nem ütöttem vissza? Egyébként, köszönöm, hogy megint segítettél! - észrevettem, hogy Takasugi szemében könnyek gyülekeztek.
- Mégis mi van veled, Takasugi Kun? Egyszer még utálatos vagy velem és sértegetsz, a következő pillanatban, pedig annyira sebezhető vagy és kedves.
- Te nem ismersz engem, szóval honnan veszed ilyen biztosra, hogy tudok kedves is lenni?
- Láttam, ahogyan tegnap sírtál a mamád után, aztán mai is, ahogyan fogtad a kezét és rá mosolyogtál, kizárt dolog, hogy ne legyél kedves!
- Fogalmad sincs arról, milyen anya nélkül felnőni! Borzasztó érzés, amikor nincs veled éjjelente, nem mond neked esti mesét, mielőtt lefekszel, nem vigasztal meg téged, ha szomorú vagy. Nekem ezek mind kimaradtak, ezért viselkedtem tegnap úgy, ahogy. Ne hidd, hogy ez miattad volt!
- Szerintem, te nem vagy rossz, mint ahogyan próbálod mutatni! - felsegítettem a földről, majd a zsebkendőmmel letöröltem a vért a szájáról.
- Ha annyira rosszul esik neked, hogy így viselkedek veled, akkor miért segítesz nekem folyton?
- Mert úgy érzem, meg kell tennem! - odaadtam a kezébe a zsebkendőt, majd kisétáltam a teremből. Kavarogtak bennem az érzések. Ezúttal nem éreztem iránta sem utálatot, sem semmi mást, csupán csak sajnáltam őt azért, amiért ilyen helyzetbe került. Azt viszont mindenféleképpen ki kell derítenem, hogy mégis mi köze van Takasugi - nak hozzám!