18.rész(Takasugi)

Egy hét telt el azóta, mióta kvázi megkértem Hirona kezét és azóta olyan boldog vagyok, mint eddig még sosem. Persze akkor még nem gondoltam arra, hogy mi fog ma történni az iskolában. Ugyan miért kellett volna rosszra gondolni? Miután anyám elvitte az öcsémet az óvodába, engem is elkísért az iskolába.

- Ryosuke, biztosan ezt akarod? Úgy értem, nem vagy túl fiatal a házassághoz?

- Ne aggódj anya, teljesen biztosan vagyok a dolgomban. Most megyek, mert el fogok késni! - nyomtam egy puszit az arcára, majd bementem az iskolába ahol hozzámcsapódott Chinen és Daiki is, így együtt mentünk be. Na és ekkor jött a fekete leves. Miután beléptünk mindenki haragosan bámult minket és nyomasztó csend telepedett az osztályra. Hirona csak leszegett fejjel állt, szerintem tisztában volt azzal mi folyik itt. Umika-chan odasétált Chinen-hez, majd felpofozta.

- Te hazug, ezt soha nem bocsátom meg neked!

- Mit csináltam Umika-chan? - szabadkozott Chinen, mire Umika-chan felmutatott egy cikket, amin én vagyok Yamada Ryosuke-ként. Hirtelen az összes vér kiszaladt belőlem. Mégis honnan tudták meg a dolgot? Hiszen olyan keményen igyekeztem ezt elrejteni előlük.

- Magyarázzátok meg, miért hazudtatok nekünk egészén idáig! - szólt ránk Yuto, de én nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy tudják a dolgok állását, legfőképpen a nagyapám körüli dolgokat. Ami azonban elkeserített, hogy Hirona abszolút nem állt ki mellettem. Végülis tök mindegy volt.

- Semmi közötök ahhoz, hogy Yama-chan miért titkolta el ezt előletek! Egyébként is, majd ha nektek is menekülnötök kell az újságírók elől mint neki, akkor talán ti is rájöttök a dologra. - állt ki mellettem Chinen. A többiek leszegték a fejüket, én pedig kiszaladtam a teremből. Annyira fájt hogy kiderült ez az egész. De vajon ki tehette? A Chinen- Daiki páros biztosan nem, elvégre az ő titkuk is volt, nem csak az enyém.

- Ryosuke várj! - szaladt utánam Hirona, de én nem álltam meg.

- Hagyj engem békén. Úgy tűnik mégsem szerettél annyira, mint mondtad.

- Félreérted a dolgokat!

- Egyáltalán nem értem félre a dolgokat. Talán tényleg túl hamar másztunk bele ebbe az egész eljegyzősdibe! Előbb talán gondoljuk át ezt az egészet.

- Mit akarsz ezzel mondani? Hogy már nem szeretsz?

- Nem ezt mondtam, de most inkább megyek! - azzal fogtam magam és elhagytam az iskola épületét és egyenesen hazamentem. Az anyám még otthon volt és mikor meglátta a halál sápadt arcomat, aggodalom ült ki az arcára.

- Ryo-chan, mi történt?

- Anya, már mindenki tudja, hogy én vagyok Yamada Ryosuke és utálnak engem, ráadásul Hirona sem állt ki mellettem! - szipogtam, mire magához ölelt.

- Kicsikém ne sírj, ez várható volt. De miért nem kérdezted meg Hirona-chant, hogy miért nem állt ki melletted?

- El akarta mondani, de nem hagytam neki. Most inkább felmegyek a szobámba! - azzal felvonszoltam magamat a szobámba. A déletőtt további részében Rin-nel játszottam, illetve igyekeztem túltenni magamat azon a tényen, hogy már mindenki tudja az igazat. Aztán úgy dél körül az anyám rontott be a szobámba.

- Most hívtak az óvodából, hogy az öcséd nincs ott!

- Mi az, hogy nincs ott?

- Azt mondták elment érte valaki és elvitte! Ryo-chan félek az öcsédet elrabolták! - az anyám zokogva a vállamra borult, én pedig alig kaptam levegőt. Az én kicsi öcsimémet valaki elvitte és ki tudja mit fog csinálni vele. Írtam Chinen-nek, hogy segítsenek megtalálni. Az anyámnak kénytelen voltam nyugtatót adni, mert nagyon rossz állapotban volt. Amíg aludt, elkezdtem keresni az öcsémet. Megnéztem a kórházban, a parkban de sehol sem találtam meg őt. Már a rendőrséget akartam hívni, mikor Daiki felhívott.
- Ryosuke, Hirona-chan megtalálta az öcsédet, a régi gyár előtt vannak! - gyorsan kinyomtam a telefont és már szaladtam is, egészen a gyárhoz. Hirona valóban ott volt az öcsémmel együtt. Mikor meglátott, a szemei könnybe lábadtak, én pedig odaszaladtam hozzájuk.
- Jól vagytok? - öleltem őket magamhoz.
- Én igen, de Hirona-channak nagyon fáj a hasa! - ránéztem a pólójára, amin átütött a vér. Tudtam, hogy valami baj van a babával, ezért a karomba kaptam és az öcsémmel a nyomomban a kórházba siettünk. Ott az orvos elvitte Hirona-t, én pedig igyekeztem nyugtatni az öcsémet.
- Shota, hol voltál? A mama nagyon aggódott miattad!
- Egy sebhelyes arcú bácsi azt mondta szeretne beszélni velem és azt mondta nagy tervei vannak velem! - sebhelyes? Szóval a nagyapám volt. Én hülye, miért nem gondoltam erre. Ha az öcsémet bántani meri, én tényleg megölöm őt. Felhívtam az anyámat és elmondtam, hogy Shota megkerült. Oda is jött hozzánk a kórházba. Közben az orvos is kijött.
- Doktor, ugye jól vannak?
- Igen, de nagyon sokat kell pihennie. Csak kicsin múlott, hogy ne veszítse el a gyereket akit vár! - borzasztóan éreztem magam. Hiszen miattam került ilyen helyzetbe. Bementem hozzá és szerencsére már ébren volt.
- Ryosuke, ne haragudj rám! - erre odasiettem hozzá és magamhoz öleltem.
- Legközelebb ne csinálj ilyen ostobaságot egyedül, mert már nem csak magadért felelsz hanem a babánkért is!
- Csak valahogy jóvá akartam tenni, hogy nem álltam ki melletted. Csak nem akartam, hogy megint szembe kelljen nézned a balesettel, ezért nem mondtam semmit, de már tudom, hogy butaság volt. Tudom, hogy mgérdemelnem, hogy utálj engem!- éreztem hogy remeg a sírástól, mire a kezemet a hasára simítottam.
- Már, hogy tudnálak utálni? Hiszen neked köszönhetően meglett az öcsém. Egyébként is, nagyon szeretlek téged Hirona és azt akarom, hogy mi ketten boldogok legyünk együtt.
- Nagyon szeretlek Ryosuke! - erre megcsókoltam. A végére legalább kibékültem vele.  A nagyapám viszont egy életre elvágta magát nálam, ezért mostantól mi ketten, ellenségek vagyunk!