1.rész(Hirona szemszöge)

Ha egy osztályba új diákok érkeznek, az általában jó dolog. Az én esetemben viszont közel sem mondható jónak. Ugyanis nem egy, de rögtön három új fiút is kapunk, akiket nekem kell majd pátyolgatnom és az igazat megvallva semmi kedvem nincsen hozzá. Reménykedtem benne, hogy valaki olyat kérnek fel eme megtisztelő szerepre, mint Umi Chan, Suzuka vagy Haruna. Gőzöm sincs, hogyan fogom túlélni velük a napot.
- Hirona, várod már az új srácokat? Azt mondják, hogy mindhárman gazdagok és elképesztően néznek ki! - áradozott a hátam mögött Haruna, nekem pedig hányingerem támadt. Nem értem mit van úgy oda értük, hiszen nem is ismeri őket.
- Miért kellene várnom? Hiszen nincs bennük semmi különleges. Biztosan három elkényeztetett kölyök lesz, akiért tolongani fognak a lányok, ők meg lubickolnak a kiskirály szerepben. Különben is, én jól meg vagyok egyedül is.
- Hát te tudod, de majd ne csodálkozz azon, ha a fiúk nem fognak foglalkozni veled! - én lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést és inkább arra koncentráltam, amit a tanár mondott, mert történelem óra közepén voltunk épp. Az óra végeztével mehettem is az iskola épülete elé, hogy ott várjam meg a három új diákot. Az iskola, noha kívülről inkább tűnt egy laktanyának, mint sem egy intézménynek, belülről ez mégse tűnt fel az embernek annyira. A hosszú folyosók szinte alig keresztezték egymás útját, ráadásul a bézs szín, ami az iskola belsejét uralta, barátságosabbá tette a helyet. Mivel az iskolának nem volt sok tanulója, így ennek tükrében kevés terem kapott helyet az épületben. Úgy tíz perccel később begördült egy hófehér limuzin és kiléptek rajta az új diákok. Az első fiúnak, a korához képest nagyon babaarca volt. A haja a barna egy igazán világos árnyalatában pompázott és azt már az első pillanatban észrevettem, hogy kedveli a rózsaszínt, hiszen a csíkos inge mellett a tornacipője is rózsaszín volt.
- Yoshida Eitarou vagyok, nagyon örülök! - egy pillanatra elmosolyodott és biccentett egyet a fejével, amit én viszonoztam is. A második fiú, már sokkal érettebbnek tűnt. Kissé borzas fekete haja volt és a szemüvege alapján azt a következtetést vontam le, hogy biztos nagyon okos lehet. Elég lazán öltözött, már ami az ingére vett melegítő felsőn és az edzőcipőn látszott.
- Irie Sugizou vagyok! Szóval te leszel az aki, majd körbevezet minket?
- Igen én... - képtelen voltam befejezni a mondatot, ugyanis kiszállt a harmadik fiú. A sötétbarna, szinte már fekete haja tökéletesen kiemelte a nagy, mogyoróbarna szemeit. Volt valami ismerős az arcában, de nem tudtam rájönni, hogy mi az. Teljesen letaglózott a látványa. Öltözést tekintve ő volt a három közül a legelegánsabb, a szürke pulcsijával és a nyakában lógó kockás sáljával.
- Takasugi Touichi vagyok! - biccentett egyet a fejével, majd mélyen a szemembe nézett. Hirtelen köpni - nyelni nem tudtam. - Te nem mutatkozol be? - sóhajtott fel, mire végre sikerült kijózanodnom.
- Yamazaki Hirona vagyok, én leszek majd az, aki körbevezet titeket! - biccentettem egyet a fejemmel, mire Takasugi Kun megindult, nyomában pedig már ott volt a másik kettő. Tehát Takasugi a vezetőjük, ezt azért jó tudni.
- Igyekezhetnél, nem érünk rá egész nap! - nézett rám Takasugi, én pedig legszívesebben ott hagytam volna őt egyedül. Kíváncsi lennék, akkor is odatalálna e a megfelelő teremhez. Jó idegenvezető lévén, sikerült mindent megmutatnom nekik, de ők láthatóan nem élvezték a körutat, vagy csak az én társaságom nem vonzotta őket. Nos mindkét eset elég valószínűnek tűnt.
- Elég idegesítő ez a lány nem? - szólt oda Takasugi Irie Kun - nak, ez pedig eléggé bosszantott. Hiszen én is hallottam!
- Egy kicsit, de egész érdekes is! - Irie elmosolyodott, nekem pedig jól esett, hogy legalább ő nem gondol rosszat rólam. Hármójuk közül, talán ő az, aki felkeltette az érdeklődésemet. A kis túra után bevezettem őket az osztályterembe.
- Osztály, ők az új osztálytársaitok! - jelentette be a három fiút az osztályfőnökünk Kuwabara, aki egy harmincas évei elején álló és mellesleg nagyon csinos nő volt, csak a ruházata volt egy kicsit slampos. Miután a három fiú bemutatkozott, el is kezdődött a második óra, ami az angol volt. Ez az egyetlen olyan tantárgy, amiben nem jeleskedem túl jól. Legnagyobb sajnálatomra viszont, a három új diák nagyon jól vágja a dolgot, ez pedig bosszantott. Eddig ugyanis én volt a legjobb tanuló és megküzdöttem a helyemért. Az óra végeztével Yuto, aki kétségkívül az osztály legmagasabb és legvidámabb tanulója volt, idejét látta annak, hogy köszöntse a fiúkat.
- Szóval ti vagytok itt az újak mi? Totálisan meg tudom érteni mit éreztek most, tudjátok amikor én idekerültem, borzasztóan féltem attól, hogy mit fognak szólni mások!
- Kérlek, kímélj meg a részletektől! - szólalt meg Takasugi, majd kinyitotta a könyvét és úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné őt a dolog. A szám is tátva maradt, a döbbenettől. Mégis, hogy lehet valaki ennyire érzéketlen?
- Hirona Chan, csukd be a szádat, mert bele röpül a légy! - mosolyodott el Yoshida Kun, én pedig nem tudtam haragudni a beszólása miatt, hiszen láttam rajta, hogy nem gondolja komolyan.
- Szerintem azokat az ajkakat, még a legyek is elkerülik! - húzta mosolyra a száját Takasugi, ami eléggé gúnyosra sikeredett, én pedig kikaptam a kezéből a könyvét és merő egyszerűséggel a leghátsó padhoz hajítottam.
- Hálából azért, amiért ilyen szépen beszéltél velem, mostantól ott lesz a helyed! - ha ő így, akkor én is,
- Irie, Yoshida menjünk! - a másik két srác felállt a helyéről és a leghátsó három padhoz ültek. Na jó, a csatát lehet, hogy most megnyerte, de a háborúnak még nincs vége.
- Hirona, úgy látszik ez kemény menet lesz! - jött oda hozzám Haruna, én pedig dühösen megráztam a fejemet.
- Mégis, hogy lehet valaki, ennyire öntelt és érzéketlen másokkal szemben?
- Csak nem tetszik neked? Bevallom nagyon jóképű, de Irie Kun nyomába se érhet.
- Természetesen nem. Ami Irie Kunt illeti, szerinted lenne nála esélyem? - néztem rá az említett fiúra, aki elkapta a tekintetemet és egy pillanatra elmosolyodott.
- Igazság szerint nem tudnálak elképzelni vele. Ahogyan most látom őt, egészen nyugodt, te viszont elég forrófejű szoktál lenni! - hátulról kuncogást hallottam meg és anélkül, hogy odanéztem volna, hátrahajítottam a tollamat.
- Aú! - szisszent fel Takasugi, én pedig elmosolyodtam.
- Azt hiszem, még sem lesz ez olyan vészes, mint hittem! - az órák után úgy döntöttem, a megszokottal ellentétben nem a barátnőimmel együtt, hanem inkább egyedül megyek haza. Otthon úgyis csak az anyám várna. Az apám tragikus körülmények között halt meg, hogy pontosítsak megölték őt... Elég sok pénzt kért kölcsön rossz emberektől, akik miután nem tudott fizetni, egyszeriben megölték őt. Kis híján én is életemet vesztettem volna, ha nem lett volna az a bizonyos fiú, aki megmentette az életemet. Erről senkinek sem beszéltem, mert fájó emlékek ezek, amikre nem szívesen akarok visszagondolni. Észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, Takasugi ugyanis előttem pár lépésre sétált. Igazság szerint, szívesen megmondtam volna a magamét neki, most, hogy végre kettesben voltunk, de jobbnak láttam, ha inkább megtartom magamnak a véleményemet. Furcsa volt, hogy Nem Yoshida és Irie társaságában ment hazafelé, ugyanis ahogyan én láttam, azok hárman eléggé össze voltak nőve.
- Takasugi Kun! - szólítottam meg végül.
- Mit akarsz? Félsz egyedül hazamenni?
- Nem, csak én errefelé lakom. Miért nincs most veled Yoshida Kun és Irie Kun?
- Talán mindig itt kéne lenniük velem? Egyébként meg, nem ugyanott lakunk. Észrevettem, hogy tetszik neked Irie, de figyelmeztetlek, hogy ő nem bírja az ilyen szerencsétlen és együgyű lányokat, mint te!
- Ezt meg, hogy értsem? Egyáltalán miért van jogod ilyesmit mondani neked?
- Csak szóltam, ha nem hallgatsz rám, akkor az nem az én hibám! - anélkül válaszolt, hogy rám nézett volna. Na ez oltári rosszul esett. Mégis ki ő, hogy így kritizálhat, ráadásul nem is ismer engem.
- Én most lefordulok itt! Jó éjt Takasugi Kun! - lefordultam a sarkon, de egy kéz elkapta a nyakamat.
- Ha jót akarsz magadnak, azt mondom maradj csöndben!
- Mi a fenét akar tőlem?
- Szépen idecsalod nekem a barátodat!
- Miféle barátot? Takasugi nem a barátom és nem is lesz az.
- Csak csináld amit mondtam, különben halott vagy! - éreztem, hogy egy kést szorít a nyakamhoz, az ereimben pedig megfagyott a vér.
- Takasugi Kun! - kiáltottam teli torokból, mire az említett megjelent.
- Ha én kellek nektek, akkor miért őt bántjátok?
- Úgy sokkal mókásabb az egész. Szóval mit fogsz tenni? hagyod, hogy megöljük, vagy te akarsz meghalni?